Úgy tűnik, rés támadt a pajzson: a Fidesz Orbánon túl elterülő része próbálja kimenteni maradék önbecsülését a kormányra dőlő baltás-gate alól.

Bár tegnap a parlamentben még az hangzott el, hogy a „Fideszesek nem árulják el egymást”, úgy látszik, mégis volt egy bűnbánó pentito, akinek tele van a műbör szandálja a miniszterelnök felelősség-megosztási gyakorlatával. Azzal a testvéries munkamegosztással, amelyben egyfelől a főnökhöz kerül minden, ami eléri egy delfin- vagy paripasimogató pozitív élevezeti értékét. Azaz Orbán nem habozva teszi közkinccsé, hogy ÉN kiharcoltam, elértem, elhárítottam, megérleltem a búzát, termőre fordítottam az anyákat, félelmet ültettem a peronoszpórába és felemeltelek titeket a döngölt földpadlóról, hát higgyetek bennem, mert én vagyok az út, az élet, és még valami, ami túl van a demokrácián, de mindjárt kitalálom és megszavaztatom.

Másfelől ellenben minden salakanyagot az udvartartásnak kell elszállítania, ők ganézzák ki az akváriumot és az istállókat a show-k előtt és után, és értesítik a családtagokat, ha a kardszárnyú esetleg a közönségből repetázott, vagy Barna Villám felrúgta az égbe a rossz irányból közelítőt.

Ennek megfelelően azt hallhattuk tegnap az ország örökös igazmondójának szájából, hogy Safarov kiadatása közös kormánydöntés volt: „elmondta: a kiadatási ügyben összkormányzati egyeztetés volt, számba vették a nemzetközi jogi és diplomáciai szempontokat, és végül arra jutottak: az az igazságos döntés, ha folytatják az említett joggyakorlatot.”

De úgy tűnik, a párt galacsinhajtóiban és kukabogaraiban a kemény kitin alatt maradt még valamennyi jóérzés, vagy egyszerűen csak úgy érezték, hogy ez a gombóc már nekik is túl mocskos. Így valamelyikük visszagurította a golyóbist, miszerint valóban volt kormányzati egyeztetés, csakhogy ott éppen hogy szinte mindenki ellenezte a kiadatást, legélesebben Kövér és a később a galacsin alá állított Navracsics. Sőt, az apparátus is ennek szellemében foglalt állást: „A miniszterelnök a döntésnél azt sem vette figyelembe, hogy a kiadatás előkészítésére felkért igazságügyi minisztérium szakértői az eljárásról készített, a Külügyminisztérium véleményét is figyelembe vevő állásfoglalásukban újból kifejezetten ellenezték, hogy Magyarország kiadja a gyilkost Azerbajdzsánnak.”

De egy hittel teli erőművészt nem lehet ilyen könnyen eltántorítani a céljától: „Augusztus végén ugyanakkor a téma már nem került a kormány elé, hanem Navracsics Tibort egyszerűen utasította Orbán, hogy az aggályok ellenére írja alá a kiadatási megállapodást.”

Összkormányzati, mi? Persze tényleg az.

Természetesen eddig is mindenki tisztában volt vele, hogy egy olyan kormányban, ahol egy hangosat sem lehet tüsszenteni a Vezér engedélye nélkül, ott ilyen súlyú kérdésben kizárólag Orbáné lehetett a döntés. (És mellesleg minden más súlyú kérdésben is.)

A kérdés: mégis, miért volt szükség erre az átlátszó, borzalmasan kínos hazugságsorozatra, amely kezdettől kábé annyira volt tiszta és transzparens, mint egy orosz atomtengeralattjáró vécéablaka? (A Pézsma válaszát lásd a korábbi posztokban.)

Tudták, hogy szabadon fogják bocsájtani, tudták, hogy balhé lesz, csak meglepte őket, hogy a főnök újdonsült azeri haverja, akinek ajándék verebet vitt a szájában, még nála is cinikusabb.

Ráadásul a forrás szerint ez még csak nem is valami konkrét előnyért adott ár volt, hanem afféle szivességi alap, jóindulatkereső baksis. Azaz a helyzet rosszabb az eddigi legpesszimistább forgatókönyvnél is.

A legnagyobb vesztes itt nem az Übü papa potroha alá szorult Navracsics nertárs. És nem is a Fidesz frakció, amelynek lelkesen drukkolnia kell a főnök kaland-játék-kockázat hazugságkönyvének lapozgatásához.

Nem, itt mi veszítünk a legtöbbet, mégpedig éppen itt és éppen most. Mert Orbán már túl jól ismer minket: „A diplomáciai botrány esetleges következményeit firtató kérdésre Orbán a források szerint annyit reagált, hogy „nem kell tenni semmit, majd elül magától”.

Mert úgy tűnik, tényleg bármit meg lehet tenni ezzel a „kurva országgal”. (Feri, Feri, próféta voltál, szívem.)

És semmiképp ne felejtsük el a baltás gate-ben használt kormányzati varázsszavakat: „jóhiszeműség, jogszerűség, konzultáció, transzparencia”.

Éppen azok, amelyekkel Übü papa minden egyes alkalommal felénk, szeretett népe felé fordul.

A széles fejsze mosolyog.