A civil- és békedíjas Bayer Zsolt fontos szerepet tölt be a közössége életében. Erősíti a csoportkohéziót: ápolja a közös hitelveket, szokásokat és babonákat. Őrzi és fejleszti azok nyelvét, szimbólumrendszerét, metaforáit. És mint az egyik kiemelt fontosságú kötőanyagot, karbantartja a gyűlöletet. Az elhíresült Ki ne legyen? cikk esetében sem történt ez másként
Rajongók
Mivel a kormányzati politika már-már követhetetlenül következetlen, és a hűség kinyilvánításán túl szinte lehetetlenné teszi a pozitív viszonyulást, ilyentájt ez a szerep különösen felértékelődik. Valamilyen módon minden politikai közösség kitermeli a saját gyűlölet-kultúráját. A célnak megfelelnek egyének és különféle csoportok is, Gyurcsány, Orbán, maszoposok, fideszesek, akár „minden politikus” is, valamint zsidók, cigányok, franciák, diákok, nyugdíjasok satöbbi a végtelenségig (ha nagy az ínség vagy a paranoia, jöhetnek a belsős csoporttagok is). Az identitásképző gyűlölet alapelemeit, a szókészletet, fordulatokat és a mentális mondókákat a csoportok tagjai gyorsan elsajátítják, és így már eligazodnak a világban.
Ennek a mindenütt jelenlévő gyűlöletkertészetnek Bayer Zsolt régóta avatott mestere. A világ mi-ők felosztása, a csoportidentitások kívülről, csuklóból való meghatározása a kisujjában van. Ehhez nagy segítségére van a kételymentes bizonyosság, amely erőt és kitartást kölcsönöz számára. De Bayer Zsolt alapvetően nem ideológiai, hanem retorikai gazdálkodó. Az ő terménye a nyelvi indulat, ezeken a trópusokon érzi otthon magát. Ebből kifolyólag szövegeinek alanya teljesen szabadon változtatható. A zsidó, cigány, libsi, komcsi és a többi bármikor felcserélhető lenne a jobberre, konzervatívra, turulpöttyösre.
Bayer ugyanis nem meggyőződést, eszmét, gondolatot, hanem magát a gyűlöletet tartja karban. Annak retorikáját ülteti, palántázza, gondozza és aratja. Az, hogy éppen ki sakál, ki az állat, kit kell nyakig beásni, eltüntetni, szétverni a pofáját, az ebben a nyelvi közegben tulajdonképpen csereszabatos. Éppen úgy, ahogy az ellen békegyűlöl, akit éppen elé állítanak, ha Európa, ha IMF, akkor az, ha a diákok, akkor ők, az indulat szabad vegyérték, bérelhető eszköz, bármihez köthető.
A grammatika diszkrét bája
Érdemes megfigyelni a bayeri próza dinamikáját, mert sokat elárul a gyűlöletkarbantartás titkairól. Mindig szubjektív és érzelmi, és egy konkrét eset kapcsán egészen rövid nekifutás után képes az általánosítás abszolút szintjére emelkedni. Retorikája is ezt követi, szinte érződik, ahogy spanolja és hergeli magát, hogy végre megérkezhessen a gyűlölet tiszta, felhőtlen, nyílt egére: az „ezek ilyenek”, „ez így van”, „ez az igazság” önerősítő, tautologikus kijelentések ítéletnapi bírói székébe. A szöveg lendülete mindig segít neki elrugaszkodni a valóság párkányáról, így azután nem kell ellentmondásos, zavarkeltően bonyolult, így töprengésre okot adó konkrétumokkal bíbelődnie. A bayeri logika az igazságot nem keresi, mivel annak birtokában van, ehelyett magukat az eseményeket önti a kész formákba.
Ebben a világban mindig az utolsó csatát látjuk, a fény és sötét, a jó és a gonosz, Ahura Mazda és Ahriman végső küzdelmét. És mialatt ezt az armageddoni drámát közvetíti, Bayer Zsolt érezhetően nagy hatással van önmagára. Így nő a gagyi előítélet-halmaz a saját szemében tabudöntő heroizmussá, az uszítására válaszként érkező tiltakozás pedig így teszi őt (a hatalom kegyeltjét) üldözött és megfeszített mártírrá. Miközben érezhetően csak attól fél, nehogy a balhé miatt kegyvesztetté váljon az udvarnál.
Szövegeinek ez az egyszerre manicheisztikus, végletesen drámai és militáns vonása az, amely vélhetően oly kedves a Vezérnek is, hogy soha nincs szíve leinteni ezt a tiszta érzeményű, heves fiút. Mivel Orbán maga is meggyőződés nélkül, szinte csak retorikai káposztalevelekből áll, ezért feltehetően rokonszenves neki ez a feltétlen hűségű, szenvedélyesen tartalommentes tiszta verbalitás. Épp úgy értékeli, mint Matolcsy teljes és feltétel nélküli számszaki absztinenciáját, a Szijjártó-féle tökéletes személyiség-vákuumot, vagy Selmeczi Gabriella fokozhatatlan szőkeségét. A végletek vonzzák a mestert, és Bayer pontosan tudja, hogy ez a lelki rokonság megóvja őt a következményektől. Büntetlenül játszhatja a kópé Rontó Pált, aki ellopja a radikálisok vacsoráját. A kormánypárt prominenseként non-stop útszéli módon zsidózhat egy olyan országban, ahol több mint félmillió embert gyilkoltak meg pusztán a származása miatt. Elpusztítandó állatoknak nevezheti a cigányok „jelentős részét”, nem sokkal azután, hogy ártatlan embereket nemrég csak amiatt vadásztak le előre megfontoltan, mert romák voltak.
