HTML

Pézsma

Az átlag-magyarnak eddig csupán a különböző fokozatú diktatórikus hatalomgyakorlás verzióiba volt alkalma belekóstolni. Idehaza a demokráciáról nincs és tulajdonképpen sosem volt személyes tapasztalat. A kitűzendő cél éppen ezért nem a demokrácia-kísérlet feladása, hanem éppen ellenkezőleg: az elkezdése kell hogy legyen. Ha mailt küldenél: pezsmablog@gmail.com

Bejegyzések

Pézsma a Facebookon

Utolsó kommentek

  • Éhesló: www.hirado.hu/2017/07/27/hol-a-hatar-az-etikus-hekkeles-es-a-buncselekmeny-elkovetese-kozott/ (2017.08.28. 10:56) Vox populi
  • Éhesló: www.hirado.hu/2017/07/27/hol-a-hatar-az-etikus-hekkeles-es-a-buncselekmeny-elkovetese-kozott/ (2017.08.28. 10:49) Dunai hekk
  • Éhesló: update: a politika olyan mélyen belenyúlt ebbe a bűncselekmény halmazba, hogy a vége ez a szégyen lett. Egy a zindex és a hekker cooprodukciójában előadott bűncselekményhalmaz odakerülhetett a 2006... (2017.08.22. 12:42) Dunai hekk
  • Éhesló: update: a politika olyan mélyen belenyúlt ebbe a bűncselekmény halmazba, hogy a vége ez a szégyen lett. Egy a zindex és a hekker cooprodukciójában előadott bűncselekményhalmaz odakerülhetett a 2006... (2017.08.22. 12:16) Vox populi
  • Pézsma: index.hu/belfold/2017/08/21/a_bkk_visszakozott_mar_nem_gyanusitjak_az_etikus_hekkert/ (2017.08.21. 22:30) Vox populi
  • Utolsó 20

Friss topikok

  • Éhesló: www.hirado.hu/2017/07/27/hol-a-hatar-az-etikus-hekkeles-es-a-buncselekmeny-elkovetese-kozott/ (2017.08.28. 10:56) Vox populi
  • Éhesló: www.hirado.hu/2017/07/27/hol-a-hatar-az-etikus-hekkeles-es-a-buncselekmeny-elkovetese-kozott/ (2017.08.28. 10:49) Dunai hekk
  • Pézsma: Uraim, el tetszenek passzolgatni a probléma mellett. Nem az a kérdés, hogy Oroszország és az USA v... (2015.01.02. 23:29) Szófia-expressz
  • Pézsma: @ern0: Igen, azt hiszem, ezzel most túl nagyot mertek álmodni :) (2014.12.11. 19:41) A hatalom-teszt
  • peterirrrr: Igazából én sokszor elgondolkoztam azon, hogy érdemes-e folytatni idehaza, vagy mondjuk meg lehetn... (2014.02.17. 12:59) Most menjek vagy maradjak?!

Címkék

Hóhányók

2013.03.20. 11:09 Pézsma

hó1.jpgMárcius 15. idén egészen másról szólt, mint azt bárki csak sejtette volna. Összehasonlító tömegméricskélés, beszédek és politikus-spotting helyett az ország útjai napokra sarkvidéki túlélőgyakorlat helyszínévé változtak. A nemzeti összefogás absztrakt ideája hirtelen átvérzett a valóságba: az ítéletidő ünnepi frázisok helyett cselekvést követelt.

És aki egy hóba vágott lyukba szorulva éjszaka az utolsó deciliter benzint füstöli el, annak igen konkrét és határozott elképzelése lesz a katasztrófavédelem fontosságáról, valamint állam és polgára közti viszonyról. Egy rakás jogfilozófiai finomság jelentőségét veszti, és a bajba jutottat egyetlen dolog érdekli: számíthat-e segítségre, működni fog-e az a gépezet, amelynek baj esetén működnie kell? Kinek, mikor és mennyire lesz fontos, hogy megmozdítsa érte a seggét? Mellédumálás, magyarázkodás, bénázás nem ér pontot.

Ez az élmény pont elég közvetlen és csontreszelő ahhoz, hogy az érintett ne fogadja el a máskor oly olcsón felhordott felületkezelő hazudozást. És igen, kijózanító, amikor nem a láthatatlanná üldözött hajléktalant, lesajnált bántalmazott nőt, és naplopónak bélyegzett csóró diákot, hanem a „teljes jogú” római polgárt kapja telibe az állam közönye és kontársága. A saját élmény kritikussá tesz: vajon tényleg itt hagynak az út szélén a hidegben és sötétben megfagyni? Hát nem látják, hogy baj van? Miért nem csinál valaki valamit?

Ilyenkor hirtelen más fénytörésbe kerül a mindaddig távolról látott és esetleg elnézett sunyiság, hazugság és hóhányás. Egy fagyos igluvá vált kocsiban kisgyerekkel, nagyszülővel töltött 20-30 órás etap után a kincstári csúsztatás és önünneplés bejáratott rituáléja most valószínűleg sokak számára új színezetet kapott.

Ennek a március 15-nek két fontos tanulsága volt. Az egyik, hogy a társadalmi szolidaritás igenis létezik. A másik, hogy a kormányzat a több évtizedes hagyományhoz hűen, egyszerűen képtelen bármiféle önvizsgálatra.


Hótalpra magyar!

hó2.jpg

A civil társadalmat vagy 60 éve minden eddigi szocialista és kvázi-szocialista (mint pl. a mostani) kormányzat tűzzel-vassal pusztította. Hatalmi szándékaiknak megfelelően a hazai összeszerelésű rezsimek a legkülönfélébb módon próbálták – legtöbbször sikerrel – egymás ellen fordítani a társadalom tagjait, hogy semmi ne zavarja a hatalmi monopólium élvezetét. Ehhez épp úgy megfeleltek a valós érdekellentétek, mint mesterségesen szított konfliktusok: feudális kasztosítás, fajgyűlölet, osztályellentét, inter/nacionalista uszulás, mikor mi volt könnyebb. A saját tábor és szűk érdekközösség gyűlölettel való egyben tartása egyszerűbb és kényelmesebb eszköz volt, mint az összefogás munkásabb és macerásabb programja.

Mégis egy-egy villanásra, mint 48-ban, 56-ban vagy 89-ben, a szabadság közös ügye létrehozta a szolidaritást, megmutatta, hogy létezhet egyéni érdeken túlmutató közös alap. Létezhet olyan közös cél, amiért együtt mozdul a nemes és a paraszt, a munkás és a mérnök, a jobbos és a balos. Ezek a forradalmak ha végső céljukat nem is érték el, éppen emiatt nem is buktak el: időről időre megmutatták, hogy még képesek vagyunk erre az önkéntes közösségre. És ez erőt és hitet adott a következő generációknak.

A mostani esemény is azt mutatta meg, hogy hiába minden habzó szájú ellenségképző manipuláció, a mocsaras felszín alatt nem szűnt meg a civil alap. Az emberiesség, önzetlenség, humánum talapzata még mindig ott van a mélyben. Március 14-16 között rengeteg magánember mozdult meg, hogy segítsen a bajba jutottakon vontatással, étellel-itallal, szállással, információval. És ami a legtanulságosabb volt, hogy a civil segítők milyen találékonysággal és hatékonysággal tudták megszervezni ezt a segítséget. Az érdemi információ-áramlás szinte teljes mértékben nekik volt köszönhető. Miközben például a hivatali beteg mamut másfél nap alatt egyetlen semmire sem jó sms-t tudott elküldeni tájékoztatásként, addig a kis rádióadók, facebook-oldalak, magánemberek által instant beüzemelt kollaboratív Google-térkép folyamatos friss információkkal szolgáltak, és hatékonyan látták el a közvetítő szerepet a segítséget kérők és nyújtók között. Ez a spontán közösségi összefogás a magyar társadalom jobbik énjét mutatta meg. Egyben azt is, hogy van remény.


A handa banda

pinter_bakondi.jpg

Miközben a civilek és a terepen dolgozó kéklámpások sokszor erő felett teljesítettek, gyors és hatékony megoldásokat rögtönöztek, ha kellett, addig ez korántsem volt elmondható a tábornokokkal gazdagon dúsított agytörzsről. Habár évezredes toposznak számít az önfeláldozó közlegények és az imbecil vezérkar szembeállítása, a márciusi hócsata sajnos nem cáfolt rá erre a képre. Noha a felsővezetés súlyos szakmai hibákat is vétett a legkritikusabb 2-3 nap alatt, a legelszomorítóbb tanulság mégis talán az önkritikára és tanulásra való teljes képtelenség.

Több híroldal is összefoglalta az elmulasztott, elkésett vagy rosszul meghozott döntések krónikáját. Ezek alapján egyértelmű, hogy mind a megelőzés, mind a mentés, mind a kommunikáció terén jelentős hibák történtek, sőt, a Deutsch Tamás által emlegetett káosz sem lenne erős kifejezés.

