Újabb felvonáshoz érkezett az LMP királydrámája: ismét a szakmailag legfelkészültebb, azonban politikusként talán legkevésbé alkalmas személy, Schiffer András viszi tovább a különutas ökolobogót. A kérdés már csak az, ki fogja követni?

Az amerikai pártok előválasztási procedúrájának van egy óriási előnye. Az egész folyamat mind a párt, mind a szavazók számára olyan, mint egy hosszú és alapos teszt vagy közvélemény-kutatás. Afféle kóstoló abból, hogy mire képesek a párt jelöltjei, mennyire tudják megszólítani a híveket, tudnak-e érvelni, szimpátiát kelteni, azaz képesek-e olyan támogatást szerezni a saját táborukban, amivel esélyesek lesznek az elnökválasztáson. Kimerítő, de roppant hasznos eseménysorozat, amelyben csiszolódnak a későbbi kampányelemek, felmérhető a népszerűség, kipróbálásra kerülnek a stábok, jelszavak és módszerek. És mivel a nyilvánosság előtt zajló nyíltsisakos vetélkedésről van szó, nem zárt ajtók mögötti puncsolásról, így a finisre forduló republikánus vagy demokrata jelölt tényleg számíthat a hívei és párttársai egységes támogatására. Mivel fair küzdelemben vívta ki a legitimációt, és győzött a jobb jelölt, így általában nem kell félnie hátbatámadástól sem. És mivel az ő stílusa és programja győzött, így a nagy versenyre annak fő vonalai is készen állnak.

Magyarországon ez a megközelítés jobbára ismeretlen. Pártjaink az európai, azon belül is jobbára a keleti stílusú építkezést gyakorolják. Ebben a párt belső erőviszonyai, „politikai és központi bizottságbeli” csatáinak eredményeképpen alakul ki a végeredmény, osztódnak le a lapok, külső tesztre legtöbbször nem kerül sor.

Külön pikáns, ha ezt a keleti metódus vegyül a bázisdemokráciával, mint az LMP vagy a 4K esetén. Az egész kicsit olyan lesz, mintha dezodort fújnánk az izzadtságra. A hiperpolitikus kremlinológia találkozása a lelkes és naiv amatörizmussal egészen sajátos helyzeteket képes eredményezni. Éppen olyanokat, mint amit az LMP esetén láthatunk, ahol keresztül kasul szelik egymást a tagság, a kongresszusi delegáltak és a frakciótagok állásfoglalásai, preferenciái és szempontrendszere. A tagság együttműködne, a delegáltak kis többséggel leszavazták az együttműködést, a frakciótagok pedig személyes csatáikat vívják.

Az ilyen ellentmondásokkal terhelt, rengetegféleképpen elromlani képes szervezeti felállást két dolog vihet sikerre. Az egyik egy mindenki által elfogadott, kiemelkedő képességű vezető, emberfeletti türelemmel és empátiával, aki a tagság és a pártelit gyakran különböző szempontrendszerei, mint afféle Szkülla és Kharübdisz között képes elnavigálni a szervezetet.

Vagy pedig egy nagyon felkészült, elegáns és következetes profizmussal működő összetartó stáb és szervezet, amelynek meggyőző ereje a megbízhatóság és szakértelem. Ilyenkor a vezetők akár tervezetten rotálódhatnak is, mivel nem a személyes karizma, hanem az olajozott belső működés adja a fő meggyőző s előrevivő erőt.

Ha a kettő együtt van, akkor az royal flush, ha viszont egyik sincs meg, akkor az bizony betli. Az LMP pedig egyelőre erősen közelít egy terített betli felé.

A HR felől: arccal-névvel jól beazonosítható figurát a párt szinte eddig csak Schiffer személyében tudott felmutatni. Viszont éppen Schiffer András talán a leginkább magának való, legmizantrópabb alkat az egész pártban. Ez az út tehát nemigen járható. (Nyugodtan próbálja ki bárki, hogy az LMP frakcióból egymás mellé tesz öt fényképet és öt nevet, és megkéri a környezetében élőket, hogy próbálják meg összehúzni a neveket az arcokkal.)

A másik irány szintén elveszni látszik. A profi szervezetmenedzseléssel eddig is sok gondja volt a pártnak, és az is hamar kiderült, hogy nem beszélhetünk összeszokott, együttműködő társaságról. A zöld rendszerkritikusok saját rendszerükben nem úgy működnek, mint egy profi csapat, inkább mint egy csapat kamasz. A meggyőzés helyett gyakoribb a dac és kifárasztásos módszer. A kommunikációban és nyilatkozatokban több a frusztrált és hisztis napközis hangsúly, mint a megbízható politikusi megnyilvánulás. Ahogy a jelenleg döntés mögött sem a meggyőződés és kiérlelt álláspont érződik, hanem mintha azt mondanák a győztesnek: „akkor csináld, ahogy akarod, vazzeg”.

Márpedig a fiatalsággal és tisztasággal szembeni szimpátia a politikában édeskevés. Értékelhető eredményhez megbízhatóság, komoly profizmus és önbizalom kell. Ehhez nem elég megnyerni pártbeli szavazásokat. Az ideológia önmagában szintén csak kifújt meleg levegő. Létre kell hozni egy erős, felkészült, összetartó csapatot, akár magukban, akár másokkal. Mégpedig olyat, amely nem meghasonlott keserűséget, hanem fertőző optimizmust sugároz. Mert akár együtt, akár külön, mások csak annyira fognak bízni bennük, mint ők magukban.

Egy biztos: ha nincs csapat, nem lesz tömeg sem.

Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!