Jó lenne tudni, kinek szólt be az időjárás, hogy most ő kerül sorra?! Esetleg az IMF-el cimborál? Tagadja a Turul-hitet? Nem regisztrált a Nemzeti Csapadékképző Hivatalnál?
Az időjóslás állami monopolizálásának ötletére valószínűleg Kádár-koponyája is elismerően biccent valahol egy gyűjtő vitrinében. Az eset már nem is állatorvosi ló, inkább mamut: a valaha élt legnagyobb és legszőrösebb szárazföldi emlős, a közönséges gyapjas hülyeség eleven díszpéldánya.
Persze az egész nem a meteorológiáról szól. A szakmai pro és kontra érveket sokan több helyen kifejtették az elmúlt napokban. Ami érdekesebb, hogy az időjárás államosításával a Fidesz saját törzsfejlődésében elérkezett az MSZMP-kompatibilis megoldások praktikumához. Ezek a módszerek kidolgozottak, a felnőtt lakosság a génjeiben hordozza őket, az idő pedig tesztelte hatékonyságukat.
Az meteo-eset modellértékű és jól mutatja, hogy a „fülkeforradalmárokat” mennyire a régi szocialista reflexek mozgatják.
Ennek a kádári reflexnek a működése nagyon egyszerű:
- végy egy állami intézményt
- lásd el valamilyen adatkezelési feladattal
- rendelj hozzá apparátust
- finanszírozd közpénzből
A többi innentől már automatikus:
- Az apparátus függővé válik a közpénztől, azaz az államtól.
- A felhasználóktól (lásd még: állampolgárok) már el sem kell szigetelődnie, mivel sosem volt köze hozzájuk.
- Az intézmény éli a maga intézményi életét: fő- és alosztályokat növeszt, igazgatókkal, helyettesekkel, osztályvezetőkkel és ezek koordinálóival, adminisztrálóival és felügyelőivel. Lehet, hogy valaki foglalkozik közülük az intézmény céljában megfogalmazott dolgokkal is, ez néha elkerülhetetlen, de ennek nincs jelentősége.
A kulcs a feladatként kapott adatkezelés lesz. A gondozott információ bármi lehet: hír (MTI), tévéadás (MTVA), statisztikai adat (Statisztikai Hivatal), bibliográfia (OSZK), térkép-információ (FÖMI) vagy épp a napi középhőmérséklet és szélirány (OMSZ). Nagyon fontos, hogy ez az információ kizárólag csak ennél az intézménynél legyen megtalálható és csak ő kezelhesse, az állami függés pedig teljes legyen. Amíg ez biztosított, addig az állami intézmény egészséges, szőre fényes, orra nedves, és jól idomítható.
És ezért fontos a monopólium. Ez biztosítja, hogy ne legyen verseny és semmi ne szökkenhessen szárba a hatalom kontrollján kívül. A verseny ugyanis egyrészt bizonyíthatná, hogy lehet jobban, hatékonyabban is működtetni valamit, mint ahogy az állami intézmény teszi, ami persze csorbítaná tekintélyét. A kontrollon kívül elért siker konkurencia a hatalom számára, ami veszélyeztetné a rendet (és elharapózva könnyen elvezethet a hangos zenéhez, hosszú hajhoz vagy akár a rasszok közötti házassághoz).
A megoldás egyszerű és egyértelmű: cipőt a cipőboltból, megszüntetni a versenyt, államosítani és monopolizálni. Követni a keleti despotizmus szellemiségét, amely iránt kormánykörökben oly mély mostanában az áhítat. Senki nem lehet okosabb a szultánnál, kánnál, mandarinnál, főtitkárnál, vagy az ő megbízottjánál! Minden kincsnek a kincstárban a helye!
Az ilyen típusú hatalmat nem a szolgáltatói, hanem a tulajdonosi szemlélet, egyben a kihívástól való félelem mozgatja. Kontrasztként elég összehasonlítani a mostani adatmonopolizálási szándékot például az angolszász felfogással. Hogyan gondolkozik az összegyűjtött közadatokról a fényes kelet és a rothadó nyugat.
Enyém a vár, tiéd a lekvár!
Nálunk a szocialista örökség szellemében az állami intézmények egyszerűen túszul ejtik az adatokat. Az adat létüket igazoló hivatkozási alappá válik. Egy intézmény értelmét nem feladatmegoldó képessége vagy hatékonysága adja, hanem a léte. Saját létét pedig leghatékonyabban nem a teljesítményével tudja igazolni, hanem éppen az információs monopóliummal.
Hogy működik ez mondjuk Angliában vagy az USA-ban? A közpénzből létrehozott adatok kötelezően nyilvánosak, azokat közre kell adni. De ennél még tovább is mennek. Nem olyan régen az angoloknál például külön versenyt hirdettek, hogy ki tud minél ötletesebb, hasznosabb, hatékonyabb online alkalmazásokat létrehozni a nyilvánossá tett adatokból. Ők ugyanis a másik oldalról, nem a tulajdonos, hanem a szolgáltató szemszögéből néznek a kérdésre. Azt vallják ezek a hanyatló puhányok, hogy mindenki úgy jár jól, ha a közösség hozzáadott értékkel növeli ezeknek a nyers adatoknak a társadalom által hasznosítható értékét. Nem csoda, ha a végüket járják.
Az egyik szemlélet tehát eltiltja az állampolgárt a pénzéből létrehozott információtól, eszköztelenné és kiszolgáltatottá teszi, a másik felfogás pedig éppen arra biztatja, hogy bánjon vele minél szabadabb és kreatívabb módon.