Csak példaként:

  • a katasztrófavédelem nem tett előkészületeket az előrejelzések szerint bekövetkező rendkívüli helyzetre 
  • a Katasztrófavédelem késve, rosszul vagy egyáltalán nem élt a kifejezetten ilyen esetekre létrehozott jogosítványaival és lehetőségeivel, a döntések jelentős késéssel, csigalassúsággal születtek meg (pl. kamionstop)
  • teljes információs csőd: a katasztrófavédelem szinte egyáltalán nem használta a direkt erre a célra kiépített, a tájékoztatásba a különféle médiumokat bevonó rendszert
  • a Belügyminisztérium képtelen volt érdemi információval szolgálni a bajba jutottaknak, a majd egy nappal a katasztrófahelyzet bekövetkezte után küldött sms éppen csak érdemi tájékoztatást nem tartalmazott, pl. egy olyan segélyközpont elérhetőségét, ahol a hóban ragadtak információhoz juthattak volna
  • az állami fenntartású honlapok, ha éppen egyáltalán elérhetőek voltak, alig vagy egyáltalán nem tartalmaztak értékelhető információt, sőt, olykor téves információval tovább növelték a zavart (mint pl. a rendőrség hibás közlése a M1-es megnyitásáról)
  • senki nem koordinálta az osztrákoktól érkező segítséget, akik némi tétovaság után improvizálni kényszerültek
  • súlyos koordinációs zavarok a Honvédséggel
  • és a sort még hosszan lehetne folytatni

Kétségtelen, hogy a helyzet rendkívüli volt, és jókora kihívást jelentett. Ilyen kiélezett helyzetben bizonyos mértékig érthetőek a hibák és fennakadások. Mint ahogy az is biztos, hogy ha érződne némi felelősségvállalás, tanulni, fejlődni akarás, ne adj isten önkritika, akkor az emberek is elnézőbbek és megértőbbek lennének. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a vezetés érzékeli a valóságot, felelős módon kezeli a problémát és képes tanulni a hibáiból. Az elismert és feldolgozott hibák (akár személyeket érintő konzekvenciákkal) emellett hitelességet és bizalmat is ébresztenek az állampolgárokban. Mivel azt üzenik, hogy az eset nem szimpla kudarc, hanem tapasztalatként beépül a rendszerbe. Így az állampolgár azt érezheti, hogy az adóért és bizalomért cserébe létezik számon kérhető felelősség, következmény, levont tanulság, és mindezek eredményeként minőségi fejlődés.

A leginkább elszomorító és megdöbbentő azonban éppen ennek a kulcsfontosságú elemnek, a rendszerszintű önkritikának a teljes hiánya. Utólag pontosan ugyanazt a politikailag felülrajzolt, lekezelő, rátarti, relativizáló, minden felelősséget elhárító és öndicsérő handabandázást látjuk-halljuk, amit mondjuk Cinege Lajos elvtárs képviselt, vagy amit a tragikus augusztus 20-ai tűzijáték vagy a 2006-os rendőri túlkapások kapcsán tapasztalhattunk.

Mint annyiszor, megint csak a jól ismert, kozmás hazudozást kapjuk: gond egy szál sem, minden tökéletesen rendben van! Sőt, minden még annál is tökéletesebb volt, mint azt bárki remélni merte.

hó4b.jpg

Egy rezsim egyszerűen nem hibázhat. Mivel mifelénk minden a politikai felsőbbrendűségről szól, ezért a kurzusok minden tette egyben a tökéletesség kivetülése is. Ennek köszönhető, hogy bármiféle vizsgálatot megelőzve a kormányszóvivő kapásból 100%-osnak értékelte a katasztrófaelhárítás munkáját, és a képviselők szintén 10-ből 10 pontot adnak a válság kezelésére. Egyszerűen nincs olyan elmulasztott intézkedés, szakmai hiba, bénázás és alkalmatlanság, amit ne lehetne kommunikációval és az ellenfél ócsárlásával elfedni. Miközben a 6 évvel és hat nappal ezelőtti bénázás ugyanúgy rajtunk csattant.

Pedig semmi nincs, ami jobban rombolná a hitelességet, mint ez a bolsevik valóságtagadás. Mindez automatikusan hozza magával a kényszerű hazugságokat, tereléseket, és döbbenetes megnyilvánulásokat. Például, hogy a belügyminiszter gyors és határozott intézkedés helyett kioktatja az állampolgárokat, majd 16 órát kihazudik a sztoriból, a sikerre vágyó miniszterelnök hamis győzelmi jelentést tesz közzé, a veszélyhelyzetet PR-parádéra használó TEK mások önkéntes áldozatvállalását lopja el magának, a hivatal egyik vezetője katasztrófaturistáknak nevezi a segíteni érkező osztrák hókotrókat és mentősöket.

A hibákon túl éppen ez a mindent letagadás, felelősség-áthárítás, kincstári önfelmentés és magadícséret az igazán viszolyogtató. És a legnagyobb baj, hogy ez semmiféle teret nem enged a fejlődésnek, és így szinte teljesen reménytelennek tűnik, hogy valaha is foglalkozni tudjunk a valódi problémákkal. Például a tavaly több ezer tűzoltó által írt nyílt levéllel, amely éles kritikával illeti a katasztrófavédelem inkompetens vezetését, súlyos szakmai és személyi kifogásokat emelve. Hogy érdemben felmérjük, mit jelentett, hogy az átszervezés során megszabadultak a polgári védelem állományának 90%-tól, szélnek eresztve a tapasztalattal és helyismerettel rendelkező állományt. Hogy fel lehessen mérni, valójában hányasra is vizsgázott a tavaly szokás szerint végletekig központosított és politikai megfontolások miatt kontraszelektálódott állománnyal felálló irányítási rendszer. Az a szisztéma, amely egy gyakorlat keretében bármikor megvédi a Tatooine-t, de amelyiken kifog a behavazott Tatabánya.

Szólhatnak a fanfárok, hogy milyen mesebeli tökéletességgel működött a rendszer. Aki átélte, annak más sztorija lesz. És mindaddig, amíg fontosabb az éppen uralkodó posztkommunista elit tévedhetetlenségének és tökéletességének illúziója az állampolgárok valódi biztonságánál, addig van félnivalónk. És nem csak a hófúvástól.


Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

 

25 komment · 2 trackback

Urbi és Orbi

2013.03.14. 13:53 Pézsma

áder_south2.jpgKedves János,

hát túl vagyunk ezen is. Nem lett belőled megtért Mária Magdolna, némi elvonó után csak prosti maradtál. Valószínűleg sokan figyeltük szomorúan ezt a sarokra való visszaállást, amikor a pápaválasztásba szendvicselve Urbi et orbi bejelentetted, hogy nem vagy te se fék se ellensúly. Csuklóból aláírsz, mert úgymond azzal véded legjobban a demokráciát, ha megszünteted. Ez csak világos.

Megbuktál, mint a köztársaság első számú polgára. A folyamat során többször is lett volna lehetőséged érdemben megszólalni, mint a törvényesség felvigyázója, de egyetlen egyszer sem tetted. Legfőbb közjogi méltóságként és a demokrácia őreként egy szavad sem volt a hatalommegosztás elvének megsemmisítéséről, az Alkotmánybíróság és saját államfői szereped kivégzéséről. Úgy tettél, mintha nem is Magyarország államfője, hanem tényleg csak egy szomorú csornai horgász lennél, akire rászólt az erősebb bátyja, és most szót fogad. Eltűnt az a villanásnyira felbukkant független figura, aki decemberben még kisiklatta a hibbant választási regisztrációt. Most ugyanabból a típusú agyfaszból egy fél tucatot úgy írsz alá, akár egy edzésben lévő Schmitt Pál.

Mindezt bejelentő rövid beszéded is csupán szomorúan gyáva mosakodás lett.

„Tettem ezt annak érdekében, hogy elnöki eskümmel összhangban döntésemben egyetlen cél vezéreljen: az alkotmányos rend és a nemzet egységének képviselete” – mondtad. Lehet, hogy neked nem tűnt fel, de párttársaid éppen az alkotmányos rendet vágták partiba, és nyomtak vele egy durva gangbanget, amikor az AB által alkotmányellenesnek ítélt szabályokat pakoltak az Alaptörvénybe. Nevetséges nemzeti egységről beszélni, amikor az Alaptörvénynek nevezett viccfüzetben emberek tízezreit bélyegzik meg és teszik másodrangú állampolgárrá, megfosztva őket emberi méltóságuktól vagy épp a szabad helyváltoztatás jogától. Mint ahogy nem volt egyetlen szavad a szólásszabadságot és a szabad választásokat korlátozó részek ellen sem. Mindezekről kussoltál mint a kisangyal.

Csak a mentségedre szolgáló részt idézted, amely szerint csak egy súlytalan pincsikutya vagy, akinek nincs választása, bekötött szemmel alá kell írnia amit eléraknak.

