Az állam pártalapítványán keresztül kitüntette az érte menetelőket, akik számára mindegy mit mond az állam, amíg a megfelelően hálás állam mondja.

Nem, nincs a munkahelyi önkielégítéssel semmi baj (a zavart talán csak Balog Zoltán miniszter feltűnése okozza a képen). Ugyanakkor úgy hírlik, egy friss kormánytervezettel éppen hogy ki akarják űzni a szexet a közszférából:

„Készül a közszféra etikai kódexe, amely több területen is meghatározza majd az állami alkalmazottak viselkedését. Ilyen például a szerelmi viszony a munkatársak között.

Aki munkahelyén, avagy nagy nyilvánosság előtt szeméremsértő magatartást tanúsít, illetve közvetlenül a szexuális vágy felkeltésére vagy kielégítésére irányuló tevékenységet végez, nem méltó a köz bizalmára, tehát összeférhetetlen – írja Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.”

Márpedig ez az önkitüntetéses autofelláció igen csak határesetnek tűnik. Nem mellesleg erősen egy ligában játszik Gergényi egykori kitüntetésével.

De ahogy végignézünk ezeken a fiatal demokratákon, akik vigyázzák a szabadság álmát:

és megtekintjük az eseményről készült videót, legalább az megnyugtathat minket, hogy némely hagyományok átnyúlnak generációkon és rendszereken.

Mert az őrzők nem hagyják, hogy elfeledjük őket:

Köszönjük nekik!

(A jelenetek Tímár Péter 1985-ös Egészséges erotika című filmjéből valóak.)

Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

A tandíjjal kapcsolatos helyzet egyre inkább kezd hasonlítani a viccre, amikor egy ködös napon a kapitány észrevesz a hajója előtt egy közeledő fényfoltot, és felveszi vele a rádiókapcsolatot:

- Azonnal térjen ki észak felé 15 fokkal!

- Javaslom, hogy ön térjen ki dél felé 15 fokkal...

- Megismétlem, térjen ki észak felé 15 fokkal, máskülönben összeütközünk!

- Én nem tudok kitérni, térjen ki ön 15 fokkal....

- Én az amerikai haditengerészet tisztje, az amerikai flotta egyik legnagyobb csatahajójának kapitánya vagyok. Utoljára mondom: térjen ki!

- Én pedig a szolgálatos a világítótoronyban.

A tandíj-sztori politikai szempontból egyre inkább afféle példázattá válik, amiben a tandíj ügye és a felsőoktatás szakmai kérdései apropóként szolgálnak egy tágabb tanulsághoz.

A jelenlegi chicken game-ben Orbán gyorsnaszádja ugyanis most valami olyasmivel került szembe, amivel eddig nem találkozott: elérte a hétköznapi józan ész felszín fölé kibukkanó sziklaköves talapzatát.

A diákok ugyanis nem valami bonyolult, csalinkázó dolgot képviselnek, hanem végtelenül egyszerű, fundamentális szempontokat. Ilyeneket:

• Ha a Fidesz azért kampányolt 4 éve, hogy ne legyen tandíj, akkor tartsa be ígéretét és ne vezesse be.

• Ha mégis bevezeti, ne hazudja azt, hogy nem is vezeti be.

• Ha nem sokkal ezután azt hazudja, hogy mégse vezeti be, miközben mégis bevezeti, ne csodálkozzon, ha nem veszik komolyan.

Szintén a szimpla józan ész és és erkölcsi érzék ellen való, ha

• A diákokkal való egyeztetésnek hazudnak egy rémesen ciki PR-találkozót a kormánypárt ifjúsági szervezetével.

• Átfogó kérdések kapcsán értelmetlen 3-5 napos határidőkkel dobálóznak.

• Üres ígéreteket hangzanak el, amelyeket 24-48 órán belül megszegnek.

• Ha a kormány érdemi tárgyalás helyett a tiltakozókat megpróbálja lejáratni és megfenyegetni.

• Ha ez nem jön be, akkor jópofáskodással elütni a kérdést, egyszersmind politikai gyanúba keverni a diákokat.

Azaz ne hazudjanak nekik, hallgassák meg a véleményüket, és a kormányzat a kérdés súlyához és fontosságához méltóan, átgondoltan, szakmai alapon kezelje a helyzetet.

Mindezek nagyon egyszerű dolgok, bárki által átlátható baklövések. Ráadásul nincsen sajátos ideológiai töltésük, ami alapján politika szempontból védeni lehetne őket. Ezek az emberi kapcsolatok és gondolkodás legalapvetőbb elveit sértik.

Egy biztos: a NER politikai eszköztárának ilyen sűrűségű nyílt felvonultatása felér egy öngyilkossággal. A tandíj kérdése a kormány részéről emiatt kezd egyre inkább egyfajta orosz ruletthez hasonlítani. Azzal a különbséggel, hogy a Fidesz ahelyett, hogy sorban kivenné a tárból a saját egészségére káros skulókat, kamikáze elszántsággal éppenséggel egyre újabbakat tölt be. Ráadásul egyre gyorsabban és idegesebben.