Nálunk pedig ahelyett, hogy azt tanulnánk el, hogyan vonható be a felnőtt állampolgár a konstruktív, közös hasznot hajtó tevékenységbe, egyre határozottabban jön vissza az állampolgárt kiskorúnak, alattvalónak kezelő hatalmi logika. És egyre inkább újra azok leszünk, akikkel rendelkeznek, de akik nem rendelkezhetnek semmi fölött.
A meteorológia kapcsán most épp arról van szó, hogy az állami intézményt meg akarják védeni a piactól, hogy verseny nélkül kényelmesen tudja kitermelni saját működési költségének tőle elvárt 60-70%-át. Erre pedig a monopólium a legkényelmesebb módszer. Így nem szükséges költséghatékony működésen, progresszív üzletpolitikán, kölcsönösen előnyös szakmai együttműködésen, felhasználóbarát szolgáltatáson törni a buksit. Mert apu elintézte, hogy ezekkel mind ne kelljen a továbbiakban sem foglalkozni.
Hogy az állami intézmény modellszerűen olyan maradhasson, amilyen 10-20-30-40 éve is volt: pazarló, deprimált, motiválatlan, gőgös, lekezelő, túlbürokratizált, korrupt és lassú. És ne zavarjanak be a képbe olyanok, mint mondjuk az időjárás-jelentésben az idokep.hu vagy a koponyeg.hu, akik hozzáadott értékkel (sőt, az időkép korszerű eszközök telepítésével is) képesek megnövelni az alapadatok értékét, fontos számukra a felhasználó elégedettsége, kicsik, innovatívak és alkalmazkodóak. Bizony, meg kell akadályozni, hogy ez a szemlélet elterjedjen!
Irodai kafkadőrök (Gémkapcsolt intézményi parancsolatok)
Fontos látni, hogy a politikai elit attitűdje többek között azért tükrözi máig tartóan a Kádár-korszak ostobaságát, mert a hatalma alá tartozó intézményi rendszer kiváló háttér és táptalaj ennek a mentalitásnak a megőrzéséhez.
És ami a politikamentes időjárás esetében igaz, az százszorosan igaz a közélettel, gazdasággal, kultúrával kapcsolatos állami intézményekre. Ezért lett állami monopólium a hírszolgálat, ezért etetik politikusok kézből a farokcsóváló közmédiát, ezért nem lehet szinte semmilyen közadathoz egyszerűen hozzájutni, ezért pokoljárás bármilyen állami intézményben az ügyintézés, ezért nem működik és béleli korrupció az egész miskulanciát.
Ezek az intézmények ugyanis pontosan ismerik és betartják saját túlélési szabályaikat:
Ne spórolj! Ha gazdaságosabban használod fel az erőforrásokat, akkor jövő évben alapból kevesebbet kapsz. Ezért a biztonsági játék az, ha folyamatosan forráshiányt jelzel, adósságot halmozol fel, ezt ugyanis előbb-utóbb úgyis leírják. A gazdaságos működés tiszta ráfizetés.
Ne törd meg a kontraszelekciós kört! Sose felejtsd el, hogy az előrejutás garanciája az alkalmatlanság, csak azt nevezik ki a felette állók, akitől nem félnek, hogy a fejükre nőhet. Ezért minden alkalmat ragadj meg szervilizmusod, önállótlanságod és alkalmatlanságod demonstrálására. Ha te nevezel ki, saját biztonságod érdekében kövesd ugyanezt a logikát.
Maradj túlterhelt! A túlterheltség hangsúlyozása egyrészt felment a határidők és a minőség követelményei alól, és így időben és minőségben bármeddig szétteríthető a feladatok elvégzése. Másrészt kiváló lehetőséget nyújt a korrupcióra, amellyel megváltható a gyors és pontos munkavégzés.
Keringesd a felelősséget! A legbiztosabb módja a döntési felelősség elhárításának, ha végtelen ideig keringeted a döntést az erre kiváló alkalmat adó túlbonyolított rendszerben. Delegáld, nevezd át, hivatkozz hatáskör hiányára, küldd vissza kiegészítésre, és végső esetben hívj össze egy bizottságot.
Folyamatos átszervezés! Az előzőhöz kapcsolódik: mozgó célpontot ugyanis nehezebb eltalálni. Ezért a folyamatos átszervezés sokat segít a felelősség és feladatok elöli menekülésben. Az átszervezés egyrészt lázas tevékenységet sugall, másrészt segít szétszórni a felelősséget, a vándorló, áthúzódó ügyek, feladatok, hatáskörök segítségével. Külön bónusz, hogy a folyamatos átszervezés végtelen lehetőséget nyújt a káder-kártyák újrakeverésére, fokozva így a bizonytalanságból fakadó függést.
(Ha tudtok még, írjátok meg a kommentekben!)
Az időjárás monopolizálásának ügye csak egy aktuális és feltűnő hülyeség-csepp abból a mocsárból, amely a hazai közhivatalok világát jelenti. Mivel a politikai elit tagjai ennek a mocsárnak a rákászai, ezért sorsuk szorosan összekapcsolódik. A pártpolitikai csetepaté miatt ennek a területnek a változatlansága és rohadása kevésbé van szem előtt, mégsem lehet egymás nélkül megváltoztatni őket. Aki itthon változást akar elérni, annak ezt a közeget és gondolkodásmódot is meg kell változtatnia.
Ha esik, ha fúj.
Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!
Utolsó kommentek