Nem, kedves János. Lett volna választásod. Több is:

Például, ha már aláírsz, akkor nem hárítod, hanem vállalod ennek felelősségét. Külön kitérve arra, hogy ez nem egy almás pite recept, hanem az állam berendezkedését gyökeresen megváltoztató aktus, és ezt te szentesíted. Ha a karrier-politikus mellett maradt benned valami a demokratából, akkor az álsemlegesség helyett a köztársaság íze miatt, mutathattál volna akár némi kételyt, aggodalmat, felelősségérzetet is.

Megtehetted volna azt is, hogy továbbolvasol, és nem ugrod át a saját Alaptörvényetek 9. cikkelyét, mely szerint a feladatod, sőt, kötelességed az „őrködés az államszervezet demokratikus működése felett”. Számodra ez lenne az őrködés, kedves János? Egy félszeg: „há’ most micsinájjak, azt mondták, hogy muszáj” mosakodás? Ráadásul éppen itt kellett neked a jogállami keretek fontosságát emlegetni, amelyeket kéjjel és röhögve rúgtak fel éppen ebben a zagyvalatban is a haverek?! Azt üzened nekünk, hogy ne a demokratikus alapelveket, hanem ezt az alkotmánynak hazudott jogfosztó maffia-terrort tartsuk tiszteletben? Ezt a pártérdekből és kicsinyes bosszúból született, egyéni módosítókkal körbetrükközött, soha senkivel nem egyeztetett vezéri naplót tekintsük alapvetésnek?

Ugye nem akarsz minket teljesen hülyének nézni, kedves János?! Ehhez képest a lecserélt, sztálininak nevezett alkotmány egy gleccser-tisztaságú mestermű.

groszk.jpgKedves János, mégis mire emlékeztet téged az, hogy az ilyen módon és tartalommal létrejött paragrafus-kupacot a kormány meg sem próbálja népszavazással legitimáltatni? Ehelyett kényszerrel erőltetné a társadalomra, miközben elsöpör az útból mindenkit, aki kritikát fogalmazhatna meg vele kapcsolatban?

Mondd, amikor te a mindezzel kapcsolatban felhozott aggályokat és tiltakozást békétlen „hangoskodásnak” titulálod, nem jut eszedbe az idő, amikor Grósz Károly mondta ugyanezt rólatok? Hogy hangoskodásotokkal zavarjátok az alkotmányos rendet, a párt és a nemzet egységét? Persze Kádárnak és Grósznak is volt hozzád hasonló embere, csak akkor azt az Elnöki Tanács elnökének nevezték, és úgy hívták, hogy Losonczi Pál, Németh Károly meg Straub F. Brúnó.

Nem, nem sokat mond a nevük a mai embereknek, mivel éppen olyan, Kádár kezére húzott kesztyűbábok voltak, mint amilyen éppen most te is lettél. Jelentőség, súly és jellem nélkül kiszolgálták a rendszert. Bármit is kért tőlük. Mi mást is tehettek volna, nem igaz? A hangoskodók pórul járnak, és ki szeretne pórul járni, ha lehet az Elnöki Tanács elnöke is? Mégis volt, aki inkább a hangoskodást és a demokrácia melletti kiállást választotta. Akkor.

Ahogy akkoriban nekik és neked, úgy most is több választásod volt. Igen, a 9. cikkely alapján kérhettél volna alkotmányossági kontrollt. Akár a Velencei Bizottság állásfoglalását az EU-s és nemzetközi joggal való összhang érdekében. Ami most amúgy is megtörténik majd, jóval kínosabb körülmények között.

És igen, kedves János, ha mégis kételyed támadt, hárítás és mentegetőzés helyett akár le is mondhattál volna. Megmenthettél volna egy kis darabot a nevedből és arcodból, hátha később még szükséged lesz rá. (Ezzel kapcsolatban esetleg kérdezd meg Kövér Lászlót, milyen érzés persona non gratanak lenni az Azeri legelőkön túli világban.)

És nem, egyszerűen nem hivatkozhatsz a 20 éves alkotmánybírósági gyakorlatra egy olyan módosításcsomag kapcsán, amely éppen lenullázza és széttapossa ezt a gyakorlatot: „Ez az egyetlen alkotmányos választásom, amely összhangban van eskümmel, a fennálló törvényes rendelkezésekkel és az Alkotmánybíróság 20 év alatt meghozott határozataival.” Nem lehet egyszerre erre hivatkozni és aláírni. Nem adhatod oda a pennád és maradhatsz szűz egyszerre.

Mint sokan közülünk, te sem születtél hősnek. De tisztességes ettől még maradhattál volna. Kaptál rá egy esélyt, hogy példát mutass. Hogy más jusson eszünkbe a politikusról, mint hogy csupán egy pártérdekek nevében hazudozó, sunyi és gyáva zoknibáb. Itt volt az esély, hogy példát mutass: nem a pártod, hanem a nemzeted és a szabadság az első. Mert nem a párttársak szavazata, vagy a szilveszteri pezsgő-speech tesz államelnökké valakit, hanem a kiállás a köztársaság és a demokrácia értékei mellett. Kedves János, több választási lehetőséged volt a gyávaságon kívül.

Megmérettél és könnyűnek találtattál.


Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

 

5 komment

Bírák könyve

2013.03.13. 14:54 Chigavera

"Darák Péter, a Kúria elnöke közleményben reagált Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti beszédére, melyben a kormányfő "botrányosnak" nevezte a bíróság elsőfokú ítéletét, melyben az energiaszolgáltatónak adott igazat. Darák szerint a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak." (HVG)

Orban-Viktror fáraó.jpgKedves Darák úr,

sajnálattal értesítem, hogy Ön egy ellenforradalmár, sőt, egy lárifári. Ön nem érti az idők szavát. Alaptörvényre hivatkozik? Hát hol aludt maga eddig, mondja? Bolond épít gránithomokra várat. Nekem elhiheti! Hát nem látja, hogy nekünk 1 nap elég, és kész az új törvény, ami kijavítja a hibát, hogy másnak is lehet igaza?! Nem is, kétharmad nap is elég. Csak figyeljen, és tanuljon!

Remélem, ért engem, Darák kartács, maga csak ne idézgessen, ne alkotmányozzon itt nekem! Most maga írja vagy én?!

Darákkám, nem bántásból, de egy kövület vagy. Egy Jogoszaurusz. Kihaló fajta. Meglátod, Darák pubi, még pár igazítás, és bírók sem kellenek. Te például biztosan nem. Hip-hop lófejjel kevert Darák-hús leszel.

Szóval, drága Darákocskám, csak barátilag magunk között: ha sokat kekeckedsz, mire egyet pislantasz, azt is beleírom az Alaptörvénybe, hogy kecskével hálsz. Vagy hogy az EU rajtad keresztül terjeszti szent földünkön a peronoszpórát.

Hát csak óvatosan az agarakkal. Én szóltam. 

V. Orbán
A Nap Fia, A Földet Tartó Teknőc, Alsó és Felső-Alföld Fáraója (ANFAFTTAFAF)

2 komment

Hallgass a szívedre!

2013.03.12. 16:37 Pézsma

halgass-a-szivedre-ne-ird-ala_1363102637.jpg_400x600

1 komment

Sofőrsors

2013.03.10. 01:40 Pézsma

ader-janos-es-orban-viktor.jpgÁder János bajban van. Az ízig-vérig pártemberből lett köztársasági elnök dilemmája bizony nem kicsiny. Ő is pontosan tudja: ha a pártrobotok hétfőn megszavazzák, úgy a negyedik alkotmánymódosítási csomaggal olyasvalamit kellene aláírnia, amellyel államfőként kivégzi a már most is ezer sebből vérző alkotmányos rendet. És igen, így az ő szignója fog majd virítani a harmadik köztársaság halotti bizonyítványán. Márpedig sejthetően nem lesz mindig narancsszínű a világ.

Hogy ne legyen kétsége, a párttársak már megüzenték: nincs választása, kötelező aláírnia – de nem kell aggódnia a gyilkosság miatt, hiszen parancsra teszi.

Áder János valószínűleg kinevette volna azt, aki '89-ben azt mondja neki, a haverok egyszer majd arra fogják utasítani, hogy írja alá a magyar demokrácia halálos ítéletét. Persze akkor még ilyesmiket mondott: „Fontos lenne, hogy az állampolgár is kezdeményezhessen vizsgálatot az alkotmánybíróságnál. Bíró ne lehessen politikai párt tagja.”

Állampolgár már egy ideje ugye éppen a Fidesznek köszönhetően nem kezdeményezhet vizsgálatot, és már csak egy aláírásába kerül, hogy az Alkotmánybíróság maga is végképp bohóctruppá váljon. A bírókat felügyelő gazdabíró pedig párttársa felesége lett.

