Azóta voltam biztos benne, hogy újra megpróbálják kinyírni a Szimpla kertet és társait, amióta Rogán Antal szeptemberben bejelentette, hogy jól megrendszabályozza a belvárosi mulatóhelyeket. Ez a gumiszabály a drogterjesztés és a prostitúció visszaszorítására hivatkozva szabad kezet ad a rendőrségnek, hogy a szórakozóhelyek ellen saját belátása alapján, kénye-kedve szerint járjon el. A drog- és prostitúcióellenes indoklás oly nemes, hogy szinte illetlenség csak felvetni is a gyanúját, hogy valójában az egész cécó nem más, mint a Kádár-korszak egy újabb bűzös, exhumált darabkája.

Ami tény: a Szimpla és a nyomában és körülötte kinövő romkocsma kultúra létrehozott valami egyedi és sajátos értéket. Mi több, ez az egyediség néhány év alatt sikeres és világhíres lett, ami érdekes módon mégsem tudta teljesen kinyírni a hangulatát. Az utazási zsebkönyvek szinte mindegyike kitér rájuk, beveszik a tippek közé, szavazásokon nyernek. És a dolog működik. Világlátott, mindenhol megfordult amerikai ismerősöm Budapesten járva bólogatott a kötelező köröknél, hogy „nice, nice” de először akkor ámult el igazán, amikor este elvittem a Szimplába egy koncertre. Rögtön nyomta is a twittet az őt, mint jól ismert útleírás-szerzőt követő pár tízezer embernek, hogy ide mindenképpen gyertek el!

Budapest feltalált valamit, ami egyedi, hangulatos és nagyon eleven. Ennél virulensebb országimázs jelenleg nemigen van. A diákok és fiatalok belakták, használják, és ettől a dolog ortodox módon egyszerűen csak működik. Mivel azonban adminisztratív megoldások portásországa vagyunk, nem csoda, hogy a szabad szemmel is megfigyelhető élet kiváltja a hivatal rosszallását. És az a szándék, hogy Budapest világváros helyett inkább egy kétmilliós osztrák öregek otthonára hasonlítson, egyáltalán nem új keletű. Az elmúlt években már számos csörte lezajlott a lakók-szórakozóhelyek-hivatal háromszögben. Az egyik, talán legnagyobb port felvert epizód az volt, amikor az előző ciklusban a VI. kerületi önkormányzat szocialista vezetése éppen olyan módon intézett hadjáratot a Liszt Ferenc téren elharapózott jókedv ellen, mint ahogy azt most a Rogán-féle ukázra hivatkozva teszi a hatóság. De ebbe a csoportba tartozik a Kultiplex vagy a Tűzraktér esete is. Élhető megoldások keresése helyett, homályosan indokolt, azonnali adminisztratív lépések. Egyszerűbb, az biztos.

Nehéz elhessegetni a gyanút, hogy mind a szocialisták, mind a Fidesz a belvárost, törzsszavazóikra tekintettel, egyszerűen nyugdíjas-barát övezetté akarják tenni. Ahol a Híradó után mindenki szépen lefekszik, és éjszaka csak az elsuhanó járőrkocsik surrogását lehet hallani. A szervek pedig igazoltatás után figyelmeztetik az utcán tébláboló tizen- és huszonéveseket, hogy nem szeretnék őket fülön fogva hazakísérni a szülőkhöz, úgyhogy iszkiri, gyorsan haza. 1978-ban például nem volt ennél semmi természetesebb. A presszók, kisvendéglők, talponálló borozók csendes zsibbadtságot garantáló békéje úgy tűnik hiányzik odafent.

Olyan megfejtéssel is találkozni, hogy egyes érdekcsoportok ilyesféle hivatali segédlettel nyírják ki a konkurenciát, ami elég szomorú képet festene a hazai közállapotokról.

De persze az sem utolsó szempont, hogy így fenyegetés és kontroll alatt lehet tartani valamit, aminek semmi köze az államhoz: például egy pezsgő, virágzó szubkultúrát. Ami messze nem csak a piáról szól, de belefér zene, film, kiállítások, sőt, a jókedvű hétvégi piacozás is. Kevés olyan helyet lehetne mutatni, amely annyi jó ötlettel állna elő, mint éppen ezek a romkocsmák.