A szokásos és az improvizált blöfföket ugyanis a diákok egyszerűen nem nyelik be, hanem lehívják őket, és mivel ezeknek nincs valóságfedezete, sorban ráégnek a kormányra. Így Orbán hiába tagadja le a nyilvánvalót, hogy nincs is tandíj. Állítja a talpáról a feje tetejére ugyanazt a rendszert: mondván, nincs keretszám, pontszám van, amely trükkről még a belső kormányzati források is kiszivárogtatták, hogy Orbán csak cinikus, időnyerő átverésként dobta be. Hiába ígéri meg a régi keretszámokat, miközben meghagyja a forráskivonást, átpasszolva a problémát az egyetemeknek. Hiába mondja, hogy minden teljesült, miközben két nap múlva bejelentik, hogy a közgazdászok, jogászok és még további 14 szak megy a levesbe. Hiába hallgatja el mindvégig az autonómia felszámolását.

Minden trükk napokon, olykor órákon belül bukik. De mi lehet az oka ennek a látványos bénázásnak? A szakmai kérdésekkel kapcsolatosan lásd az előző posztokat, most nézzük a kommunikációs zavarodottságot.

A Fidesz azért van igazán bajban, mert ehhez a szituációhoz, azaz a demokratikus párbeszédhez egyszerűen nincs cselekvési és kommunikációs terve. Mégpedig azért, mert bármiféle tárgyalást a gyengeség jelének tekint. Eddig nem is volt gond, az úthenger szinte ellenállás nélkül passzírozott a NER-be mindent: intézményt, demokráciát, alapjogot, gerincet.

A diák-téma azonban megakadt a kormány torkán, mégpedig azért, mert itt nem a szokásos ellenfelekkel találta szemben magát. A diákok dinamikusak, alkalmazkodóképesek, gyorsan tájékozódnak, következetesek, képesek az önszerveződésre, tapasztalatlanok, viszont politikailag nem korrumpálódtak, idealizmusuk miatt szolidárisak és zavarja őket a nyílt hazugság, ráadásul már nincs vesztenivalójuk sem. Azaz mindazzal rendelkeznek, amivel a Fidesz jelenleg nem.

Orbán ugyanis már jó ideje nem tanul, csak tanítani hajlandó. Már régóta nem vesz részt semmilyen nyílt, érvelő vitában. Ahhoz szokott, hogy kizárólag a parlamenti interpellációk során kell néhanap kérdésekre válaszolnia, amikor is pár csúsztatással, góbésággal és „elmúltnyócév”-vel letudja az egészet. Az egyéni indítványok, a vita eltörlése, a bármikor újramikrózható alkotmány és a hamarosan visszaálló háromhetenkénti ülés miatt a parlamentnek amúgy sincs jelentősége. Így aztán Orbán rutinszerűen kinyilatkoztat, előír, kijelent a saját pártjában, saját kormányában és saját országában. Ebből a kegyúri pozícióból pedig bármiféle valódi tárgyalás vagy egyeztetés visszalépés lenne.

Ennek elkerülésére szemmel láthatóan bármire inkább hajlandó. Ugyanis az ilyen egy központ köré épült és egzisztenciális függőségre alapozott hatalmat nem a meggyőződés, hanem az omnipotens hatalomtól/vezetőtől való félelem kötési energiája tartja egyben. Ha azonban a hatalom mindenhatóságának hitében hasadás következik be, az láncreakciót indíthat el. Abban a pillanatban, hogy a birodalom jövője nem látszik biztosítottnak, a hűség azonnal meginog, az egyes szereplők elkezdik menteni a saját bőrüket és megindulnak a vészkijáratok felé.

Éppen ezért Orbánnak gyorsan lépnie kell valamit, amivel tekintélyét is megőrzi és a tiltakozást is semlegesíti. De még mindig nem a racionális, érdemben tárgyalni hajlandó, korrekt figura jelmezét veszi elő, amivel pedig a legnagyobb nyereséget söpörhetné be, vagy legalábbis menteni tudná a károk egy részét.

Hazárdjátékosként még mindig inkább a teljes, megsemmisítő győzelemre hajt. És úgy tűnik, ehhez előhúzza az eddig csak ingujjból kikandikáló pártpolitikai adut. Azaz megpróbálja rátolni a megosztó pártpolitikai indulatokat a diáktüntetésre. A péntek reggeli Kossuth rádiós beszéd ennek egyértelmű jele. Azt sugallja, hogy a diákok valójában csak az ellenzék által mozgatott és kihasznált bábok, és az egész hátterében a hiénaként vihogó MSZP és persze vélhetően maga Belzebúb, Fletó mancsa motoz. Azaz megpróbálja ezzel a gyanúkeltéssel a jól ismert „menny és pokol harca” politikai terepasztalra vinni az ügyet, hogy be lehessen vetni a már ismert forgatókönyveket. A tét: így próbálni meg csorbítani a tiltakozások hitelességét, amely téren jelenleg az össze-vissza hazudozó kormány áll vesztésre.