Eh, fiatalság, bolondság!

orban_ader2.jpg

Tavaly szeptemberben az ENSZ közgyűlése előtt Áder még így büszkélkedett az általa Európa legmodernebbnek és legfiatalabbnak nevezett alkotmányával:

“Európa legfiatalabb alkotmánya magában foglalja az emberi jogok európai kartájának szinte minden elemét, a fékek és ellensúlyok 1990-ben kiépített jogállami intézményeit. Új elemként pedig alkotmányos – jogállami – korlátokat állít a közpénzek felelőtlen elköltése, az államadósság mértéktelen növelése elé. Magyarország új alkotmánya alkotmányos garanciát ad a nemzetközi jogi kötelezettségek teljesítésére és a nemzetközi jog általánosan ismert szabályainak betartására.”

ader_bamkimun.pngPersze a magán- és pártérdekek mentén sebtében összegórt Alaptörvényre mindez már akkor sem volt igaz. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ekkora már nagyjából lezajlott a demokratikus intézmények szétverése és elfoglalása. Áder már ekkor is a Fideszes halottak könyvét, egy holt lelkek által skribált, semmilyen megerősítéssel nem rendelkező kísértetalkotmányt próbált elevennek és modernnek beállítani.

Akkor talán még azt gondolta: meg lehet úszni ennyivel, hiszen lehetett volna sokkal rosszabb is. Azután lett. Mégpedig sokkal rosszabb. A vendetta-alapú kormányzás újabb és újabb módosításai olyan szörnyszülöttet hoztak létre, amelyben a demokrácia és jogállamiság önmaga ellentétébe fordult. Ahol az alkotmány funkciója immár nem az, hogy az állampolgárt védje a hatalom túlkapásaitól, hanem hogy a hatalomnak biztosítson jogokat az állampolgárral szemben. A polgári szabadságjogok biztosítéka helyett a jogkorlátozás hatalmi eszközévé vált. Az egypárti Alaptörvény végtére nem lett más, mint alkotmányellenes intézkedések folyvást újrakavart emésztőgödre.

szippantós7.jpg

Persze valószínűleg ő is sejtette, hogy ha felültetik a szippantós kocsi volánjához, akkor nem maradhat tiszta a cipője. Most pedig eljött az idő, és Áder János bajban van. Tudja jól, ha aláírja ezt a feudális förmedvényt, talán kap egy haveri barackot a főnöktől. De nincs több dicsekvés az ENSZ-ben. Nem nézhet ezután egykori brüsszeli kollégái szemébe. Sem a magyar állampolgárokéba. És többé tükörbe se nagyon.


Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

 

42 komment · 2 trackback

Mégis, kinek a gárdája?

2013.03.08. 05:14 Pézsma

A Haha egy valamit biztosan elér a tiltakozó akcióival: védekezésre kényszeríti a Fideszt, amely forgolódás közben óvatlanul is egyre többet mutat meg rendszerének eddig árnyékban tartott részeiből.

A Fidesz székház tegnapi „elfoglalása” a Hahás hagyományokat követte: erőszak, dobálózás és gyújtogatás nélküli laza piknik 30 kilós bölcsész lányokkal és vékonydongájú legényekkel. Legerősebb fegyverükként maximum az alkotmányosságba vetett hitüket és az azt közvetítő hangosbeszélőt lehetne említeni. A legnagyobb képzelőerővel sem sikerülne agresszív, fenyegető tömegnek hallucinálni őket, hiába próbált Selmeczi művésznő elszörnyedt arcot vágni a vaníliás karikák fölött, igyekezett démonizálni őket Bencsik András „nehezen definiálható alakok”-ként, vagy próbálta Kósa Lajos „Bajnai-gárdának” címkézve politikailag lejáratni őket.

Mindezen jogrend-védő korménypárti felháborodások meglehetősen pikánsak annak fényében, hogy a fiatalok figyelemfelkeltő akciója az ezredrészét sem valósította meg annak a törvénytelenségnek, amelyet a Fidesz fog hamarosan elkövetni, amikor nyíltan jogtipró passzusokat erőltet az alaptörvénybe, semmibe véve az Alkotmánybíróság ítéletét. Egy passzív társadalomban ezek a fiatalok ennyit tehettek: civil nyomát hagyták a polgári nemtetszésnek, hogy a rezsim mégse jeltelen sírba temesse a harmadik köztársaságot.

szoke2.jpg

A legmegdöbbentőbb hírnek azonban nem is ez a kis, jelzésértékű performansz számított. Ennél sokkolóbb volt egy, az esemény kapcsán napvilágra került információ. Ami egy sokkal súlyosabb kérdést vet fel annál, minthogy keletkezett-e némi logisztikai kellemetlenség az egykori kordonbontó, nonstop alkotmány-permutáló kormánypárt főhadiszállásánál:

hogyan őrizheti egy börtönviselt alvilági kivégzőember az „angyali értékrendet” képviselő kormánypárt székházát?

Ugyanis az anno maffiatagokra vigyázó, és alvilági gyilkosságért 10 évet börtönben töltött Szabó „Szőke” Ferenc is tagja volt annak az osztagnak, amelyet a párt bölcsészelhárításként a székház védelmére állított ki (olvasói rejtvény: észreveszi-e a képen a 10 apró különbséget a fiatal demokraták és a Fidesz barátai között?). A pártvezetésben tudniuk kellett, hogy az illető kicsoda. Mégpedig azért, mert az „elsőre nehezen definiálható” figurát, akit szabadulása után a Fradi Security szerződtetett szurkolói koordinátorként, Kubatov Gábor FTC-elnök, Fidesz pártigazgató, úgy tűnik, régről jól ismeri. Az illető sűrűn rovott múltjának tényét a HVG rendőrségi forrása is megerősítette.

Vajon az a Selmeczi Gabriella vagy a vele pr-nápolyit kínálgató Kocsis Máté (Parlament rendészeti bizottságának vezetője), akit megrémít a kartonlapra írt „alkotmányosság” szó, nem érzi problémásnak, hogy egy volt maffiózó és gyilkos védelmezi őket a jogállamért felszólaló fiatalokkal szemben?

Egyáltalán, hogyan lehet egy ilyen ember bárhol „biztonsági”?! És ha már gárdázás: valóban ezek a magukat "Fidesz barátaiként" aposztrofáló arcok lennének a párt "gyorsreagálású egysége"? És vajon mióta és miként használhatja a jelenlegi magyar kormányzópárt az efféle alakokat bármiféle feladatra?!

Mégis, mi van itt?!

_____________________________________________________________

Update:

A tegnapi események kapcsán megszólalt a Fidesz és a rendteremtésben részt vevő Sz. Ferenc is. És a történet ettől, ha lehet, csak még jobban összegabalyodott. Egyáltalán nem világos ugyanis, hogy ezek a figurák mégis hogy kerültek oda. A Fidesz vizuális elrettentésről beszél, és hogy riasztottak egy közelebbről meg nem nevezett örző-védő vállalkozást, akiket Kubatov Gábor eligazított, és akik átvették az őrzést. Kopasz ember ugyanakkor azt mondja, hogy őt nem hívta senki, a benne lévő erkölcsi parancsot követte. Ráadásul a megjelent mintegy 20 figura státusza minimum bizonytalan, mivel sem egyenruhájuk, sem igazolványuk nem volt, magukat csak a "Fidesz barátainak" nevezték, ugyanakkor intézkedtek. Nyilván a belső parancs hatására kezdtek el embereket hurcibálni az udvaron, majd az esemény végeztével önszorgalmúlag vettek részt a kert átvizsgálásában, nem hagytak-e hátra a hippik egy kis tnt-t.

Ez a sztori sehogy sem kerek, valaki itt csúnyán hazudik.


Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

 

233 komment · 1 trackback

Most menjek vagy maradjak?!

2013.02.25. 15:27 Chigavera

emigration3.jpgSorkatonaként abban az időszakban voltam határőr, amikor a keletnémetek fegyver helyett bőrönddel indultak meg nyugat felé. Előszeretettel Magyarországon keresztül: zöld határon, hamis útlevéllel, páneurópai pikniken, majd ’89 novemberétől szó szerint a falat ledöntve, mindent elsöprően. Magától értetődő volt, hogy nem tartja fel őket határzár, Honecker-nyilatkozat, fenyegetés, sorompó, Stasi, semmi. Menni fognak egyedül, családdal, gyerekkel, fapados autóval, kúszva, úszva, akárhogyan. Még 18 éves kölyökként is tudtuk, miért. Nem is volt kérdés, ők szigorítottan kapták azt, amit mi lightosan a legvidámabb barakkban. 

Mostanában sokszor eszembe jut ez a határokon átrepítő eltökéltség. Mégpedig azért, mert még abban az időben sem hagyta el annyi ember Magyarországot, mint az utóbbi pár évben. A németekkel szemben mi jobbára kivártunk. Nekünk a bölcsek engedték, hogy korlátozott valutával hűtőládát és kétkazettás magnót vegyünk a Maria Hilferen, nemsokára meghalt Kádár, ki lehetett menni eltávra választani, és egy darabig úgy tűnt, lehet itthon is „valami”. Később az EU-ba is beléptünk, és voltak többen, akik szerencsét próbáltak külföldön, de még mindig nem indult itthonról tömeges exodus.