Magam részéről éppen azért voltam biztos benne, hogy ezt a közeget hamarosan megpróbálják adminisztratív eszközökkel kinyírni, mert ezek a helyek mindezt önerőből, bármiféle hivatalos pártfogás vagy támogatás nélkül alakították ki. Márpedig egy rossz cégben a jó ötlet hiba. Ha valaki egy olyan országban, amilyenné a miénk vált, a kormányzati akciórádiuszon kívül sikert ér el, az ne számítson túl sok jóra. A kádári hatalmi logika ugyanis nem tűri a konkurenciát. Minden ami jó, eredményes, lelkesítő, az emberek és a világ szemében értékes, annak gyökere vagy jóváhagyója az állam, esetleg közvetlenül a fáraó kell hogy legyen.

A multik például tudják ezt, amikor Félázsiába érkeznek. Ezért is tartják rendkívül fontosnak, hogy a nap fia megáldja a telket, ahol sárga bizbaszt fognak fröccsönteni, vagy belekortyoljon a barna cukros vízbe, amely így a kapitalista, chipsadóval sújtott rákkeltő vizeletből a rítus során a szabadság italává alakul át. Pontosan tudják, hogy az épp aktuális felcsúti Ramszesznek, amiként minden elődjének és utódjának, úgy kellenek ezek a Puszta-Híradóban sikerként felmutatható pr-események, mint kormány-oligarchának az örökbe kölcsönvett birkatrágya. Cserébe ezen együtt-mosolygók számíthatnak a hivatal jóindulatára, és a munkahelyteremtés mellett már rutinból maguktól támogatják a hatalom embereinek hobbijait, kedvenc klubját vagy alapítványát, megfelelő helyen adják le a hirdetéseiket stb. Mindenki tudja, hogy megy ez Keleten. És éppen ezért is vicsorognak kínosan, és nem ágálnak különösebben, amikor éppen fingatják őket az adott isztánban, mert a baksis-rendszerben ez benne van. Legfeljebb lelépnek, vagy még inkább ide sem jönnek, inkább keresnek megbízhatóbb beglerbéget.

A szórakozóhelyeket érintő mostani purifikációs lendületben azért a magas képmutatási faktor külön figyelmet érdemel. A törvénymódosítás maga tökéletes balkáni termék: kiszolgáltatottá tesz, megfogalmazása parttalan, homályos, minden adut a hivatal kezébe ad. A helyzetre jellemző, hogy a Pintér-adminisztráció végrehajtói nem is bajlódnak túl sokat a látszattal. Félázsiában minek? Tulajdonképpen bemondásos alapon vegzálnak, és korlátoznak, nem vacakolnak a feltárással, bizonyítással, racionális ürüggyel. Hasra ütve, valójában meglévő dokumentumok hiányára hivatkoznak, a korlátozásra olyan indokokat hoznak fel, mint például hogy egy adott helyről emberek jönnek ki, vagy a hely előtt taxik állnak meg. Annyira ismerős, szinte már otthonos metód.

Talán még bizarrabb, hogy mindezt egy olyan törvénymódosítás nevében teszik, amely a drog és prostitúció elleni küzdelemre hivatkozik, miközben egyetlen ilyen vádat sem emeltek vagy akár csak említettek. Talán csak a romkocsmát belülről sosem látott, feltételezett Fidesz szavazó hiszi el, hogy mondjuk a Kék ló bezáratásával csapást lehet mérni a magyar drog- és emberkereskedelem szíve közepébe. Ráadásul minden érintett jó előre jelezte, hogy a törvénymódosítás pontosan olyan visszaélésekre ad majd alkalmat, amelyek jé, éppen most történnek. Rogán Antal efölötti csodálkozása ezért éppen olyan hiteltelen, mint egy bárcás kurva pironkodása a szex shopban.

A hatalomnak ilyen jelszavakkal takarózó sunyisága amiatt is fájdalmas, mert az emberkereskedelem és a fiatalkorúak prostitúciója véletlenül pont óriási probléma idehaza. És a romkocsmák vegzálása segít rajta legkevésbé. Ellenben Magyarország látja el Nyugat-Európa bordélyait megfenyegetett, nem egyszer rabszolgasorban tartott lányokkal, amiről viszont a kormányzat és hatóságok mintha tudomást sem akarnának venni. A legérintettebb megye rendőrfőnöke egyenesen oda nyilatkozik, hogy nincs ilyesmiről tudomása. Amiként valószínűleg az sem fogalmazódott meg a tandíjat erőszakoló képviselők fejében, hogy ez a lépés milyen mértékben fogja felpörgetni a már jó ideje jelenlévő iskolapénzért folytatott prostitúciót. (Az pedig már vastagon bulvárszint, de nem független a kérdéstől, hogy a kuncsaftok között egyáltalán nem számítanak ritka vendégnek az erkölcsbajnok politikusok.)