Mindez, talán mondani sem kell, ritka gusztustalan politikai pedofília. Ennek felhozásához Orbánnak már eléggé a kondér szurtos aljára kellett kotornia, ami növekvő pánikra utal.

És megint túl átlátszó. Különösen, mivel bár a pecsenyeszagot érző ellenzéki politikusok fel-feltűntek a rendezvényeken, a diákok mindannyiszor látványosan elzavarták mind a balosokat, mind a jobbosokat, visszautasítva, hogy a pártok saját céljaikra használják az ügyüket. Ide tartozik a Jobbikos jelképek becsempészésnek kísérlete, vagy a DK-s Vadai Ágnes erőszakos ügyvédkölcsönző akciója a hídfoglaló diákok bekísérésekor. Valamint ide sorolható az MSZP röplapos rátelepülési kísérlete is az ügyre, sör-virsli helyett ingyen szendvics-ücsi kombót ígérve (mondja, kedves Szanyi kapitány, maga tényleg ennyire süsü?).

Ha Orbán ezekkel a dörgölőzni szándékozó külső pártakciókkal próbálja kabátlopási ügybe keverni a diákokat, azzal megint csak magát járatja le.

Úgy tűnik, kormányzati oldalon még nem érett meg annak a felismerése, hogy a jelen esetben példamutatóan tiszta és nyílt kommunikációt képviselő világítótorony nem arra való, hogy a teljes tűzerőt bevetve, bármi erővel megsemmisítsék. Épp ellenkezőleg: segít elkerülni a veszélyt és megtalálni az utat. A kormány vagy felfogja ezt, vagy zátonyra fut.

(Gyűjtőknek az egyik legviccesebb és -részletesebb jenkik vs spanyolok verzió:)

Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

A valóság tagadása a létező legegyszerűbb módszer a menekülésre. Annyira pofátlan, hogy az ellenfél egy darabig magában keresi a hibát. Tizedszerre elsütve azonban sokat veszít a varázsából.

A keddi tandíj-ügyi eredménytelen kormány-diák egyeztetés apropóján Balog Zoltán miniszter és Kósa Lajos a Fidesz ügyvezető alelnöke odanyilatkoztak, hogy a tiltakozó diákok 6 pontjából 5 már teljesült is, és voltaképp csak a röghöz kötés kérdésében térnek el az álláspontok. Ezért aztán az egész tiltakozás „okafogyottá” vált. Mivel azonban mindezt tárgyalásra alkalmas konkrétumokkal nem tudták alátámasztani, a diákok felálltak az asztaltól.

A kormányülést követően szerda délben azután Gíró-Szász András bejelentette, hogy a kabinet hogyan látja jónak a felsőoktatás átalakítását. Igen, jól sejtik, a villámkezű barkácsolás továbbra is a diákokkal, rektorokkal, szakmával való egyeztetés nélkül zajlik. (Kivéve persze a Fidelitast.) A végére Gíró-Szász pluszban még tett egy dodonnai kijelentést: „A mostani döntések véglegesek. A pontszámokról és más nyitott ügyekről lehet még tárgyalni.”

Mindenesetre lassan már a fogadóirodákban is lehet tétet tenni arra, hány napig/óráig/percig tart ki a kormány egy-egy visszavonhatatlan állítása. December 6-án például ugyanez a Gíró-Szász jelentette be a 10.000 férőhelyes végleges döntést.

A kormány szemmel láthatóan nem akar precedenst teremteni érdemi tárgyalások folytatásával, nehogy bárki azt higgye, rés támadt az egyszemélyi akaratra felfüggesztett, rendeleti alapú hatalomgyakorlási szisztémában.

A kormány szerint tehát minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel mindenki meg lehet elégedve, minden teljesült, húzás bejglizni!

 Nem árt azonban megnézni közelebbről, hogy is állunk jelenleg. Emlékeztetőül a 6 pont:

1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!

2. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre!

3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!

4. Töröljék el a hallgatói szerződést!

5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!

6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba.

Általános szinten maradjunk annyiban, hogy a kormányzati megszólalásokban a valóság és a szavak jelentéstartalma hagyományosan olyan párhuzamosok, amelyek szinte soha nem találkoznak. A mostani konkrét esetben pedig az urak finoman szólva szintén „nem fejtették ki az igazság minden részletét”. Hogy egy klasszikust idézzünk.

Lényegében ugyanis annyi történt, hogy kentek egy kis rúzst a leépült felsőoktatás zombijának pofájára, a mancsába adtak egy „nincs keretszám” feliratú papírzászlót, és kész: „Tessék, itt van, ezt akartátok, most már egy szót se karácsonyig!”

És a NER-kommunikáció hagyományai szerint, amikor a hatalom kinyilatkoztat, akkor az ige egyszeriben testté lőn, és annyi... a folyamat befejeződött, és végleges is úgy 24 óráig: Este lesz és reggel: első nap. És Orbán látá, hogy ez jó. És onnantól mindenki hiszi tőle lefelé, hogy a föld banán alakú. Sőt eleve mind úgy is gondolták.

