Most, hogy véget ért ez a sokak által várt, szép tüntetési ünnepnap, tartsunk egy gyors leltárt, mennyivel lettünk okosabbak, ha egyáltalán.

Pesti srácok

Ha demonstrációs regisztertonnában mérnénk a kormányerő és az ellenzék október 23-ai összecsapását, akár azt is mondhatnánk, hogy kihozták döntetlenre. Létszámban mind a Milla mind a Békemenet nagyjából teljesítette a saját normáját. Van azonban egy fontos különbség: míg az önünneplésben általában lubickoló Orbán két árnyalattal halványabb volt saját legjobbjánál, addig a nagyobb tömeg előtt most debütáló Bajnai a tőle vártnál egy fokkal jobban szerepelt. És volt még egy meglepetés: a magát vezető váltópártnak tartó MSZP egyszerűen nem volt a térképen, még a szinte mérhetetlen támogatottságú Demokratikus Koalíció is simán túltett rajta.

Az előre sejthető volt, hogy az utolsó pillanatban összetrombitált kormányt támogató Békemenet szerepe inkább afféle damage controll és emlékeztető oltás volt a híveknek. Fő üzenete valószínűleg sokkal inkább a Fidesz-szavazóból lett bizonytalanoknak szólt, miszerint ne csámborogjanak el, mert az erő még ideát van. Ebben a defenzív pozícióban Orbán láthatólag kényelmetlenül is érezte magát, beszéde majdhogynem kedvetlen volt, csupán az áprilisi békemenetes szöveg újramelegítése. Ráadásul úgy tűnik, kezd belebonyolódni a saját EU- és IMF-tárgyalásos kunkoraiba. Egyre kevésbé tudja megmagyarázni, mikor és miért is enged ill. nem enged a kormány (a szabadságharcban hova illeszthető például a „mondjanak egy számot, és teljesítjük” kitétel?).

Egyre egyértelműbben bizonyosodik be, hogy Orbán ellenzéki politikusként sikeres támadó politikája kormányzati szerepben nem csak hogy nem produktív, de meglévő politikusi erényeit rendre hibává fordítja.

Gyurcsány ellenben újra magára talált, az ő igazi terepén, a felelősség nélküli szónoklásban kinyílt mint a bazsarózsa. Pillanatok alatt megbocsájtott magának, valamint egykori és jelenlegi pártjának, és mindenkit arra biztatott, hogy emelkedjen túl a múlt himi-humi apróságain, egyébként is ő tüstént kész összefogni bárkivel. És valóban, ez a konstruktívnak tűnő partneri felajánlkozás az ő részéről tűnik a legegyszerűbbnek. Hiszen kivetett páriaként, egy jóval a parlamenti küszöb alatt vegetáló párttal nincs túl sok vesztenivalója, viszont sokat profitálhat abból, ha ügyesen forgolódik az ellenzéki olvasztótégely körül.

A nap hőse azonban egyértelműen Bajnai Gordon lett. Szónokként sötét lóként indult, ami kifejezetten előnyére vált. Mivel soha nem beszélt még ellenzéki szerepben ill. nagy tömegrendezvényen, így senki nem tudta, mit is várjon a kisdobos-frizurás menedzsertől. A pénzemberből lett politikus vajon meg tudja-e szólítani a közönséget, van-e nyelve és hangja egy ilyen szerephez? Mivel Bajnai visszatérése már jó ideje lebegtetett kérdés volt, ez pluszban fokozta a kíváncsiságot. Minderre még rátett egy lapáttal a Milla-tüntetés előtti burleszkszerű vita arról, hogy ő úgy lesz ott, mintha ott sem lenne, nem róla szól a dolog, mert ő egy politikus, és az olyat itt nem szeressük.

Pedig abban a pillanatban, hogy eldőlt, Bajnai beszélni fog, egyértelművé vált, ez a dolog bizony róla fog szólni, és a rendezvény pont annyira marad politikamentes civilkedés, mint amennyire mondjuk az Orbán-beszédbe torkolló politika-mentes Békemenet.

Középre nézz! Jobbra, balra nyitódj!

És bizony Bajnai megette a Milla vacsoráját. Lehetett érzelmes Balavány, gunyorosan éles TGM, agresszív kismalac Juhász Péter, a közönség a visszatérő kamasz Artúr királyfira volt kíváncsi, aki szépen, ahogy kell, le is nyúlta a közönséget. És nem sokkal többel, mint hogy a jóérzésű, de naiv civilek és háborgó értelmiségiek után adott a színpadnak egy politikust. Egy nem kiválót, de nem is kutyaütőt, egy ugyanilyen kvalitású beszéddel.

Igaz, a csapata erősen túlírta neki a szpícset, 33(!) perc - bakker, ennyi gombócból is sok! Mindenre legalább három körben tért vissza, azaz pont olyan volt, mint a Haza és haladás alapítvány minden szövege: kimért, alapos és kimerítő, 10 oldalanként egy-egy lazító sziporkával. A pasas becsületére legyen mondva, hogy ha nem is túl változatosan, néhol félrehangsúlyozva és kissé robotikusan, de elégséges dinamikával tudta végigmondani a szöveget. Igaz, eközben inkább hasonlított egy harcias foxira, mint egy felemelkedő néptribunra, de a többség valószínűleg nem is várt tőle mást, mint a megnyugtató normalitás képviseletét, amit ő megnyugtató normál üzemmódban szépen képviselt is.