Gondoljunk bele: az állami tisztviselők meghamisítják a róluk nem túl hízelgő képet festő szakmai drogjelentést. Egy sor szállodában a portás rutinszerűen rendeli a vendégeknek a csajokat, Szabolcsból tucatjával exportálják Amszterdami kirakatokba a megfélemlített, sokszor családjuk által eladott lányokat. Mégis bulizó fiatalok törzshelyeire szállnak rá. Kezeletlen, égető problémák mögé bújva megpróbálni tönkrevágni egy élő és működő dolgot, ritka gusztustalan cselekedet.

Aki egy kicsit is kilépett saját járási rendszerünkön túlra, az valószínűleg szembesült vele, hogy az éjszakai élet a világvárosokban természetesnek számít. London, Párizs, Róma, New York, de még Bécs, Prága, Pozsony vagy Moszkva is ismeri a jelenséget. (Jó, igen, talán Phenjan és néhány amish település kivétel. Ott valószínűleg tényleg sűrűbb éjszaka a csend.) Mindehhez Budapest egy egészen sajátos és unikális miliőt és mikrokörnyezetet hozott létre. Fura fintor, hogy ez a kontextus a nincsből, a szakadt régiből, a kommunista félmúltból jött létre. Mégis a hiba, a sérült, a retro, az életben szétgyűrt tárgyak és környezet a hazai diákokon túl külföldről is vonzza az embereket, talán mert valami olyan pluszt találnak, ami az otthoni rendezett, steril, tökéletesre designolt terekben nincs.

Ami vonzó és érdekes, az persze a sok emberrel vonzza a problémát is: ahol isznak, ott hangosan beszélnek is, zenélnek is, hánynak is, jönnek és mennek is. És nyilván nem teljesen nyom nélkül, még ha a zömében diákokból és turistákból álló közönség a töredékét sem okozza annak a kárnak, amire mondjuk a Fradi vagy a Dózsa B-közepe képes a közvagyonban és egymásban. A spontán életjelenségek gyűjtőhelyeit persze be is lehet tiltatni (megszüntetve így egyébként a jelentős önkormányzati bevételeket is). Vagy meg lehet próbálni olyan megoldásokat keresni, amelyek nem pusztán zsarolásra jók, leépítenek és megszüntetnek, inkább kialakítják az élni és élni hagyni kultúráját. Jelenleg a romkocsmák betiltása nagyjából ahhoz hasonló lenne, mintha a pub-kultúrát tiltanák be az angoloknál, felszámolnák a német sörházakat esetleg a francia kávézókat, vagy a New Orleans-i jazz-klubokat.

Nehéz értelmezni, miért valami olyasmit akarnak tönkretenni, ami éppen hogy életet visz ebbe a sok szempontból egyre szomorúbb városba, ráadásul világszerte is elismert érték, valódi hungarikum. Igazából csak találgatni tud az ember. Tényleg plusz pár tucat szavazatért? Vagy ezzel is a diákokat akarják szívatni, hogy rászállnak merengéseik bűnös hátországára? Az éjszakai élet átszervezése során a konkurencia kinyírása folyik? Vagy nagyjaink tényleg nem láttak még európai nagyvárost éjszaka? Nem elég állambarát vagy keresztényi a Szimpla vagy a Mexikói büfé? Orbánt nem védte meg a terrorelhárítás és szálka ment a seggébe, amikor legutóbb a Fidelitasszal leült egy hasonló helyen? (Upsz, jut eszembe, a találkozóról elhíresült Ötkert egy fideszes képviselő fiának proc helye, szóval népnemzetileg bevizsgált objektum, náluk nem is kopogtatott a yard.)

Igen, biztosan lehet és kell is finomítani a körülményeken, a higiénián, finomabbra hangolni a környéken élőkkel a viszonyt. Amiként az üzemeltetők mindig jelzik is, hogy partnerek ebben, és van hova fejlődnie a vendégseregnek is. Ez egy állandó folyamat a sűrűn lakott európai városok mindegyikében, cserébe azért, hogy élő metropoliszok és nem sötét kőkripták. Viszont az a sunyiság és lekezelő csendőrködés, amellyel jelenleg a kérdéshez nyúl a hatalom, csak még jobban megerősíti azt a benyomást, hogy még messze nem ért véget a Kádár-kor. És azok a 70-es évekbeli díszletek a romkocsmák falai között, úgy néz ki, ismét divatba jönnek a falakon kívül is.

Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!