Csakhogy a kultuszon kívüli világ számára kicsit másként néz ki ez az igazsággal való boldog önkielégítés. Például, hogy a 6-ból 5 teljesült pont helyett az eredmény egyelőre inkább olyan 1,25. Ráadásul mindent összevetve mínuszban.

De nézzük sorba:

1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!

Nem egészen világos, hogy az Orbán által bemutatott romkocsmai merengés és 3 napon belül gyógyuló statáriális döntés a szakminisztérium számára tényleg megtestesíti-e az átfogó reformot. Mindenesetre jó érzés lehet számukra, hogy a nyilvánosságnak szánt nemzeti képregény-verzióban pár tini merengő lenyomja a teljes apparátust, amiután ők úgy állnak ott a tegnapi mondataikkal, mint egy sereg MSZP-mintás tandíj-vámpír. De a hit nem arra való, hogy ne használják. És ha tényleg hiszik, hogy igen, ezt hívják átfogó reformnak, akkor nincs több kérdés: csak egy szimpla csoportpszichózissal állunk szemben. Sima hideg vízzel gyógyítható.

Ha viszont mégsem, akkor marad a cinizmus: pontosan tudják, hogy ez puszta szómágia, a felsőoktatás ügye egy tapodtat sem jutott előre, legfeljebb nem csúszott még hátrébb annál, mint ahol volt. Valódi reformhoz azonban se tudásuk, se szándékuk. Amit csinálnak az csupán a botkormányt rángató vakrepülés. Mindenféle repülési terv, azaz vizsgálatok, hatástanulmányok, koncepció, egyeztetés és egyéb nyugati egzotikumok nélkül. Csak úgy, mint eddig: kinyilatkoztatva, kapkodva, átgondolatlanul, ahogy más területen is bevált.

Inkompetenciájuk, megalázottságuk és szervilizmusuk mélyén talán tudják, hogy az átfogó reform nem egy afféle „hirtelen halál”-jellegű folyamat, hogy mondjuk Orbán azzal ébred, hogy önfenntartó felsőoktatás kell. Nem is egy hétvégi pánikrohamban született improvizáció. Hanem végiggondolt, szakmai érvekkel és adatokkal alátámasztott, nyilvánosan megvitatott, társadalmilag egyeztetett, hiteles és megalapozott folyamat. Egy ilyen keretben még a plusz terhek is elfogadhatóak. A szabad szemmel is látható kontárkodás azonban tartalmazhat bármilyen ígérgetést, hiteltelen marad. Vagy mindezt esetleg mégsem tudják.

2. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre!

Talán ez a legkevésbé szerencsés pontja diákok petíciójának, mivel egy már eleve buherált állapotot tesz meg referenciának, ami üti a reformszándékot is – lévén a kettő nem feltétlenül fedi egymást. Persze érthető a „legalább ne ártsatok” szándéka. És a kormányzati bejelentés alapján ezen a téren látszik is némi eredmény. Ami kábé annyit jelent, hogy minden marad a régiben, amit reformnak azért nehéz lenne beállítani, ahogy az sem világos, hogy ez nem csupán egy erre az évre szóló időnyerés-e, hogy lehűtsék a lázongást.

De nem a mi kormányunkról lene szó, ha nem szúrna be ide is valamit. A kabinet valamiért eltökélte, hogy ismeretlen okból bosszút áll a jogász és közgazdász képzésen, mivel úgy tűnik, itt továbbra sem akar támogatott képzést nyújtani.

Ezt tekinthetnénk akár váratlan önkritikának is a szinte kizárólag jogászokból álló jogállam-romboló Fidesz és az elemi műveletekkel is hadilábon álló Matolcsy részéről, mondván nem éri meg a pénzt, ha ez a végeredmény. De persze itt valószínűleg inkább a kormánypártra oly jellemző kicsinyes bosszúról van szó, mivel egyik szakma sem fogadta éppen kitörő örömmel a kiépülő Fidesz kaganátus unortodox jogi és fiskális húzásait. Más indok vagy érv eddig legalábbis nem hangzott el. Ráadásul ezek az elitképzés szempontjából fontos területek, ezért a társadalmi mobilitás itteni befagyasztása jelentős negatív hatással jár.

3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!

A tavalyi nagy forráskivonás után az eddigi költségvetési tervek szerint jövőre megint csak 27 milliárddal kevesebb jut a felsőoktatásnak, amihez hozzácsaptak még egy 11 milliárdos elvonást. Így két év alatt a források 40-45 százalékát vonták ki a területről. Ezzel a leborotválós filozófiával a Fidesz persze nem áll egyedül, minden kormány előszeretettel apasztotta az oktatási és kulturális forrásokat. Azonban nincs az a fogpiszkáló, amit a végtelenségig lehetne faragni. A jelenlegi szint már a működésképtelenség határára sodorta az intézményeket.