Mindez leginkább amiatt volt fontos, mert ha nincs ez a fellépés, akkor a Milla továbbra is megmaradt volna a nagy nyilvánosság előtti zenére panaszkodás egyre punnyadó forgatókönyvénél. Mondhatni Bajnai megmentette a show-t, hogy ne a műsor első felét most is jellemző kínos amatőrködés legyen az egyetlen hozzáadott érték. Valami kellett, hogy a fórum, amit a Milla kitalált és sok melóval újra meg újra megszervezett, túljusson a Koncz Zsuzsás hangulatú szabadtéri bulik és Dopeman performanszok energiaszintjén.

Az igazi kérdés azonban csak most jön: mire elég ez a beszéd, és mit vetít előre? Maga a beszéd persze szép és helyes dolgokról szólt: összefogás, nyitottság, európaiság, jogállamiság, szakértelem fontossága. Ugyanakkor ezekben az általánosságokban szinte semmiben nem különbözött mondjuk a Fidesz 2010-es választási programjában lévő állításoktól és céloktól (tessék megnézni). És mint a Fidesz esetében is láttuk, a lényegi tartalmat nem az írott vagy szavalt malaszt, hanem valami egészen más adja meg. A program képviselői és a végrehajtása.

És máris elérkeztünk a fő kérdéshez: mi lesz a csapattal? Kik lesznek azok a hiteles, szakmailag és morálisan alkalmas figurák, akik a választók számára hihetővé teszik, majd a váltás után valóban végrehajtják a nem épp egyszerű konszolidációt, mi több a negyedik köztársaság felépítését?

Bajnainak ugyanis jelenleg csak egy vékonyka egyesülete van néhány szakértővel, tagok, országos szervezet és tömegbázis nélkül. Erre lenne ugye az a válasz, hogy az Együtt 2014 nevű választási szövetség majd magához gravitálja mindezen hiányzó erőforrásokat.

Ezáltal a következővel jutottunk előbbre az egy héttel ezelőtti állapotnál:

• A számos variációból 3 szereplő (Haza és haladás egyesület, Milla egyesület, Szolidaritás) kiemelt egy forgatókönyvet, mégpedig a választási szövetségét, mint általuk preferált utat.
• Nem kimondva, inkább valószínűsíthetően Bajnai Gordon lehet ennek a választási szövetségnek a miniszterelnök jelöltje.

Mindez még mindig túl képlékeny, kicsit nyúlós-nyaklós, de legalább már valami, lehet hozzá a többieknek viszonyt kialakítani, lehet gyurmázni a tésztát még úgy kábé fél-egy évig.

Mi lehet az esélye egy ilyen felállásnak? Talán mindenkinek feltűnt, hogy egyelőre egyetlen párt sincs benne, akik a politikusokat adnák. A fenti három szereplő eddig egyet tett a kalapba, Bajnait. Juhász Péter, bár érezhetően szeretne politikus lenni, nem az, Kónya Péter, aki talán maga sem tudja, hogy szeretne-e lenni, szintén nem az. (Igen, tudom, a Fideszesek sem azok, de ezt szeretnénk meghaladni, nem igaz?)

A választási szövetség tehát rögtön káder-krízissel indul.

Kérdés, mi szorítaná rá arra a pártokat, hogy bemenjenek egy nem általuk kezdeményezett választási szövetségbe, ahol az erőviszonyok kérdését alapvetően három egyesület szeretné meghatározni?

Az viszont tény, hogy a frissen alakult Együtt 2014 nevű formáció velük szemben egy közönséggel és egy Bajnaival vezet. Az ellenzéki pártok ugyanis összesen nem tudnak összerakni egy olyan politikust, akit 50-60 ezer ember még azelőtt megtapsol, hogy kinyitotta volna a száját. Aztán a szájnyitás végén még egyszer. És ez bizony kínos. Nem kicsit, nagyon. És most képzeljük el, milyen messzire katapultálná a választási szövetségtől a támogatókat, ha a kormányváltó stábban megjelenne mondjuk Gyurcsány, Szekeres Imre, Szanyi Kapitány, Hiller haver, Mesterházy Attila, Nyakó István, és hetente változóan, hogy az LMP-ből éppen kicsoda.

A másik nagy kérdés, amit Bajnai beszéde felvetett, az a középre való nyitás. Amiről Bajnai beszélt, az tulajdonképpen egy centrista néppárt (hm, nem pont ilyen volt 1998-ban a Fidesz?). Persze szép, hogy a választási szövetség mindenkit vár, aki, hát izé... aki nem akarja Orbánt. És az is világos, hogy ehhez meg kell szólítani a levált, csalódott Fidesz-szavazókat.

