A kormány március 15-ére ismét lefoglalta a város szinte összes gyülekezésre alkalmas közterületét. Éppen úgy, mint tavaly.
A zsarnok a rögeszméről ismerszik meg. Mivel rossz a lelkiismerete, azt képzeli, mindig róla leveleznek az órán, személye a téma a kollegák teakonyhai beszélgetéseiben, az ő karikatúráját firkálják a vécéfalra. Ezért kényszeresen rendszabályoz, cenzúráz, felügyel és koboz.
Fél.
Mindentől retteg, ami a szabadságra emlékeztet. Fél, hogy kinevetik. Fél, hogy nem félnek majd tőle. És fél attól, hogy már nem bíznak benne, ezért nem bízik senkiben. És még többet rendszabályoz, cenzúráz, felügyel és koboz.
Jogában áll, s ha megfárad, helyet foglal. Hisz annyi a dolog: mind újabb díszőröket állítani, hálásabb hivatalt, igazabb valót.
De valami még mindig nem jó. Pusmognak a padban, elhallgatnak, ha belép, a lesikáltak helyére új firkák kerülnek. Mintha direkt nem akarnák érteni őt. Nem hinnének neki. Nem tisztelnék.
Példát statuál tehát, erőt mutat, nem riad vissza eszközöktől. De még mindig él a gyanúperrel. Betiltja hát az órát. A teát. A filcet. Az őrségek mellé is őrségeket állít, hogy rá ne szedjék. Paranoiával és hatalomvággyal vádolja a bezárkózó világot. Provincializmussal, önzéssel maradisággal. Aggodalmát fejezi ki irányába. És szánakozva nézi, ahogy töpped, zsugorodik, hámlik, mert tudja, hogy elkerülhetetlenül eléri a kacatok kisszerű végzete.
Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!
Utolsó kommentek