A mostani ígéret az ideihez képest plusz 24 milliárdról szól, jobbára olyan inkább csak idekamuzott közvetett formákban, mint a felsőfokú oktatási intézmények adósságrendezése, az európai uniós pályázatok önrészének átvállalása és az elhibázott ppp-konstrukciók felülvizsgálata. Kérdés, hogy akkor mi biztosítja a mondott 55.000 fő képzésének forrását? A jelenlegi költségvetési keret ugyanis a 10.000 fős tervezetre van belőve. Mi a biztosíték ennek rendelkezésre állására? Honnan csoportosítják át? Ne felejtsük el, hogy a felsőoktatás forrásait ez év végén is zárolták.

Erről a pontról tehát még messze nem állítható, hogy kipipálható lenne. Különben, mivel eddig az volt a jelszó, hogy az elcseszett gazdaságpolitika miatt megspórolandó kiesést majd pótolják a diákok befizetései, mivel az állam számos helyről egyszerűen kivonul. A fenti források pedig meglehetősen bizonytalanok vagy épp nem használhatóak erre a célra. Sokkal valószínűbb, hogy a tiltakozás elültével a pénzt az eddigi terv szerint egyszerűen kivonják, oszt kész. Kell stadionra, egyházra, közgépre, járási párttitkárokra, tankerületi gazdatisztekre, rézpitykére, mifenére. Oktatásra nem fussa, no.

Mindebből persze az egyetemeken és főiskolákon még továbbra sem lesz ésszerű és korszerű, tervezhető gazdálkodás, csak vergődés és agónia.

4. Töröljék el a hallgatói szerződést!

Ez az a pont, amelyben még a kormány szerint sem találkoznak az álláspontok. Nem is csoda. A röghöz kötés intézményét egészen hátborzongató érveléssel próbálja igazolni a kabinet. Abból indul ki, hogy a hálátlan magyar fiatal alapból ki akar vándorolni, és úgymond itt csak ingyen kiképezteti magát, azaz ráfizetéses az állam számára. Oda kell hát kötni az ágy lábához a bidest.

Nem véletlen, hogy ilyen jellegű röghöz kötésre Európában egyedül csak Fehéroroszországban található példa (amelynek vezetője éppen a minap gratulált Orbánnak, hogy végre hagyja a csudába a demokráciát).

A demokratikus államokban ugyanis az állam nem tekinti tulajdonának az állampolgárt, sem annak sorsát, életéveit vagy céljait. Márpedig a röghöz kötés nem más, mint egyfajta túszejtés, és valóban sokkal közelebb áll a feudalizmushoz. A hallgató nem az államé, a helyzet éppen fordított. (Kelet felé haladva persze mást tapasztalunk.)

5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!

Itt nagyon egyszerű a képlet. A kormány tudatosan és szisztematikusan számolja fel az egyetemi autonómiát. A hatalom ilyen irányú terjeszkedési hajlandósága persze szintén nem mai keletű. 2005-ben a Magyar Bálint vezette tárca már rámozdult a dologra, akkor éppen Mádl Ferenc kérte ki az Alkotmánybíróság véleményét, amely megsemmisítette a mainál jóval enyhébb kontrollszerzési szándékot, levezetve az akkori alkotmányból az egyetemi autonómia védelmét és fontosságát.

A Fidesz tanult riválisa esetéből, és az általa skiccelt Tákolmányban gondosan vigyázott arra, hogy az AB legközelebb már ne védhesse meg az egyetemi autonómiát. A „XXI. századi modern alaptörvénybe” (copyright Áder János) egyszerűen beleírta, hogy a tudományos függetlenség nem alapjog, hanem aztat ő majd külön törvényben saját szája íze szerint fogja politikailag buherálni. Mire nem jó a kétharmad, nem igaz?!

Saját alaptörvényük erre csak a lehetőséget és keretet adja meg, mostanra azonban elérkezett az idő, hogy szépen kifaragják a kézivezérlő pultjának kapcsolóit is. Így nemes egyszerűséggel az egyetemekre is pártkomisszárokat küldenek, akik a gazdálkodás felügyeletével élet és halál uraivá válnak. A kormány számára ez persze csak egy újabb terület elfoglalása, ahova kiterjesztheti kontrollját. Mivel egyetemi szempontból ez abszolút kontraproduktív, így persze az egésznek semmi értelme, de a hatalmi ösztön Félázsiában nem racionális alapokon, hanem az Arany Horda szellemiségén nyugszik, ezért be lesznek törve.

Az egyetemek így várhatóan a média és a művészeti intézmények sorsára jutnak: politikai, ideológiai szempontokkal átitatott, függő, kiszolgáltatott és zsarolható intézményekké válnak. Színvonaluk ennek megfelelően valószínűleg követi majd a fent említettekét. Azaz igen, ők is pontosan olyanok lesznek, mint a Kádár-korszakban.

Semmi olyasmiről nem hallani, hogy Balog Zoltán vagy Orbán megváltoztatná ezeket a terveket, vagy a saját főzésű alaptörvényben vissza akarná helyezni jogaiba a tudományos élet függetlenségét. A veszély tehát nagyon is jelentős, sőt azonnali.

6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba.

