Megérdemeljük-e a változást, ha nem készültünk fel rá?
A múlt hétvégi Együtt 2014 vs. LMP meccsből és utóéletéből leszűrhető néhány érdekes tanulság. Az egyik, hogy ennek a lényegében eredmény nélküli oda-vissza tapogatózásnak váratlanul milyen nagy visszhangja volt, és mennyi indulatot gerjesztett.
Az tisztán látszik, hogy az együttműködési javaslat elutasítás után az LMP egyelőre nem találja az utat. Jelenleg se irányvonal, se vezetőség. Schiffer András, a „Csillebérci győző”, aki a kongresszuson sikerre vitte a különutasság határozatát, ugyan elindult a frakcióvezetői posztért, a frakció azonban 8:7 arányban leszavazta, más pedig nem vállalta a megmérettetést. Egyelőre tehát teljes a patthelyzet, a párt egyik szárnya blokkolja a másikat, a vezetők oda-vissza puccsolják egymást. Hogy is írta József Attila: „ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret.”
The North Pole
Emlékszik még valaki az idén nyáron indított „Új Pólus” nevű ellenzéki kezdeményezésre? (Csak a válasz után ér meglesni ezt a linket.) Nem nagyon, vagy csak homályosan, igaz? Amolyan játszótéri homoksüti-party jellege volt és az is maradt: nem vette komolyan senki.
Pedig a szereplők tulajdonképpen ugyanazok voltak, mint az elmúlt pár hét eseményeiben. És a benne résztvevők: azaz az LMP, 4K a Milla és a Szolidaritás is szóról szóra ugyanazt mondta, mint most. Ebben a kezdeményezésben elvileg tehát mind együtt voltak a „tiszták”, mégsem történt semmi.
De vajon miért?
Nyilván hiányzott valami a képletből. Például a súly és a tét. Az Új Pólus nem mozgatta meg a remény-tartalékokat, egyszerűen nem tudott elég hihető és lelkesítő alternatívával szolgálni. Az átlagember azt sem vette észre, hogy létezik.
A Milla és a Szolidaritás valószínűleg felmérte, hogy a punnyatag „Új Pólusból” a választásokig hátralévő időben franc se lesz. Így hát bevállalták a technokrata, válságmenedzser Bajnait, akinek szintén jól jött a tömegbázist szolgáltató Milla, és az országosan jelenlévő Szolidaritás. Az „Új Pólus” impotensnek bizonyult, befulladt ideálképével szemben tehát felállítottak az E14 rizikósabb, de kormányváltás szempontjából reálisabb alternatíváját.
Ilyen helyzetben találta magát októberben az LMP: az egykori fő szervezőből hirtelen külső meghívott vendéggé vált. Legyorsulták, és rendezői helyett statisztaszerepet kínáltak neki.
Lássuk be, ehhez azért nem könnyű vidám pofát vágni.
Most pedig áll a bál, zajlanak az események, pedig tulajdonképpen csak egy dolog változott: megjelent a színen Bajnai, és persze vele együtt egy masszívnak tűnő támogatottság, ez pedig színt vitt a semmibe.
Az első tanulság tehát, hogy mintha az ellenzék szereplői jobbára csak a múlttal való konfliktus fénytörésében válnának érdemben láthatóvá. Ezen kontrasztanyag nélkül nem igazán képesek megfesteni maguk körül a vizet.
Együtt távolodás
E14-ügyben elsőként, amolyan megelőző becsúszó szereléssel, a mérési hibahatáron belül mozgó 1%-os támogatottsággal rendelkező 4K nyilatkozott. Az általában is lopakodó módban működő frissen bejegyzett párt most is szinte csak annyi időre tűnt fel a radaron, amíg kinyilvánította, hogy nem fog össze az E14-el, egyedül akarja megnyerni a választásokat, majd visszahullott a hideg űrbe.
Azonban az LMP múlt hétvégi (korántsem éppen egyhangúlag meghozott) együttműködést elutasító határozata izzította be igazán a diskurzust. A döntésre adott sajtóreakciók amolyan fordított gaus-görbe eloszlást mutattak: a vélemények alapvetően két szélsőérték körül csoportosultak.
Az egyik végpont szerint az LMP eljátszotta a kormányváltáshoz szükséges összefogás lehetőségét, és ezzel tulajdonképpen Orbán malmára hajtja a vizet. Ráadásul az új választási matematika szerint külön indulva saját magát is kigolyózza a parlamentből. Azaz nem csak a Fidesz leváltását remélőkkel, hanem saját magával is alaposan kiszúr. Emellett többségében azok érvelnek, akik nincsenek túlságosan elájulva az LMP eddigi teljesítményétől, és akik számára Bajnai elfogadható figura. Emellett elegendőnek érzik azt a távolságtartást, amit az E14 eddig az MSZP-vel, a DK-val, és az ex-SZDSZ-es arcokkal szemben mutatott.