Röghöz voltunk kötve – belül. Nem feltétlen büszke patriotizmusból, az természetes volt, inkább félelemből, kényelemből, agorafóbiából, mert bár szorított, megszoktuk a szűket, rosszul beszéltük a nyelvet, ha egyáltalán, és ideszögelt mindaz a kevés, amit sok munkával, nagy nehezen összeraktunk. És ott volt a remény is. Hinni akartuk, hogy az a dülöngélő, olykor ijesztően idomtalan izé, amit épülő magyar demokráciának gondoltunk... Szóval, hogy abból előbb-utóbb lesz valami. Talán nem is nekünk, de a gyerekeknek már biztosan. És ez a „valami” fontos lesz, értékes és lelkesítő.

Azzal áltattuk magunkat, hogy a baj kívül volt. És ha ez a baj kiment az országból, minden sokkal jobb lesz, mint az a nyúlós, ragacsos, gusztustalan valami, amit ’89 előtt közérzetnek neveztünk. Hogy jobb kell legyen annál a hazugságra szoktató, tekintélybeteg, sunyi közegnél, amit addig államként és közviszonyokként ismertünk. Hittük, hogy ha lesikáljuk a sok rászáradt dzsuvát és mocskot, mit rákentek a pártlapok, akkor a jövő végre a miénk lehet - fene tudja, talán azért, mert megérdemeljük. Hát sikáltuk és drukkoltunk.

migr2.jpg

Aztán úgy 10-15 év múlva az tűnt fel, hogy még mindig zavarba ejtően túl sok a kellemetlenül ismerős hangsúly, gesztus és karakter. Sőt, újra egyre több lesz. Végszóra aztán a múltnak hitt dohos ájert és penészes ízt úgy hozta vissza a legutóbbi pár év, mint egy romlott madelein süti. Csak éppen most a jövő reménye nélkül: hiszen büdös szájjal pont az röhög szembe velünk, amitől, azt hittük, hogy távolodunk.

Az utóbbi évszázad magyar történelmének egyik legnagyobb kivándorlási hullámát, a félmillió kiröppenését, azt hiszem, éppen ez a csalódottság motiválta. Nincs háború, megszállás, dögvész, katasztrófa, sokak számára az ország mégis sokkal inkább lett csatatér, fenyegetés, csapda és ugar, mint marasztaló otthon.

Ha egy magunkféle nehezen mozduló, tenger nélküli, nyelvébe zárt, kis nemzet fiai, lányai közül százezrek kelnek útra, annak súlyos oka van. Egy évszázada a félfeudális KUK szétrohadása adta a tömeges kivándorláshoz a hátteret, mielőtt végleg elemésztette volna a világháború fenéje. Akkor Amerika volt az ígéret, ahol a zsellér földet, de legalább munkát remélhetett, a proli és kispolgár pedig arisztokratikus lenézés helyett szívós munkáért megbecsülést és akár karriert. Fel is húzták a kitántorgott magyarok fél Hollywoodot, a Manhattan projektet és megalapozták a Szilícium-völgyet. Mindazt, amit itthon, a rendi-nemesi Magyarországon vagy a szocialista érában nem tudtak volna.

Sok minden változott azóta, de a kivándorlásnak ez a remény-szála nem. Mert erős indok kell ahhoz, hogy valaki felnőtt-fejjel nekiinduljon a bizonytalannak. Hogy egy olyan gyökértelenségbe távozzon, ahol nincsenek rokonok, barátok, idegen a környezet, a nyelv, és ahol ő maga is idegen lesz. Nem, aki kimegy, nem a könnyebb végét fogja meg a dolognak, talán csak az élhetőbbet. Mindenesetre a távozáshoz vagy a sürgető vágynak vagy az elűző csömörnek kell kivételesen erősnek lennie. A 2010 óta emelkedést mutató kivándorlási görbét szemlélve, úgy tűnik, jelenleg nálunk ez utóbbiról van szó.

Amikor az ismerősöket kérdezem, azt látom, hogy az elvándorlás nem árulás és nem menekülés, hanem kritika. Sőt, ítélet. Akárkivel beszéltem, aki nekivágott, előbb utóbb kiderült: bár a képletben mindig ott van a jobb megélhetés, a kivándorlók elsősorban nem anyagiasak, éppen hogy idealisták. Ahogy egy blogon egy kommentelő tűpontossággal írta: azért mentem el, mert honvágyam volt. Mennek, mert olyan helyet szeretnének találni, ahol megbecsülik és felnőttként kezelik őket, van látszatja és értelme a küszködésüknek. Kapnak egy kis darab jövőt, amit ők rendezhetnek be: a saját sorsuk urai lehetnek. És azért máshol, mert itthon erre nem látnak esélyt. És legfőképpen, mert nem akarnak náluk hitványabbak előtt megalázkodva, félelemben élni, ami itthon szinte keretfeltétel.

emigration.jpgAki most elmegy, egész egyszerűen nem akar befizetni még egy körre a múltra. Nincs 10-15 éve a legjobból, hogy egy bezárkózó, szűkhomlokú fociköztársaságra költse. Ahol a szorgalmat megfojtja a bürokrácia és a mutyi. Ahol a kultúra pártgiccsé matyósodik. Ahol a jog nem megvéd, hanem kiszolgáltat a hatalomnak. Ahol a közbeszéd helyén debil drukker-diktatúra monologizál és halandzsázik. Ahol a hazafiasságból hungarotalibán varázsige lett, amellyel „nemzetivé” bűvölik a sok kis pitiáner magán- és pártérdeket. Aki elmegy, egyszerűen nem hisz ezen múltba hidaló kádári kalifátus rövid távú megválthatóságában.

Beleértve ebbe a jelenlegi ellenzéket is, amelyik szintén képtelennek mutatkozik a megújulásra. Amelyik egyre vékonyabb csíkokra szeleteli magát, és gondolkodásmódja nagyobbrészt éppoly avítt, szemforgató és penészes, mint az éppen regnáló pszichózisé. Amely ellenzék petyhüdten és némán asszisztál végig a demokrácia kivégzését, és egy-egy belső vitájába sokszorosan több energiát fektetett, mint a jogállam megvédésébe összesen. A harmadik magyar köztársaság fényes nappal végrehajtott, nyílt színi kivégzése jóformán semmilyen komoly ellenállásba vagy szabad szemmel látható társadalmi tiltakozásba nem ütközött. Mindannyiunk szégyenére egyedül a nők és a gyerekek hallatták hangjukat. A bántalmazott nők és a még egyetemre sem méltónak tartott hallgató-gyerekek. Egyedül ők emeltek szót a vendetta-alapú pártforradalom rendszere ellen.

És ennek is köszönhető, hogy az a félmillió ember, aki kiiratkozott a rendszerből, csupán a jéghegy csúcsa. A nagyobb tömeg az, amelyik a határokon belül vonult belső emigrációba.

Akik ugyanúgy hánynak az egésztől, de nem tudnak, nem akarnak elmenni. Inkább lebuknak, szokják az oxigénhiányt, a közöny köpenyébe öltöznek, megpróbálnak bezárkózni a magánéletbe. Igen, éppen mint a rendszeralkotó Csermanek király idején. Megvan a véleményük, és megtartják maguknak. Vagy legyintenek. Vagy kényszerűen büszkék, hogy túlélik a „féldecis rezsimeket”.

Mert a leggyilkosabb nem a harc és küszködés, hanem az elfogadás, beletörődés: a lápi lebegés. A hideg béke túlélése. Az új király a minap nyíltan meg is mondta: azért kell a röghöz kötés, hogy a generációk hibátlanul átadják egymásnak ezt a tudást és reflexet. Mert ha másból nem is, a ciklusból rendszerré növelni kívánt régi-új rend így legalább várjobbágyból önellátó lehet. Aki kiszolgálja és fenntartja. A házirend pedig egyszerű: „ne lázadj sorsod ellen, tiszteld az erőt, szeresd urad, és gyűlöld ellenségét!” Ehhez nem kell polgár.

Nagyon sok fejben és családban billeg a kérdés: most menjek vagy maradjak? Mentsem ki innen a sorsom? Hagyjam, hogy hatalmat nyert kontárok és képmutatók elkergessenek itthonról? Vagy legyek belföldi bujdosó, töltelék a kolbászban, önkéntes emberáldozat?

Vajon mennyi az esély itthon a honvágyra?

emigration6.jpgMert szinte biztos, hogy ha kurzusváltással vagy anélkül nem változtatunk azon, ami velünk történik, akkor még többen pörögnek majd ki ebből a berohadó magházból. Mert ahol a fiatalok nem látnak jövőt, onnan menni fognak. Menni, mert van még vesztenivalójuk. És nem tartja fel őket tündérmese, röghöz kötés, fenyegetés, határozat. Menni fognak egyedül, családdal, gyerekkel, fapadossal, autóval, kúszva, úszva, akárhogyan.

Mert így van ma is: minél erősebben fúj a szél Keletről, annál inkább sodor Nyugatra.


Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

 

218 komment · 1 trackback

10+1 érv, amiért bukni fog a röghöz kötés

2013.02.18. 16:19 Pézsma

rög1.jpgA hallgatói tiltakozásoknak és a kormányzati érvelésnek egyik kiemelt eleme a röghöz kötés kérdése. A kormány eltökéltségét jól jelzi, hogy az alkotmánybíróság által a röghöz kötéssel ellenében felhozott érvek, és a hallgatóknak tett saját ígérete ellenére, az AB-t kitrükközve és a kerekasztal tárgyaláson a hallgatókat átverve ezt a hatalmi eszközt bizarr módon az állampolgári alapjogok közé akarja beírni.

De mi is a baj a hallgatói szerződéssel, ismertebb nevén a röghöz kötéssel?

1.) Ütközik a magyar alkotmány szellemével, betűjével, valamint az uniós joggal

Az Alkotmánybíróság a röghöz kötés rendeleti szabályozásának eltörlésekor felhívta a figyelmet ennek az eszköznek a súlyos alkotmányossági aggályaira is. Azaz, hogy a hallgatói szerződés súlyosan és aránytalanul sértené a felsőoktatáshoz való hozzáférés, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásának, valamint a helyváltoztatás szabadságának Alaptörvényben biztosított jogát. Emellett sérti az Unió négy szabadsága közül a munkavállalók szabad mozgásának jogát is, így egy előzetes döntéshozatali eljárás során ezt a szabályozást az uniós bíróság nagy valószínűséggel kötelességszegésként ítélné el. (Épp ezen uniós állásfoglalás eredményének megvárását kérték a hallgatók a kormányzattól - hiába.)

A röghöz kötés alaptörvénybe passzírozása tehát jogi szempontból egyszerre vinne feszítő önellentmondást az alkotmányba és állítaná szembe azt az uniós joggal. Részleteket lásd itt.

2.) Állami túlhatalom

Nem véletlen, hogy a röghöz kötéshez hasonló szabályozás a masszívan autoriter vezetésű Fehér-Oroszországén kívül egyetlen más demokratikus ország alaptörvényében sem szerepel. Az állampolgárokkal szembeni ilyen tulajdonosi szemlélet ugyanis a diktatúrák jellegzetessége. Demokráciában az állam nem tulajdonosa az állampolgárnak, nem vonhatja el egyoldalúan a jogait. Nem rendelkezhet élete és sorsa felett, és nem tarthatja túszul.

Ez a szemlélet a Kádár-korszakból lehet ismerős azoknak, akik megélték az utazás, költözés, helyváltoztatás hatalmi korlátozását. Az ilyen típusú túlhatalom és hivatali kontroll elfogadása a szabad és öntudatos állampolgári létezés alapjának feladását jelentené.

Az állam megfelelő konstrukciókban természetesen kitűzhet tandíjat, de a szabad mozgás nem cserealap.

3.) Hamis dilemma

A kormány röghöz kötés melletti érvelése a logikai hibák közül az úgynevezett „hamis dilemmát” testesíti meg. A hamis dilemma egy olyan érvelési hiba, amely úgy állítja be a vitát, mintha csak két alternatíva létezne, mikor valójában több, nem mérlegelt választási lehetőség is van. A demagógiának ez egy igen kedvelt és bevált módszere.

A kormányzati érvelés így szól: vagy fizetsz, vagy nem mehetsz külföldre. Az ilyen manipulatív kérdésfelvetés azt sugallja, mintha a felvetett alternatívákon kívül nem létezne más megoldás, ami nyilvánvaló hazugság.

A hamis dilemmával szembeni legfontosabb lépés, hogy nem szabad elfogadni az ilyen módon sulykolni próbált manipulatív nézőpontot. Jelen esetben ennek a két területnek az erőszakolt összekapcsolását.

4.) Indokolatlan kivételképzés

Elég nyilvánvalóan adja magát a kérdés: miért az egyetemistákat pécézte ki a kormány a röghöz kötés kapcsán? Hiszen az állampolgárok rengeteg helyen és módon vesznek még igénybe központi forrásokat, amelyekre ugyanúgy rá lehetne fogni, hogy megtérítésükig az alany nem hagyhatja el az országot. A szakiskolát végzettek szintén magas arányban vállalnak munkát külföldön, rájuk miért nem vonatkozik a röghöz kötés? OKJ képzések? Támogatott nyelvtanfolyamok? De nem kellene leragadnunk az oktatásnál. Ott a lakástámogatás, családi pótlék, orvosi ellátás. A példákat a végetlenségig lehetne sorolni.

Az olyan ellentmondásról nem is beszélve, hogy a magyar állam jelentős összeggel támogat határon kívüli oktatási intézményeket. Az ilyen módon támogatott diákokat is Magyarországi munkavégzéshez kötné?

5.) Egyoldalú szerződés

A hallgatói szerződéssel kapcsolatban az egyik legszembeszökőbb ellentmondás az egyoldalúság. A kormány feltételt szab és korlátoz, kötelező hazai munkavállalást ír elő, ugyanakkor ehhez nem biztosít semmit, nem vonatkozik rá semmilyen kötelezettség, ami ezt szűkített pályát használhatóvá tenné. Nem ígér cserébe állást, munkahelyet, megélhetést, semmit.

Ez természetes is, nincs tervgazdaság, a munkaerőpiac felett totális állami kontroll, hiszen azt éppenséggel szocializmusnak hívták. Ha viszont nem tudja biztosítani a feltételeket, akkor röghöz kötni sincs semmilyen alapja.

Arról nem beszélve, hogy ha a röghöz kötés érvényben lett volna az 1920-as, 30-as években, valószínűleg egyetlen magyar Nobel-díjassal sem büszkélkedhetnénk.

rög2.jpg

6.) Vegyes finanszírozás

A hazai felsőoktatásban, különösen a központi hozzájárulás csökkentésével, egyre nagyobb az EU-s pénzek  aránya. A hazai forráshiány és az innovációs alapok megszüntetése miatt érdemleges kutatást itthon jóformán már csak európai hozzájárulással lehet végezni. Így a felsőoktatás működtetése nem tisztán hazai, hanem éppenséggel vegyes finanszírozású.

Emellett a kitelepültek korántsem csak visznek, de jelentős mértékben haza is utalnak a kint megkeresett pénzből, amely itthon hasznosul. 2011-ben ez nem kevesebb, mint 2,4 milliárd dollárnyi summa volt, ami a teljes GDP 1,7%-át kitevő összeg. Míg ha ugyanezen emberek itthon munkanélküliek lennének, az nem bevételt, hanem éppen hogy költséget jelentene.

7.) Esélyegyenlőség megcsúfolása

A felsőoktatás egyik fontos feladata, hogy elősegítse a társadalmi mobilitást, hogy a nehezebb körülmények közé születetteknek is lehetőségük legyen a felemelkedésre. Ha megszűnik ez a rétegek közötti átjárás, úgy a társadalom végletesen kettészakad, rögzült, születési alapú kasztok alakulnak ki.

A röghöz kötéssel pedig még tovább nyílik az olló. Lesznek első osztályú állampolgárok, akik amúgy is képesek kifizetni az európai összehasonlításban ráadásul egyik legmagasabbnak számító tandíjat, akiket nem korlátoz majd az állam, és így tovább növelhetik társadalmi előnyüket. És lesznek a másodosztályúak, akik vagy tetemes adóssággal (a születési hátrány miatt ez hatványozottan érvényesül), vagy lényegesen korlátozott lehetőségekkel kezdik meg az életet.

A felsőoktatás így éppen ellentétes szerepet töltene be, mint amire a jól működő demokráciákban hivatott: a társadalmi szolidaritás és mobilitás elősegítése helyett éppen hogy felerősíti a meglévő szociális különbségeket. A jómódúakat versenyelőnyhöz juttatja, a szegényeket pedig jogfosztottá és kiszolgáltatottá teszi.

8.) Gazdasági logikátlanság

Az állam érvelésében úgy tesz, mintha a sajátjából adna, holott valójában az állampolgárok befizetett adójából támogatja az egyetemeket. Márpedig a diákok szülei, nagyszülei, amennyiben dolgoznak, a diákok maguk is fizetik ezt az adót. A hivatal ettől nagyvonalúan eltekint. Ráadásul a legtöbb adójellegű befizetésre igaz, hogy számos olyan célra is felhasználják, amelyből az adófizető közvetlenül talán soha nem részesedik. A felsőoktatás is ennek a közös rendszernek a része – éppen ezért fontos a hozzáféréshez való esélyegyenlőség alkotmányos kritériuma. Külön büntető szabályozást hozni rá abszurd és beteg ötlet.

„A ne az én adómból tanuljon és húzzon el” érvelés nagyjából annyira fair, mint a „ne az én adómból kapjon vérátömlesztést, ha beverték a fejét egy Fradi-UTE verekedésben”.