A társadalmi mobilitás valamiért szálka a Fidesz szemében. Az általuk képviselt adórendszer, gazdasági intézkedések, foglalkoztatási és oktatási politika eredményükben mind a társadalmi különbségek növelését eredményezik. A Skandináv típusú szolidáris, összetartó és átjárható társadalom helyett így mindegyre a dél-amerikai típusú, erősen szegregált, nem átjárható társadalmi modellt erősítik.

Hogy miért, az számomra egyelőre talány. (Bár azt nehéz nem észrevenni, hogy szinte minden intézkedés annak a vékony rétegnek kedvez, amelybe a döntéshozók maguk is tartoznak. Ennyire rövidlátó és önző elitet azonban még feltételezni is katasztrófa lenne.)

A jogász és közgazdász képzés teljes mértékben fizetőssé tételével a szegényebb családok tagjai előtt elveszik ezen területeken a felemelkedés lehetősége, miközben kialakul egy önmagát újratermelő, bezáródó politikai-gazdasági elit. Mindez pedig a legkevésbé sem szolgálja az ország érdekeit.

Összefoglalva:

Totálisan értelmezhetetlen, mire gondol Balog és Kósa a „teljesült” és „okafogyott” kifejezésekkel. Ugyanígy intő jel, hogy a kormány továbbra is betegesen irtózik, bármiféle nem általa kontrollált párbeszédtől, és valódi reform helyett csupán ad-hoc megoldásokkal igyekszik leszerelni az elégedetlenséget. Pedig éppen a diákok makacs kitartása miatt válik láthatóvá, hogy a szómágia díszlete totális káoszt és kezeletlen problémák tömegét próbálja elfedni.

Az egymást követő események ráadásul azt bizonyítják, mennyire súlyosan mérgezett jelenleg a helyzet. A medúza-állagúvá gerinctelenedett közmédia például azzal próbál kedveskedni a hatalomnak, hogy szánalmas módon eltorzítja és átcsomagolja a hallgatók felolvasni szánt követeléseit. Gimnáziumi igazgatónő készít jegyzőkönyveket saját diákjai kihallgatásával a helyi kormányhivatalnak, hogy mit gondolnak a diákmegmozdulásokról. (Hangulatjelentés, valaki?)

Márpedig ez a napi szeszély és pánik szerinti pörgés-forgás, párbeszédképtelen kinyilatkoztató attitűd nem valódi reformszándék, hanem egyszerű hatalomféltési taktikázás. Orbán Viktor egyszemélyes túlélőgyakorlata. És emiatt sokkal több energia megy el politikai látszatmegőrzésre, mint az egyik legfontosabb társadalmi alrendszer jövőjével való érdemi törődésre. A diákok egyelőre annyit értek el, hogy időt nyertek, a régi elavult rossz szisztémát nem váltja fel egy annál sokkal rosszabb. Ez azonban kevés, tulajdonképpen csak a kóma fenntartásához elegendő.

Ha valóban változást, jobb felsőoktatást szeretnének kiharcolni, akkor a diákoknak folytatniuk kell, amit elkezdtek, ragaszkodva a terület érdemi reformjához. Mert jelenleg hiába mondják az eladók a felsőoktatás reformjára, hogy milyen gyönyörű a tollazata, lökdösik a ketrecet, hogy ni, mozog, és minden oké, ha az, lelkiismeretükkel együtt, jelenleg egyszerűen döglött.

Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

Orbán Viktor Brüsszelből hazaérkezve váratlanul egy kis csoport diákkal találkozott, amely élmény hatására fordítva kezdett beszélni. Vagy inkább folytatja, amit eddig, csak más akcentussal. 

Mano a mano

Kedves Orbán Viktor,

a tárgyias elemzés előtt először szeretném ezt a kérdést önnel úgy megbeszélni, mint férfi a férfival. Szemtől-szembe, egyenesen.

Nyilván ön is érzi, hogy ez a tandíj-sztori egyre ürgebőrösebb. Ön Brüsszelből hazarepül, majd szigorú TEK-es őrizet alatt ismeretlen fiatal békaemberekkel másfél órácskát mereng kötetlen zárt körben egy félhomályos romkocsmában. Azon lendületből ahogy felkel a kvaterka után az asztaltól, in situ videókész nyilatkozatot ad, miszerint az imént ez a pár ismeretlen ebihallgató önt meggyőzte. Sőt, ön már döntött is azon 3 méter alatt, amíg elért a kameráig, hogy mégse úgy legyen, mint eddig gondolták „valakik”, hanem egészen máshogyan. Hamar futár fusson hát a friss lánggal a miniszterhez, hogy már „valami más” van. Erre a „valami másra” pedig Balog Z. kisinas kap 3 napot, hogy a semmiből világokat teremtsen. Panasz nincs, mennyei példaképe ennyi idő alatt a fél világegyetemet simán összelegózta, ha elakadna, forduljon hozzá!

Őszintén szólva, ha csúcsra járatnánk Douglas Adams valószínűtlenségi hajtóművét a Galaxis útikalauzból, az sem tudna kiköpni ekkora baromságot.

