Keresztény kurzus látszik kibontakozni oktatásban, kultúrában, szociálpolitikában, sőt az egyre patriarchálisabb államberendezkedésben is. A probléma csak az, hogy a keresztény hagyománynak sikerült minden területen a színe helyett a fonákját megtalálni. A képmutatást, bigottságot, simoniákus kapzsiságot, tekintélyuralmi gőgöt, megfélemlítést és szűklátókörűséget. Pedig a kereszténység éppen ezek ellenében jött létre, és történetében, a számos ellenpélda dacára, mindig sikerült megőriznie barátságos, segítőkész, nyílt, áldozatvállaló és merészen újító oldalát is. Igaz, nem a hatalom szolgálatában és képviselőjeként, hanem természetéből és eredetéből fakadóan legtöbbször annak ellenében.

Elgondolkoztak már azon, hogy miért van szüksége a Fidesznek a szinte kimutathatatlan társadalmi támogatottságú, szavazótábor nélküli KDNP-re? Éppen annak a liberálisként indult pártnak, amely durván cikizte az Antall-kormány egyház iránti vonzalmát („Csuhások! Térdre, imához!”)? Vajon a teljes pártot főbe kólintotta volna a szentlélek a damaszkuszi úton? Vagy a pragmatista Orbán a túlzsúfolt bal-liberális kínálattal szemben meglátta a piaci rést a konzervatív-keresztény kínálatban?

Tény, hogy a főnök keddről-szerdára mindenkivel kivetette a piercinget, fülbevalót, eldobatta a farmert, levágatta a lázadó loboncokat, szabadelvű szakállakat, és a rá jellemző intenzitással kezdte el felépíteni saját apostoli mikulás-király személyét.

Eközben nem fukarkodik az eszközökkel és nem zavarja az inkoherencia sem. Hamar eljutott például szülőhelyének szakrális bálványozásához, miszerint Felcsúton ajánlották fel az országot Máriának, aminek emlékére stadiont építtetett. Szerénységére jellemzően magára vállalja a bibliai pásztor szerepét is, amely terelgeti nyáját, és hagyja, hogy fújják furulyáját. A kis sasfiók persze mindezt pár perccel vagy méterrel arrébb kétely nélkül cseréli fel a turulban született pogány sámán szereppel, hiszen nem engedheti át a transzcendencia terének egyetlen pici darabkáját sem a konkurenciának. Nyilvánvaló, hogy megfelelő nyomás esetén fehér lovat is áldozna a parlament lépcsőin, vagy sámándobon utazna a billegő körzetekbe, ha a helyi püspök nem lenne kellően hatékony a pártirányú térítésben.

A kérdés, mi az oka a vallási hátterű buzgalom térnyerésének az államszervezés világi dolgaiban? Különösen egy olyan végletekig cinikus, voluntarista, erőszakhívő párt esetében mint a Fidesz?

És éppen ebben az ellenmondásban érhető tetten a magyarázat. A kereszténység történetének egyik legérdekesebb jellemzője a hatalommal kapcsolatos sajátos viszony. Az évszázadok során egyház és hatalom egy olyan kölcsönösen előnyös, egyszersmind vetélkedő szimbiózist alakított ki, amely máig meghatározza viszonyukat. A hatalom világi eszközöket biztosít az egyháznak, amely cserébe szakralizálja a hatalmat és hirdeti dicsőségét.

Igen, a Fidesznek udvari papságként van szüksége a KDNP-re, hogy az isteni fényt sugározzon rájuk, hirdesse igéiket, felkenje őket és megáldja a fegyvereket, amellyel lesújtanak ellenfeleikre.

Ez a kapcsolat egyben instant feloldozást is biztosít, bianco búcsúlevelet minden elkövetett bűnért, továbbá végtelen lőszert és örök életet bármilyen erkölcsi vitában. Hiszen „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Nyilván az ördög. (Ezt cáfold meg kispajáts! Az én mindneható bátyám mindig erősebb lesz! Igaz, Zsolti?)

A Fidesznek a vallás, a korona, a kézből etetett egyház, mind-mind csupán szakrális üzletfél, és erősebb fegyvert biztosító pr-kütyü. Mindennek nagyon sok köze van a hatalomgyakorlás történelmi finommechanikájához, de természetesen semmi köze a kereszténység valódi lényegéhez. Csupán annak prostituált világi hatalmával való politikai üzlethez.

A kereszténység eredendően a hatalom nélküliek, a megalázottak és megszomorítottak vigaszaként, támaszaként jött létre, egy világi hatalom nélküli földönfutó tanítása nyomán (az isteni eredetet mindenki kezelje hite szerint). Az erőszak nélküliség, a szeretet, a megbocsátás, mind olyan erény, amely hatalmas segítséget jelent a csapások elviselésében, de amely az önérvényesítő hatalom számára inkább akadály.

Az ellentmondás feloldására a legegyszerűbb megoldás, ha a hatalom leszerződteti saját csapatába a papságot. A világi hatalom csábítása természetes kontraszelekcióként működik, így mindig lesz olyan réteg, amely megfelelő előnyökért cserében örömmel prostituálja magát és az elvileg képviselni hivatott elveket.

Mindennek semmilyen formában nincs köze a vallás alapelveihez. Teljesen mindegy kire/mire hivatkoznak, kinek a nevében szónokolnak, az eszköz és tettek ennél sokkal egyszerűbben és nyilvánvalóbban eldöntik a kérdést. A történelem folyamán éppen úgy, mint napjainkban.

Ha mondjuk a hatalomhoz törleszkedő, állatölésre élvező Semjén fővadász lebukik a másolt doktorival az bizony nem keresztényüldözés, csak egy politikai kurtizán piti csaló lebukása.

Ha Hoffman Rózsa a szexualitást továbbra is az ördög incselkedésének tekinti, amelyről való tudást ki kell seprűzni az iskolából, akkor simán egy álszent és bigott vénkisasszony.

Amiként simán csak álszentek, taplók és hímsoviniszták a KDNP képviselői, ha a családon belüli erőszak kérdésében nem hajlandóak észrevenni a megszomorítottak szenvedését, sőt a megalázásra rátesznek még egy lapáttal , és kizárólag csak a patriarchális viszonyok és a látszat fenntartását tekintik fontosnak.

Ha Fekete György kérkedik azzal, hogy a demokrácia és multikulturalitás számára értéktelen, és főúri kegyből kapott hatalmával az állam pénzén kizárólag az egyházat támogató, konzervatív műalkotásokat akar látni, akkor csupán az udvari művészeknek a mecénások iránti lojális háláját illusztrálja.

Amikor a KDNP meg se nyikkan, amidőn a legelesettebbeket és kiszolgáltatottabbakat egy tollvonással bűnözővé nyilvánítja gazduruk, vagy elhazudja a problémák súlyosságát, akkor valószínűleg fel sem ötlik bennük, hogy Jézus ma valószínűleg nem államtitkárokkal vodkázgatna a szolgálati Audiban, hanem drogosok és hajléktalanok között járna.

Nem, mindennek semmi köze a keresztény értékekhez vagy azok képviseletéhez, az legfeljebb logóként, matricaként van kint az úthenger visszapillantóján.

Az ilyen viszony kizárólag a hatalom lelki-fizikai önsegélyezése, és több van benne Pilátus és Heródes közönyéből, gyávaságából és Júdás haszonleséséből, mint Ha-Nocri állhatatos szelídségéből és halk bölcsességéből.

Menjenek békével.

Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!