Ha létezik tökéletes ellentéte Orbán Viktornak, akkor az Bajnai Gordon.

Bajnai először is minden képzeletet felülmúlóan, már-már torokszorítóan... unalmas. De míg mondjuk Schiffer András az unalmat hűvös távolságtartással, Kovács László pedig nyúlós semmivel keretezi, addig Bajnainak pont az unalom a sexepilje. Amolyan intellektuális szakértői unalom ez, igazgatói tanácsok hőse jut róla eszünkbe, és Bajnait inkább könyvelőnek néznénk, mint exminiszterelnöknek.

Ha Orbán a csaták és harcok megszállottja, akkor Bajnai az óvodai kakaófelelős, abszolút forradalom-mentes anyagból hajtogatva. Habitusa lelkesedésre és lelkesítésre tökéletesen alkalmatlan, ami máskor talán hátrányára válna, viszont érdekes módon jelen helyzetben éppen ez teszi őt nem is olyan titkos esélyessé. Az állandó fegyverzörgésben és csatazajban ugyanis óhatatlanul egyre nagyobb a kereslet a békére és nyugalomra. Bajnainál pedig talán egy alvó tengeri uborka sem lenne békésebb és nyugodtabb.

Jelentős különbség köztük, hogy Bajnai végzettsége és gyakorlata szerint is gazdasági ember, míg Orbán járatlan ezen a területen. Cserébe Bajnai szónoki képességei alig közepesnek mondhatóak, szemben Orbán néptribuni, sőt -tribüni tehetségével.

Épp ilyen ellentétes Orbán és Bajnai viszonya a hatalomhoz. Orbán kezdetektől vezetőként működött, és nem áll tőle messze a cezarománia: a hódítás és konfrontáció élteti már-már rögeszmésen, pártját épp úgy, mint kormányát a végletekig saját személye köré origamizta. Az orbáni irányítási struktúra a feltétlen engedelmességet váró, egyszemélyi döntéseken és függési viszonyokon, a „centrális erőtéren” alapuló hatalomgyakorlás mintapéldája.

Bajnai viszont az üzleti életben lett sikeres menedzser, és a politikában alapvetően háttéremberként, gazdasági szakértőként vett részt. Ennek megfelelően nem csak nem voltak látványos politikai ambíciói, de helyettes miniszterelnökké válásáig egy szinte láthatatlan, párton kívüli figuraként működött. Egyéves vezetői periódusát is bejelentett módon határozott időre vállalta el, a következő ciklusra nem is jelöltette magát. Úgy tűnt, számára inkább teher a cécó, mint lehetőség a karrierre, ami teljességgel érthető, hiszen az érvényesüléshez nem volt szüksége ehhez a színpadra.

A külföldi kapcsolatkezelést is meghatározta alap-habitusuk: Orbán konfliktusos szabadságharcával szemben Bajnai inkább a kooperatív tárgyalásos irányt követte.

Bajnai legnagyobb erénye tehát, hogy Orbán lehető legélesebb kontrasztja (Gyurcsányról ez például nem volt elmondható), legnagyobb tehertétele pedig az MSZP-vel való kapcsolata.

Bajnait a vezetésével végigvitt egyéves konszolidációs miniszterelnökség nem koptatta el. Elhárította a Gyurcsány-kormány és a világválság által közösen generált csődhelyzetet, mely teljesítményt még a Fidesz is elismerte (igaz, csak külföldön), és be nem vallottan az ellenzéki figurák közül még mindig tőle tartanak a legjobban. A kormányváltás után Bajnai által létrehozott Haza és Haladás alapítvány is tüntetően józan állásfoglalásokkal lép fel. Ráadásul a lakosság körében övé a legnagyobb elfogadottság, vagy legkisebb elutasítottság, ahogy vesszük.

Mindezek miatt Bajnai Gordon az ellenzéki oldal egyik legígéretesebb menyasszony-jelöltje.

(A többi szereplőről itt volt szó: Gyurcsány, Mesterházi, LMP, Milla)

Ugyanakkor rengeteg a változó és ismeretlen vele kapcsolatban az egyenletben. Például, hogy mégis melyik párt kérné meg Bajnai a kezét? Nyilvánvalóan az MSZP-hez volt a legtöbb köze, viszont az MSZP akkora hitelességi deficitet halmozott fel, hogy az ő színeikben való indulás valószínűleg többet rontana Bajnai esélyein, mint amennyit segítene.

Schiffer sem idegen számára, anno együtt vettek részt az Új Nemzedék Mozgalom létrehozásában – igaz, azt meg éppen Gyurcsány alapította a KISZ-utód Demiszből való távozása után.

Esetleg megmaradhat szinglinek egy ellenzéki választási párttömörülés miniszterelnök-jelöltjeként, de ez a pozíció meglehősen ingatagnak tűnik. Vagy indíthatna saját pártot, ehhez viszont igencsak csipkednie kellene magát.

És legalább akkora az esély arra is, hogy nem is száll be a buliba. A sok sejtetésbe és habozásba ez is belefér, miközben az idő rohamosan fogy.

Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy Bajnai sokkal inkább egy technokrata figura mint politikus. Nem kellett országot járva, médiafigyelemért küzdve, gyilkos kampányharcban és adok-kapokban választást nyernie. Igaz, nem is verték meg, nem számít bukott politikusnak. Lehet, hogy Bajnai 1987-ben sikerrel meg tudta szervezni a Közgáz menzabojkottját a pocsék kaja miatt, de kérdés, hogy milyen hatékonysággal tudná mozgósítani a választókat az ereje teljében lévő Fidesszel szemben.

Egy év ügyvezetés mindössze arra volt elég, hogy kiderüljön, Bajnaival számolni kell, higgadtsága és szervezőkészsége fontos szereplővé teszi a versenyben. Viszont a pali még mindig csak melegít, és kívülről úgy tűnik, hogy töprengve szirmokat tépeget: induljak-neinduljak-induljak-neinduljak.

(Folyt. köv.: rezsimváltó forgatókönyvek)

Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!