A kérdés: ezek a szavazók vajon besorolnak-e majd egy Bajnaival fémjelzett szövetségbe, bármennyire megtanulja is az Internacionálé mellé mondjuk a Székely himnuszt? És arról még nem is beszéltünk, mi van, ha megjelennek a fenti figurák is a fénykörben.

Ez így bizony nehezen fog menni. Különösen, hogy Bajnai csak annyira tartott önvizsgálatot és gyakorolt önkritikát, hogy közben legalább annyira megvédte, mint amennyire megtagadta a szocik 8 éves regnálását (szerepvállalása miatt nem is igen lehetett más választása). Ezzel javarészt érvénytelenítette is a Milla rendszerváltó jelszavát, máris egy mégsem lehet más a politika csapdába kergetve őket.

Így azonban a centrumpárt helyett rögtön egy balközép tömörülést kapunk, ami nagyjából fedi is a valóságot. Ezzel bizonytalan szavazókat talán, jobbos szavazókat azonban nem fognak tudni átcsábítani. Ergo, szerencsétlen széljárás esetén, ha nincs összefogás, tovább szalámizódhat az ellenzéki tábor.

A Zóna

Végül egy kissé elvetemült gondolatkísérlet arról, hogy vajon mikor lehetne egy ilyen típusú formációnak esélye a győzelem elérésére. Kérlek, szálljatok be ti is ötletekkel a kommentekben!

Mondjuk talán ha:

A) Kizárnák az MSZP-t a formális együttműködésből. Ennek előnye az lenne, hogy megmaradna az esély szavazatok szerzésére középről és akár jobbközépről.

Hátránya, hogy az ellenzéki pártok közül jelenleg szinte csak az MSZP rendelkezik mozgósítható és működőképes országos szervezettel. További hátrány, hogy a megosztott kormányváltó szavazatok majdnem biztos bukást jelentenének.

A legideálisabb itt egy távolságtartó, lazább együttműködés lehet, induló jelöltek esély szerinti megosztásával, választás után pedig koalíciós megállapodás kötésével. Mesterházyt le kellene beszélni a miniszterelnök jelöltségről, egyrészt mert alkalmatlan, másrészt mert fókuszt vesztene az összefogás. Minderre persze akkor lenne esély, ha a választási szövetség a közvélemény-kutatásokban szavazókat tudna elhozni az MSZP-től is, amely így már nem erőltetné a neki kedves Fidesz-MSZP kétpárti felállást. (Aki jobbat tud, szóljon!)

B) Olyan elismert szakembereket kell találni és jelölni az egyes kulcsposztokra, mint pl. egészségügy, oktatás, pénzügy, mezőgazdaság stb., akik lehetőleg még nem fürödtek meg a pártpolitikában, szakmájukban azonban elismertek. (Oké, tudom, könnyebb egy unikornissal keresztezett jetit találni, de akkor is, ajánljatok neveket!)

C) A szavazatmaximalizáláshoz és Fidesz-verő átszavazáshoz a centrum és mérsékelt jobb számára is hiteles és ismert figurákat kell bevonni. Olyanokat, akik nem csak balról vonzanak még szavazókat, de hiteles konzervatívként súlyt adnak a centrum gondolatnak, és képesek megszólítani a csalódott Fidesz-szavazókat. A Fidesz ebben kéretlen segítséget nyújt, mivel a forradalmi hevületben saját holdudvarát is rendesen megszórja, alázza. Na, az ő meggyőzésükhöz valódi politikusi bravúr és tehetség szükségeltetik, ami igazi próba lehet a szövetség számára.

Néhány lehetséges jelölt:

Ángyán József – az ő megszólítása szinte tálcán kínálja magát, ráadásul vele vidéken is meg tudna erősödni a jelenleg szinte csak Pesten erős egyesületi trió (már Budán is rezeg a léc, nem hogy a vidéki városokban és kisebb településeken).

Tulassay Tivadar – Schmitt Pál kontrollcézett doktorija kapcsán alaposan meghurcolt rektor jól szerepelt mind a bal- mind a jobboldali választói közvélemény szemében, nyugodtan mondhatjuk, hogy egy nehéz helyzetben bizonyított.

Sólyom László – ő szintén a két tábor között kompozó figura. Az Alkotmánybíróság elnökeként eltöltött időszakáról nehéz lenne rosszat írni. Köztársasági elnöknek az LMP jelölte, majd a Fidesz támogatásával választották meg (igaz, sajnos igen gusztustalan húzásokal). Elnökként nem kritikátlanul, de tulajdonképpen támogatta az ellenzéki Fideszt. Hálából azonban utódjával nem csak megalázták egykori tisztségét, de a tulajdonképpeni életművét jelentő Alkotmánybíróságnak olyan csúnyán és aljasul elvágták a torkát, hogy Sólyom nagy sokára megtalálta magában az erélyt a fiúkkal szemben is (lásd: az alkotmánnyal kapcsolatos állásfoglalásait, illetve az aszófői beszédét).

+ 3-4 név, Ide is kérnék még tőletek jelölteket!

És persze még úgy egy tucat hasonló kaliberű kaland. Aki Fideszt akar váltani, annak van házija!

Hm, vajon menni fog?

Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!