Az, hogy mostani döntésével LMP nagyjából kivégezte magát, még nem feltétlenül jelent nagy veszteséget az ellenzéki összefogás számára. Az Együtt 2014 megúszta például, hogy az ökopárt saját belső feszültségeit hozzájuk importálja. És mivel még pozitív válasz esetén is valószínűleg az lett volna az LMP egyik feltétele, hogy ne Bajnai legyen a miniszterelnök-jelölt, így azt is elkerülték, hogy meddő vita folyjon arról, hogy az összefogás kidobja-e a nyerő lapot a paklijából.

„Álmomban két macska voltam és játszottam egymással”

Valahogy végül megoldották. Azzal, hogy dacosan elutasították az együttműködés lehetőségét is a Bajnai-féle Együtt 2014-el, a párt aktív eutanáziát hajtott végre magán. Az eddigi tapasztalatok alapján mindez persze benne a volt a pakliban. és most, hogy a valóság fenyegető betüremkedését sikerült elhárítani, a párt visszatérhet kedves elfoglaltságához: a belső hatalmi harchoz. Hétvégi kongresszusán ugyanis az LMP semmi másról nem határozott, minthogy folytatja ugyanazt, ami eddig sem működött. A felkérés elutasítása mellett nem fogalmazott meg stratégiát, nem tett közzé alternatív javaslatot, nem jelentett be akciót, nem erősített meg irányvonalat és nem adott programot a zsarnok környezetbarát módon való elkergetéséhez. A kongresszus pusztán jóváhagyta a parlamenti küszöb alá vezető irányvonal folytatását.

Természetesen kínos lehet azzal szembesülni, hogy az Együtt felkérésével még pillanatnyi jelentőségüket is kölcsönbe kapták egy alig egyhónapos egyesülettől. Valóban nem lehet könnyű azzal szembesülni, hogy nem ők az ellenzék kovásza.

Az viszont már több mint bűn, inkább hiba, hogy erre a választóktól érkező egyértelmű jelzésre nem tudnak rugalmasan reagálni, hogy az adott helyzetből kihozzák pártjuk és az – elvileg – képviselt társadalom számára elérhető optimumot.

Lehetett volna más

Az LMP számára jó ideje elveszett az a momentum, amit az Együtt megragadott. De korántsem veszett el minden. Az ökopárt által fontosnak tartott értékek képviselete nem csupán egy mindent vivő váltópárt pozíciójából lehetséges. Az együttműködéssel éppen azokhoz juthattak volna el, akikhez eddig önerőből nem sikerült: a szavazókhoz.

Ehhez az kellene, hogy az LMP a politikában ne csak azt vegye észre, ami visszataszító: a korrupcióra, visszaélésre való lehetőséget, a balkáni úrhatnámság eszközét. Mert így csak a prűd viktoriánus Anglia rögeszméjéig jut, amelynek mindenről ugyanaz jutott eszébe: szex, punci, kuki. Akkoriban a prűd briteknél nem is volt hisztérikusabban átszexualizált társadalom.

Jávor Benedek megpróbált túllépni a magánügyként, lombikban tenyésztett pártéleten, nem jött össze.

Pedig ha tényleg úgy tekintenének magukra, mint érdekek és társadalmi célok hatékony összehangolóira, a kölcsönösen előnyös megállapodások diplomatikus létrehozóira, mindenki számára élhető kompromisszumok megteremtőire, akkor éppenséggel meg is fordíthatnák a politika előjelét.

Az LMP lehetett volna például az Orbán leváltását ígérő összefogás hangja és képviselője a parlamentben. Ezt jelenleg senki más nem tudta volna megtenni, és ehhez végre nyomatékosító tömegbázist kaptak volna. Így mindjárt értelmet nyerne mondjuk az egyébként szólóban elbukó népszavazási aláírásgyűjtés, szimpatizánsok tömegei jelenhetnének meg a tiltakozó akciókon. Lehettek volna az összefogásban a közjogi és alkotmányossági kérdések, a korrupcióellenesség és a környezetvédelem képviselői.

Igen, ez is lehetne a politika: az együttműködés tudománya, a felelős cselekvés és meggyőző érvelés művészete. A saját szerep és súly okos felmérése, a célhoz vezető folyamatok aktív alakítása.

A bezárkózó szektásság azonban inkább a helyzet félreértését jelzi. Az LMP jelenleg semmi olyasmivel nem rendelkezik, amellyel pozitívabban tudna kijönni a felkérés elhárításával. A mumusként felhozott MSZP-vel való összefekvést éppen az együttműködésben való részvétellel tudta volna kivédeni. Ezzel a lépéssel újabb szavazókat azonban nem tud nyerni a párt, sőt, az eddig is sovány táborának az Együtt 2014 megjelenésével elkezdődött elvándorlása most valószínűleg folytatódni fog. A megváltozott választási szisztéma miatt a váltásban reménykedők feltehetően a legerősebb ellenzéki erőre voksolnak majd. És mivel a rendszer nagyon bünteti a harmadik-negyedik helyezett veszteseket, a külön indulás a párt parlamenti jelenlétét valószínűleg lenullázza.

Az elvhűség szép érv lenne, ha a pártnak lenne markáns, következetes, cselekvő politikája. Ilyet azonban a folyamatos hezitálások és belháborúk folyamán eddig sem tudtak előállítani. Az LMP vezérkarának önmarcangoló megosztottsága most még nyilvánvalóbbá vált. Sőt, jelenleg még az sem világos, hogy egyáltalán ki fogja képviselni a többségiként elfogadott álláspontot. Jávor Benedek helyben lemondott, Karácsony Gergely a Facebookon ábrándult ki, az elvileg győztes Schiffer András viszont kijelentette, hogy ő nem akar frakcióvezető lenni. Ergo a párt szavazók és érdemi vezetőség nélkül szeretne kormányváltó erő lenni.

Az LMP tengerszinten önerőből állította elő a súlytalanságot.

Szelaví

Az LMP döntése azonban váratlanul azt az egységet is létrehozta, hogy az összefogás (erős túlzással persze), de tényleg teljesen „civil” lehet, ugyanis partnerei között így nem lesz parlamenti párt. A pártpolitika jelenlegi mértékű elutasítottsága mellett ez nem feltétlenül hátrány.

Támogatottsági szempontból sem veszít sokat az Együtt, hiszen támogatóinak egy része éppen az LMP-ről váltott, ez a mostani kongresszusi döntés pedig valószínűleg újabb átigazolókat jelent majd. Ha saját lépteit nem rontja el, az Együtt úgy nyalhatja le a támogatottságot a LMP-ről, mint gyertyáról a lángot a szél.

Ez az eset tehát leginkább némi presztízsveszteséggel jár az E14 számára. Az Együtt akkor teszi legokosabban, ha enyhe szomorúsággal és józan higgadtsággal fogadja a döntést, és csendben lelép az LMP-szavazóival. Nyugodtan tehetik, valóban nem rajtuk múlt, hogy az ökopárt nem akart hangsúlyos szerepet vállalni a formálódó együttműködésben.

Úgy tűnhet, hogy a helyzet nyertese eddig a Fidesz, mivel beválik a választójogi taktika: az ellenzék önmagát szalámizza le. A kép azonban inkább tisztult: a társadalmi elégedetlenség nyomására létrejön-e egy eddig nem létezett, új erő? Azaz lesz-e civil rendszerváltás?

Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!