Azt gyanítom, önnel tényleg nincs rendben valami, ha elhitte, hogy ez így be fog jönni.

Most komolyan, miért kell megaláznia magát ekkora kamuval magyar miniszterelnökként?! Nem lehetne egy kicsit több méltóságot? Vajon megérte az egész azért a 30 perctől uszkve 2 és fél óráig tartó haladékért, ameddig bárki elhitte, hogy ön most tényleg a tiltakozó diákokkal konzultált érdemben és jól megállapodtak két hosszúlépés között?

Maga valóban olyanokkal folytatott „nemzeti konzultációra” akar hivatkozni a teljes felsőoktatást érintő változások kapcsán, akikről senki nem tudja, hogy ki fia borjai? Olyan „beszélgetésre”, amelyről részletet senki nem árul el, hanem azt mondják: „majd meglátják a fészbukon”? És ahol ön magyar hangjukként tényleg lekonferálja, hogy fasse tudja még mi lesz, de az biztos, hogy nekem lesz igazam? Amikor egy-két órán belül a diáktüntetések minden érdemi szereplője lenyilatkozza, hogy még a környéken sem voltak?

Hát meg van maga bolondulva?

Ha nem csak a közszolgálati üdv-harsonából tájékozódik, akkor valószínűleg feltűnhetett magának, hogy a diákok, hallgatók, oktatók, rektorok mind rendelkeznek képviselettel, amelyek mögött sokezer ember áll. És most éppen összefogtak. És nem bujkálnak, hanem hangosak, könnyen felismerhetőek, akár az utcán is összefuthat velük. Véleményük konkrét és írásos, és ők maguk szorgalmazzák a tárgyalást. Nem igazán lehet eltéveszteni őket.

Hogy lehet, hogy maga mégis egy zsebszerződést próbál összealibizni egy krimóban, hogy ilyen béna és átlátszó trükkel mentse az arcbőrét? A rutin hatalma?

Uram, minden maradék tiszteletem mellet is azt kell mondjam: ez végtelenül szánalmas.

Sok műhó semmiért?

Ha megpróbáljuk tárgyszerűen tekinti Orbán szombati húzását, akkor egy hiú hazudozó vergődését látjuk, aki még nem vette észre, hogy a probléma ő maga.

Megpróbálja kiravaszkodni magát a csapdából, amit saját magának állított, de minden huszárosnak gondolt manőverrel csak egyre jobban belegabalyodik a szálakba. A romkocsmás diákokkal játszott színházasdival megpróbálja visszanyerni a kezdeményezést, de csak azt bizonyítja be, hogy tényleg fogalma sincs arról, hogy jelenleg mi történik.

A húzás egyfelől túl átlátszó. Megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy ő meghallgatja a diákokat, sőt, hallgat rájuk, mi több, rögtön intézkedik is: "Néhány döntést meg tudunk hozni ez  alapján." De még mindig a 20. század bűvkörében él, azt hiszi, mert zsebre rakta a királyi tévét, már be is programozhatja a nyilvánosságot. Ennek azonban már vége. Hiába követ el mindent talpnyalás-ügyben az állami csatornaszolgálat, ha a kutya sem nézi, és információmonopóliuma már rég a múlté. És persze ha a megrendezett darab egyszerűen béna.

Alapszabály, hogy a manipuláción nem szabad spórolni. Orbánnak például nem szabadott volna a legkényelmesebb eszközhöz nyúlnia. Akikkel beszélgetett, azok ugyanis (lehet hogy még nem is említettem? vigyázat spoiler!) több mint valószínű, hogy a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági tagozatának tagjai. Legalábbis többen közülük azok. Aki szereti a „hol van Waldo?” játékot, az nekiállhat összehasonlítani ennek a tegnapi képnek a szereplőit:

mondjuk a Fidelitas Orbán-látogatás résztvevőinek galériájával. (Persze sokkal egyszerűbb lenne ha az ismeretlenek kiállnának és lelkesen elmesélnék kik is ők, és milyen izgalmas volt együtt romkocsmázni Magyarország első emberével. Hiszen néhányan alig másfél óra alatt elérték, amire Hoffman Rózsa, Balog Zoltán, Pokorni Zoltán és egy teljes minisztérium két év alatt nem volt képes.)

Ha így van, az persze roppant kínossá teszi az egészet. Még ha későbbi menekülőútnak ott is volt a hír, hogy a Fidelitas majd szeretne beszélni a dologról. Az esemény hitelességét mindez nyilván még a jelenlegi csekélyke értékről is a mínusz tartományba lökné.

A performansz üzenete mindenesetre egyértelmű. Orbán keresi a lehetőséget, hogyan tudna győztesként kijönni egy vesztes, hitelességi-deficites helyzetből. Például úgy, hogy újra ellentmond magának, miközben a valódi helyett áltárgyalást folytat. Így talán nem tűnik úgy, hogy változtatásra kényszerítették, hanem eljátszhatja a bölcs télapót, aki elmegy a gyerekek közé, megsimogatja az arcocskájukat, ha jók voltak, ad nekik csokicsizmát, és kicsit hátrébb rendezi a virgácsot a csomagban.