9.) Betarthatatlanság

Éppen mivel Magyarország jelenleg még nem vasfüggönnyel elzárt diktatúra, ráadásul EU-tag, a szabályozás betartása legalábbis kérdéses. Vajon az állam az Interpol segítségét kérné a „szökevények” ellen? Vagy nyomkövető chipet tenne rájuk, hogy betartassa a házi őrizetet? Kényszermunkát végeztetne velük? Jelentkezni kellene hetente a rendőrségen? Tagállamok nyilvántartásaiban próbálna kotorászni, hogy betartasson egy EU-ellenes hazai diktátumot? Elküldené a TEK-et az USA-ba vagy Dél-Koreába, hogy rabolják vissza a kint dolgozókat?

Mivel maga a szándék merőben idegen a nemzetközi gyakorlattól, nem valószínű, hogy sikerrel járna, ráadásul a fenyegetés plusz okot adna a kint dolgozók számára, hogy tényleg ne akarjanak visszatérni, így az egész egy kontraproduktív macska-egér játék lenne. 

Az állam tényleg „disszidens”-státuszúvá akarja tenni polgárait, mint Kádár alatt?

10.) Morál és következetlenség

A kormány nagy kedvvel hivatkozik szubjektív, például morális szempontokra (mind Balog Zoltán, mind Klinghammer István ezzel védené az intézkedést). Amellett, hogy ez a fenti a jogi, gazdasági, társadalmi problémák egyszerű megkerülése, ennek a kormánynak bajosan van bármilyen alapja morálra hivatkozni.

A Fidesz a saját maga által kezdeményezett népszavazással szemben foglalt állást, számos ponton nagyságrendekkel súlyosbítva a helyzetet. (Egyébként el tudjuk képzelni, mi lett volna, ha a röghöz kötést anno az MSZP kezdeményezi?) A népszavazás legitimációjával szemben ráadásul rendelet-alapon, kisszerű trükközéssel, bármiféle egyeztetés nélkül, cinikusan erőből hoz intézkedéseket. Az alkotmánybírósági határozat ellenére mindenféle megerősítés, vita vagy konzultáció nélküli alkotmányba vésés szimplán autoriter és jogtipró agresszió. Klinghammer István saját szavaival élve nehezen kifejezhető mértékben „vonal alatti”.

Szintén az elvi következetesség megcsúfolása, hogy Matolcsy a kivándorlókat nemzeti kincsként emlegeti, majd kisvártatva ugyanezen embereket tolvaj árulónak bélyegzik. Nem beszélve arról, hogy az a Klinghammer István, akit arra jelöltek ki, hogy beadja a diákoknak az elfogadhatatlant, pár éve még szintén a röghöz kötés demokráciaellenes és célszerűtlen volta mellett érvelt.

A kormányzati szakmaiatlanság, hazugságok, színjátékok (Fidelitasos romkocsma találkozó), csúsztatások, árulások (tárgyalás közbeni alkotmányba firkálás, megszüntetve a tárgyalás értelmét), és inszinuációk (hallgatók személyének támadása, politikai lejáratási kísérlete), mind azt mutatják, hogy a kormánynak jelenleg semmiféle morális alapja sincs

+1 Politikai előnyszerzés

Mégis miért erőltetik ezt kormányzati részről? Röviden: kármentés, kontrollkiterjesztés és demagógia.

A Fidesz saját beégett reflexei mentén működik ebben a kérdésben is: a kérdést erőből kívánja megoldani, és bármi áron igyekszik maximalizálni a politikai hasznot. A rövid távú cél egyértelmű: spórolási célú forráskivonás, hogy ellensúlyozzák az elhibázott gazdaságpolitikából fakadó veszteségeket. Mivel a munkaerő elvándorlása ijesztő mértéket öltött, ezért az egyetlen általuk ismert eszközt vetik be: az adminisztratív jogkorlátozást. Hiába nyilvánvaló, hogy így nem a kiváltó okot szüntetik meg, csupán a következményt. A statisztikákból egyértelmű, hogy az elvándorlás oka a rossz kormányzás következtében létrejövő romló gazdasági, társadalmi és jogi környezet. Azaz többek között éppen az ilyen intézkedések miatt dönt úgy a munkaképes lakosság, hogy élhetőbb környezetet keres.

A Fidesz azonban képtelen túllépni a saját árnyékán: az oktatásról nem akar, mivel kontraszelekciója révén nem tud érdemi párbeszédet folytatni. Habár az oktatás reformjára, és ebben minden szakmai és civil segítségre égető szükség lenne, a Fideszt nem érdeklik a szakmai érvek (még saját józanabb tagjainak véleménye sem). Nem végez felmérést, hatástanulmányt, nem egyeztet, nem hallgat meg senkit.

A spórolás mellett egyetlen hasznos célnak a politikai előnyszerzést tudta azonosítani. Ezért a lehető leggusztustalanabb módon igyekszik kihasználni a hallgatói tiltakozásokat is a politikai babonarendszer erősítésére, ellenségképzésre, bajnai-gyurcsányozásra, olcsó populizmusra. Szemmel láthatóan nem tartja magas árnak, hogy az oktatásról folyó érdemi párbeszéd helyett az energiát inkább lejárató kampányba fekteti, és megpróbálja ellenségként, ingyenélő sunyiként beállítani a felsőoktatásért aggódókat.

Ha Magyarország demokrácia marad (az unortodox demokráciát diktatúrának nevezik), akkor a röghöz kötésnek buknia kell, mivel inkoherens, jogellenes, gazdasági és társadalmi szempontból is romboló és kontraproduktív. Nem segít, annál többet árt, ráadásul a valódi problémák kezelése helyett újabb feszültségeket emel be a rendszerbe.

A kormány jelenlegi gyakorlata alkalmatlan bármiféle előrelépésre. A hallgatóknak így nem marad más választásuk, mint nem feladni. Megőrizni annak hitét, és kialakítani gyakorlatát, hogy létezik a problémakezelésnek kevésbé hatalomközpontú és kevesebb kádár-rendszert tartalmazó megoldása.

Mert az oktatás újjáépítéséhez erre bizony nagy szükség lesz.

____________________________________________________________

Update: A 6. pont az eredeti szövegből véletlenül kimaradt, utólag pótolva.


Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

 

322 komment · 1 trackback

Mosolygó inkvizíció

2013.02.13. 15:21 Pézsma


hoffman balog.jpgA felsőoktatás ügye lélektani fordulóponthoz ért. A kormány kommunikációs stratégiát váltott. A felsőoktatástól eltiltott, megosztó Hoffman Rózsa helyett a kormányzat a joviális, szelídebb Klinghammer Istvánnal akarja beadatni a keserű pirulát a hallgatóknak és egyetemeknek. Klinghammer ugyanis nem dúvad, és nem is olyan öngerjesztő konfliktusgenerátor, mint Rózsika kisasszony. Jóval szelídebb alkat, cserébe szervilis, és nem szállna szembe a vezéri akarattal.

Ahogy éppen egy fideszes szakpolitikus fejti ki találóan: 

„Klinghammer nagyon ért ahhoz, hogy lecsillapítsa a diákokat. Le fog velük ülni, és szeretni fogják őt. Le fog ülni a rektorokkal is természetesen, és mondjuk eléri, hogy a Corvinus 29 százalékos elvonása helyett csak 17 legyen. De ettől még alapjaiban rossz marad a rendszer, és ezen nem fog tudni változtatni, mert az alapokat nem ő határozta meg, hanem Balog Zoltánék döntöttek róla.”

Klinghammer_Istvan.jpg

Valószínűleg tárgyalni fog tehát, megértő lesz, és végül azt mondja majd: nincs mit tenni. Az előtéri empátia közben pedig kivonják a forrásokat, és a világ csúfjára alkotmányba írják a röghöz kötést és az egyetemi autonómia megszüntetését. Mivel politikailag kényelmetlenné vált a fényes nappal zajló, nyílt színi rablógyilkosság (pénzt elvenni, egyetemeket államosítani), így a kormány mosolygó inkvizícióra vált. Kedéllyel, hajlandósággal a „párbeszédre”, ám a rövid, zárt tárgyalás végén ugyanúgy az előre megírt máglyahalállal.

A diákok számára tehát ez egy nehezebb kihívás, mint hogyha a kormány a szándékával teljesen szinkron arcot tolna előre, mint ahogy tette a hetvenes évek keleti exportjából visszamaradt mszmp-s tanítónénivel.

A diákok egyetlen esélye, ha nem a kommunikációs füstre, a verbális terelésre, hanem végig a konkrétumokra koncentrálnak. Ragaszkodnak a 6 ponthoz: konkrét szakmai érvekkel védik a felsőoktatás ügyét, hogy megakadályozzák a források további kivonását, a hallgatók anyagi alapú szelekcióját, a röghöz kötést és az egyetemi autonómia eltörlését. Ezek ugyanis nem képezhetik alku tárgyát, mivel létfontosságú minimum feltételek. Ezek feladása olyan lenne, mintha arról folyna a vita, hogy valakit négybe vagy csak háromba vágjanak.