A Schifferrel fémjelzett különutas döntést támogatók ellenben azzal érvelnek, hogy így a párt megőrzi tisztaságát, kiáll elvei mellett, miszerint számukra elfogadhatatlan a múltban bármilyen szerepet vállalt politikussal való együttműködés (itt most nagyvonalúan lépjünk túl azon, hogy Schiffer éppen Gyurcsánnyal és Bajnaival dolgozott együtt anno az Új Nemzedék nevű KISZ-utódszervezetben). Ez az elvhű gerincesség, állítják, valószínűleg többet is hoz a konyhára, mint ahányan az együttműködés elutasítása miatt elfordulnak tőlük. Ez a végpont érdekes módon elsősorban nem Bajnai szerepére koncentrál, hanem szinte automatikusan hozzácsapja az E14-hez az MSZP-t, Gyurcsányt és Kunczét, növelve így a fény-árnyék hatást.
Ha összeadjuk ezt az előzményt, magát a csatlakozási felkérést, és az esemény utózöngéit, akkor azt látjuk, hogy az alapvető gondot nem a folklór jellegű összeesküvés elméletek jelentik, miszerint Bajnai-Milla nem más, mint Gyurcsány szálláscsinálója, vagy éppen Orbán fizetett ügynöke. Hanem maga a tárgyalásképtelenség.
Lose - Lose
Az E14 – LMP rangadó egyik szomorú tanulsága, hogy a tárgyalási, egyeztetési készségek és képességek tekintetében jelenleg az ellenzék nem áll túl fényesen. Egyelőre a résztvevők szinte mindegyike alapvető, amatőr hibákat követett és követ el. Ráadásul a folyamatban sok helyütt tetten érhető az a szektás betegség, amely a Fidesz példáján teljes érettségében és pompájában tanulmányozható.
Az E14 részéről:
- Bár érthető a tökölést elunó Milla és Szolidaritás fentebb vázolt „árulása”, az együttműködési bizalmat mindez valószínűleg nem segítette elő.
- Szintúgy nem volt túl szerencsés lépés, hogy a hivatalosnak tekinthető felkérést az LMP kongresszusa előtt két nappal küldték el. Ez így majdhogynem ultimátum jellegűen hatott, hiszen szinte egyáltalán nem hagyott időt a párton belüli érdemi egyeztetésre, még ha sejthető is volt, hogy befut valamiféle meghívás.
- Az E14 szervezeti struktúrája, vezetői szerkezete és építkezési elvei meglehetősen homályosak, kiforratlanok, mintha folyamatos alakulásban lennének, amihez nehéz egyértelmű viszonyt kialakítani.
Az LMP részéről:
- A párt részéről a legnagyobb probléma, hogy az egész együttműködési kérdésben végig passzív és reaktív képet mutatott, ami a tanácstalanság és az önbizalomhiány jele. Az Új Pólus idején ez a bénultságban volt érzékelhető, az E14-el való párbeszédben pedig abból, hogy nem fogalmazott meg saját álláspontot, feltételrendszert, nem tudta, és azóta sem tudja az ügy kapcsán pozitívan kifejezni a saját üzenetét.
- Tovább erősödött a pártról az a kép, hogy politikai sikertelenségének egyik oka a súlyos belső megosztottság, amely szinte megbénítja a pártot, elszívja erejét és figyelmét az érdemi cselekvéstől. Nem igazán világos, hogy személyes ambíciókról vagy elvi szembenállásról van-e inkább szó, a legvalószínűbb persze, hogy ezek valamilyen keverékéről.
- Schiffer továbbra is az Új Pólus kezdeményezést próbálja erőltetni, holott az minden fronton teljes kudarcnak bizonyult.
Az ellenzéki térfélen egyelőre tehát tart a tapogatózás, sok bénázással tarkítva. Ami figyelmeztető jel, hogy úgy tűnik, az egyes csoportok a retorikai szándékon túl nem találják a megfelelő formát a kormányváltó tartalomhoz. Azaz az eszközt a célhoz.
Pedig mindez nem spórolható meg vagy trükközhető ki a folyamatból. Ha érdemben jutni akarnak valamire és valódi alternatívát akarnak felmutatni, akkor a szereplőknek egyaránt potensnek és kompetensnek kell mutatkozniuk a társadalom felé. Hiszen ha a közös cél érdekében egymással sem képesek érdemi párbeszédet folytatni, élhető kompromisszumot kötni, hogyan lesznek majd képesek kezelni a kormányzás során a rengetegféle, gyakran ellentétes érdekű társadalmi és szakmai érdekcsoport ügyes-bajos dolgait? Hogyan lesz ebből új demokratikus kultúra?
A tárgyalási, együttműködési alkalmasságot bizonyítani kell, mivel olyan kormányzó politikai erő már van, amelyik az egyeztetést és kompromisszumot a gyengeség jelének tekinti, és mindent makacs agresszivitással, szektás szűklátókörűséggel próbál megoldani. Az ellenzéknek a mit mellett el kell sajátítania a hogyan művészetét. Be kell bizonyítania, hogy képes konstruktív vitákból kölcsönösen előnyös megállapodások, vagy legalább egyértelmű, tiszta képletek létrehozására. Máskülönben sosem lépünk ki a diktatúrák eszközhasználatának és beszédmódjának bűvköréből.
Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!
Utolsó kommentek