Mindezekkel együtt Bayer vezető, udvari publicista lehet, akit békessége és fokozhatatlan civilsége kitüntetésre érdemesít az állampárt részéről. A szalonnáci kettes alá fogalmazásából így lesznek egy szenvedélyes tollforgató félremagyarázott szavai, amit kiforgatnak a sakálok, akik mint tudjuk... és megint elölről. Különben is, mindenki fogja be a lepénylesőt, mert „elmúltnyócév”, a Magyar Hírlap pedig egy független újság...
Bayer, és az őt házi kedvencként elnéző Orbán, ott téved, hogy azt gondolják, azért mert számukra ez csupán nyelvi játszma, ezért nem is kell neki jelentőséget tulajdonítani: ez csupán „az irodalom-politikai munkásság része”. Az MSZP és DK pedig ott téved, hogy azt hiszik, a fasiszta-mumussal újra megsüthetik a pecsenyéjüket.
Lápi lidérc
A Bayer-Orbán gondolkodásmód azért téved (ehhez a szöveghez Orbánnak persze nyilván nem volt köze, max a szemhunyásban lesz), mert az a beszéd-szándék-valóság világ, amiről azt gondolják, hogy pontosan értik és uralják, valójában nincs az ellenőrzésük alatt. Talán nem is érzékelik, hogy az egyszerűen nem működik, hogy a nevesincs jobbikos antiszemitára válaszul kiküldik a térre Rogánt, hogy legyen látványosan polgár, a saját kitüntetett, szimbolikus házihülye ellenben csak egy szélsőbohém, független magánember.
A Mesterházy-Gyurcsány tengely pedig azért téved, mert az antifasiszta kártyát ezidáig mindig a problémákra koncentrálás helyett játszották ki, és szintén csupán retorikai, verbális kérdésnek tekintették. Ráadásul teljesen rossz dimenzióban próbáltak/nak fogást találni a Fideszen. A Fidesz ugyanis autoriter, de nem rasszista. Ez csupán mindkét részről a probléma melletti elbeszélést segíti, és ennyiben mindkettejük számára kényelmes.
Így aztán létrehoztak egy olyan televényt, amelyben pompásan megél a szélsőség, és a Bayer-féle egybites, primitív uszulás valamiféle tabudöntögetésnek tüntethető fel. És addig nem is lesz változás, amíg a politika megelégszik egymás szalmabábjainak csépelésével, és nem hajlandó szembenézni azzal, hogy a magyar társadalom egyre megosztottabb és reménytelenebb helyzetben próbál túlélni, amely a periférián okozza a legtöbb feszültséget.
Sajnos a válság, valamint a társadalmi szétszakítottságot még inkább felerősítő gazdaságpolitikai, szociális és oktatási lépések nem hogy segítenék a megoldást, de egyre jobban elmélyítik a problémákat. A létbizonytalanság, a szélesedő nyomor-zóna, a polgári létezés alapelemeitől megfosztott középosztály, a társadalmi mobilitás ellen indított érthetetlen hadjárat, a szolidaritás meggyengülése mind klasszikusan elősegítik a szélsőségek megerősödését. Mindehhez hozzájön, hogy idehaza egyáltalán nem történt meg a múlt feldolgozása, sőt egyre csak hízik a kibeszéletlen, leginkább csak bűzös gázokat termelő történelmi üledék-réteg.
És igen, ez a szittyós láp sajnos felbüfizik olyan metánbuborékokat, mint amilyen az állami pénzből finanszírozott, majd kitüntetett Béke-vezér Bayer Zsóti jelen prózája, aki ennek a mocsárnak egyik többszörösen érdemes és élenjáró bolgárkertésze. Amiként, igen, bőséggel vannak kollegái a gyűlöletkarbantartó, lápi trágyázó szakmában más politikai tájolású zsombékokon is.
Fel kellene azonban ismerni, hogy erre a talajra nem lehet várat építeni, a gyűlöletkertészet csupán egy olyan ingoványt tud létrehozni, amely bármit képes ugyan elnyelni, ellenben semmit nem tart meg a hátán.
_______________________________________________________________
Update: A Magyar Hírlap már nem kér elnézést
Átírta a Magyar Hírlap tulajdonosa, Széles Gábor és Stefka István főszerkesztő azt a közleményt, amit még kedden adtak ki a Bayer Zsolt publicisztikája miatt a "lapot ért támadásokra". Az eredeti Válasz a támadásokra című írás már nem érhető el a Magyar Hírlapon, csak a frissített verzió, ami bár jelentős mértékben megegyezik a kedden megjelent közleménnyel, de kimaradt belőle például az a rész, melyben elnézést kérnek, amiért Bayer Zsolt publicisztikája "félreértésekre adott okot".
Kedden azt is megígérték, a jövőben még fokozottabban figyelnek majd arra, hogy "olyan írás ne jelenjen meg, ami gyűlöletkeltésre adhat teret akár a jobb akár a baloldal számára”. Ez a szerdai cikkben már nincs benne.
A módosított verzió már így zárul: "A Magyar Hírlap nemcsak visszautasítja a posztkommunisták legújabb boszorkányüldözését, de felhívja olvasóit, támogatóit, hogy álljanak ki főmunkatársunkért, lapunkért és a munkáját végző nemzeti kormányért."
Biztos jót tesz most a kormánynak, hogy a Magyar Hírlap a kölcsönös gazdasági segítség tanácsa szellemében belekeveri őket Bayer ügyébe?
Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!
Utolsó kommentek