Az új stratégia elemei már látszanak. Klinghammer a napokban leereszkedő lekicsinyléssel nyilatkozott a Hallgatói Hálózatról, csacsi éretlen gyereknek nevezve őket, akik ugye belekotnyeleskednek a (felkészületlen, hazudozó, ostoba és gerinctelen) felnőtt bácsik és nénik dolgába. Pedig a HaHának köszönhető, hogy a felsőoktatásról való párbeszéd még nem múlt idő. Az anno a választási regisztráció mellett is teljes mellszélességgel kiálló Klinghammer emellett érvelésben olyan elkent, szubjektív érveket sorakoztatott fel, mint hogy például a röghöz kötés „morális” kérdés.

Egyrészről a jelen kormány részéről a „morál” bármilyen kontextusban említése, minimum megmosolyogtató. Különösen, amikor pont a diákokat az állítólagos tárgyalások közepén úgy baszták át a palánkon az alkotmányba lapátolt Gulág-házirenddel, hogy az Moszkváig elhallatszott. Másrészről ez a felvetés orbitális csúsztatás. Az alapjogok(!) közé írt röghöz kötés ugyanis nem „morális”, hanem állampolgári, emellett pedig Uniós alapjogot érintő kérdés. Az egyének nem az állam tulajdonai, az kényre-kedvre nem ejtheti túszul őket. Legalábbis nyugaton nem.

máglya.jpgA kormány érzi, hogy darázsfészekbe nyúlt, és valamit változtatni kell. De úgy néz ki, ez csupán annyiban fog kimerülni, hogy Orbán küld egy papot a kikötözött elítélthez, beszélgessenek kicsit, hogy ne legyen cirkusz a rőzsehordás és alágyújtás közben.  


Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

 

29 komment · 1 trackback

A nagy zabálás

2013.02.09. 14:21 Pézsma

„Nemcsak az Alaptörvény Átmeneti rendelkezéseinek megsemmisített szabályait, de egy sor egyéb, az Alkotmánybíróság által korábban törölt jogszabályt az Alaptörvénybe ír be a koalíció. Úgy tűnik, a parlamenti többség tart az AB-től, mert azt is megszabják, hogy a testület mostantól milyen szempontok szerint vizsgálódhat.”

la-grande-bouffe---marco-ferreri.jpg

Végleg eldőlt. Az Orbán-rendszer megbukott. Nem azért bukott meg, mintha nem nyerhetnének még 1-2 választást rezsicsökkentéssel, készpénzosztással, adminisztrációs trükökkkel. Azért bukott meg, mert ennek a rezsimnek nincs többé víziója, már csak delirál. Mint az alkoholista, már csupán utántölt: pancsolt populizmussal, mézes-ágyas kommunikációval, vagy égetett, kommersz hazugságokkal issza szintre magát. Nincs már terv, minden kaszáló erőfeszítés csak a következő pohárig tart ki. És zabál hozzá, behabzsol, államosít mindent: jogköröket, intézményeket, iskolát, diákot, történelmet, hitéletet, múltat, választást, energiát, kultúrát. Fenntartói úgy viselkednek, mint Móricz dühös kisparasztja a lakomán: kapkodva pakolják a pártalkotmány bendőjébe, amit megkíván a szemük: „csak egyszer jóllakni!”. Nem gondolkoznak, nem is rágnak, csak tömnek és nyelnek.

Azzal, hogy az Orbán-rezsim dühből és bosszúból olyan értelmetlen részletszabályokat akar alkotmányba foglalni, amelyek még a normál törvényhozás keretében is viszolyogtatóak, barbárak vagy épp kicsinyesen elfogultak, azt jelzik, hogy Orbán számára megszűnt a jövő.

Nem csak arról van szó, hogy a Fidesz már jó ideje otrombán hazudik felhatalmazásáról. Hiszen gondoljunk bele, hányan szavaztak volna arra a programra, amely ezeket az elemeket tartalmazza:

  • diákok röghöz kötése
  • egyetemi autonómia korlátozása
  • a hajléktalanok bűnözővé nyilvánítása
  • a kormány elcseszései miatt a lakosságra különadó kivetése
  • bírósági ügyek ügyészi eltérítésének lehetősége
  • választási kampány korlátozása
  • egyházak feletti állami kontroll
  • az Alkotmánybíróság jogköreinek további csorbítása
  • a szólásszabadság korlátozása

Csak hogy szűken a mostani alkotmánymódosítási kört tekintsük (ide se véve a magánnyugdíjpénztár-einstandot, a választási regisztrációt, a keleti despotákhoz való dörgölőzést, vagy az oktatás szétverését).

Gondoljunk bele: ezt a rengeteg korlátozást és hivatali hatalomkiterjesztést az állampolgári alapjogok(!) közé kívánják belefoglalni, cinikusan megcsúfolva az alkotmány célját és értelmét. Pedig, ahogy az Eötvös Károly Intézet pontosan megfogalmazza: „Az alkotmányok egyik legfontosabb funkciója, hogy érvényre juttatják az ember elidegeníthetetlen jogait és szabadságát azzal, hogy korlátokat állítanak a szabadságot fenyegető hatalomgyakorlással szemben.” Ez az elv itthon megfordult: az alkotmány nem a védelem, hanem egyre inkább a jogfosztás eszközévé válik. Nem az állampolgárt védi a hatalom túlkapásaitól, hanem éppen ezen túlkapások igazolására használják fel. A szabadság biztosítékából így válik a pedellus által írt nevelőintézeti házirenddé és nádpálcává.

36.-incitatus.jpg

Ez a felfogás nem egyszerűen kicsinyes, hataloméhes, hungarotalibán barbárság, hanem egy ennél fontosabb dolgot is mutat: ez a rezsim az irracionalitás olyan fokát érte el, amelyben megszűnt a predikció, a józan előrelátás képessége. Mindezek az ötletszerű, rendeleti alkotmányozási intézkedések nem illeszthetők bele semmilyen vízióba, sokkal inkább emlékeztetnek mondjuk a Katrina hurrikán utáni fosztogatásra. Nincs olyan jövő, amelyet akárcsak megpróbálni érdemes lenne ilyen agyalágyult kondíciókkal. Ebben a toldott-foldott fenyegetési lajstromban és baksisosztó adománylistában (Fekete Györgynek adományozott nemzeti összkultúra, Kövér Lászlónak alkotmányozott parlament-huszárok) nincsen semmilyen támaszt adó, lelkesítő vagy megnyugtató. Ez egy befuccsolt Frankenstein-kísérlet, Dr. Moreau szigetének naplója.

Az országnak jelenleg nincs alkotmánya. A helyén egy probléma van. Ez a súlyosan alkotmányellenes passzusokkal telepakolt, napi érdekek mentén változó jogszabálykupac csak annyira alkotmány, amennyire anno Caligula lova consul volt. Semennyire. Csak mert annak nevezik, még nem változik azzá.

A legsúlyosabb mégis a valóság- és jövőérzékelés teljes hiánya. Gondolhatja-e például bárki, hogy következmény nélkül meg lehet úszni azt a gusztustalanságot, hogy miközben a tárgyalást ígérnek róla a diákoknak, aljas és sunyi módon gyorsan magába az alkotmányba írják bele az egyetemi autonómia korlátozását és a diákok röghöz kötését?! Úgy, hogy a kormány által kézzel válogatott, seggcsókra kész oktatási kerekasztal tulajdonképpen még össze sem ült?! Milyen társadalomképe lehet azoknak, akik még a legitim hazugság és társadalmi egyeztetés langyos látszatával sem fárasztják magukat?

Vagy talán azt gondolják, hogy azok a diákok, akiknek az arcába éppen most hazudtak bele századszor röhögve, ráadásul mindannyiszor egyre gusztustalanabbul, azok jövőre el fognak párologni? Nem lesznek itt egy-négy-nyolc év múlva, és nem fognak szavazni? Vagy az adósságba vert szülők, akik azt élik meg, hogy gyerekeiket a Kádár-kor után újra ideláncolják az egyre sivárabb ugarhoz, legyintenek majd és jót nevetnek az egészen?

Esetleg azt hiszik, hogy a nincstelen létezés kriminalizálása, a hajléktalanok eltakarítandó humán hulladékká nyilvánítása, az „akinek nincs semmije, az annyit is ér” alkotmányba vésése nem leplezi le mindennél nyilvánvalóbban ezen hirtelensült gazdagságú elit pudvás álszentségét és érzéketlenségét?

60lagrandehead.jpg

Kiszámíthatóság és remény, azaz jövő nélkül nincs prosperáló társadalom, csak elvándorlás, fásultság és düh. Éppen ezért, ennek a kontraszelektált idiotizmusnak nincs jövője. Jövő nélkül pedig egyetlen lehetősége marad: a pozíciók szocialista-típusú beásása, felkészülés a gerontokráciára.

A kis gömböc még gurul, hajtja az éhség. De minden nagy zabálás ugyanúgy ér véget.


Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

 

81 komment · 3 trackback

süti beállítások módosítása