Orbán valójában fél. Retteg attól, hogy elszabadul a diák-vírus: a nyílt és bátor kiállás a meghunyászkodás oly természetessé lett rutinja helyett. Az eddigi izmozás után ezért minden eszközzel igyekszik hatástalanítani, kicsúsztatni a képből az ügyet. (Aki még emlékszik a Chicken game posztban írtakra: Orbán szembetalálkozott egy vakmerőbb söfőrrel, akinek esze ágában sincs félrerántani a kormányt, mivel mindkét irányban csak szakadékot lát.)

Hiteltelenül

A probléma azonban sokkal súlyosabb, mint ahogy azt a miniszterelnök képzeli. Itt már nem egyszerűen csak arról van szó, hogy pár bedobott unortodox ötlettel, hazudozással és színjátékkal ravaszul megoszt és időt nyer, miközben fenntartja az erőfölényt. Ez a zsákmányelvű kétosztatú politikai térben kialakult reflex tévútra viszi. Úgy gondolja, ha csontot vet a kutyának, lekenyerezi a csak erre váró csahosokat, akkor azok elkushadnak és hálásan rágják majd a kapott lapockát.

Viszont amit csinál, az pontosan azt erősíti, ami a tiltakozások közvetett oka volt - a tandíj közvetlen apropóján túl. Ez pedig nem volt más, mint hogy a kormányzat szakmailag és morálisan alkalmatlan a magyar felsőoktatás átalakítására, ráadásul esze ágában sincs partnerként kezelni az állampolgárokat.

Azzal, hogy Orbán csak az övéivel (ál)tárgyal, megpróbálja átverni a közvéleményt és még csak meg sem hallgatja a tiltakozókat, csak megerősíti ezt. Azaz, hogy a végtelenségig gyáva. Azzal is csupán teljes alkalmatlanságát bizonyítja, hogy 3 napot szán egy előzmények és gyökerek nélküli rendszer felállítására, természetesen hatástanulmányok, vizsgálatok nélkül, ismét csak mindenféle szakmai, hallgatói egyeztetés és tárgyalás kizárásával.

Aki ilyet tesz, az az egészből nem ért semmit. Ugyanis emiatt az erőfitogtató, átgondolatlan, improvizatívan csapkodó őrület miatt rohad immár az egész ország. Hogy a hatalom tudata, vágy és látszata mindent felülír: józanságot, racionalitást, szakmai és morális szempontokat, mindent. Semmi nem elég drága, hogy jóllakassa ezt a hiúságot és önzést.

Aki bármilyen módon részt vett a felsőoktatásban, pontosan tudja, hogy óriásiak a problémák. Az egyetemi, főiskolai rendszer rengeteg sebből vérzik gazdasági, szakmai, szervezési szempontból egyaránt. És mivel innen kerül ki az ország szellemi elitje, ezek a problémák átörökítődnek a társadalom többi rendszerébe is. Ennek a struktúrának egy mélyreható és alaposan végiggondolt pedagógiai, gazdasági, szociálpolitikai és szakági reformra lenne szüksége. Máskülönben a jelenleg is tartó eróziója végképp felemészti a még meglévő tartalékokat. Ennek része kell legyen a finanszírozási és ösztöndíjrendszer is, átgondoltan kialakított feltételrendszerrel és ösztönzők beépítésével.

Ez a reform azonban nem alapulhat hazudozásra, a párbeszéd elutasítására, maradékelvre, a szakma és az érintettek semmibe vételére, demagógiára és blöffökre. Tehát mindarra, amire jelenleg alapozni kívánják. Ez nem lehet másfél órás patyomkin-beszélgetések és háromnapos gányolások programja.

Mániás bohócok és Mekk mesterek helyett felelős, józan államférfiak és szakemberek kellenek. Olyan rosszul állunk, hogy egyszerűen nem érhetjük be kevesebbel!

Már nem.

______________________________________________________

Update: A diákok videó-válasza Orbán romkomcsás performanszára:

______________________________________________________

Update2: A kormány is elismerte, hogy Orbán Fidelitasos diákokkal egyeztetet a tandíjról szombaton a romkocsmában:

http://hvg.hu/itthon/20121216_Orban_fidelitasos_diakokkal_talalkozott

Persze ha Ön Pézsmát olvas, ezt már reggel is tudta :)

Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

Orbán Viktor Brüsszelben csütörtökön magabiztosan kijelentette, hogy hétvégéig megreformálja a felsőoktatást. Aztán pénteken is mondott pár dolgot, ami sokban hasonlított Karinthy Frigyes Halandzsa című írására.

Orbán megszólalásának ugyanis se füle se farka: nem volt más, mint logikai bakugrások, önellentmondások és a félrebeszélés sajátos egyvelege. A tandíjjal kapcsolatos kommunikáció szempontjából persze ez számít konzekvensnek, így halandzsa-emberünk tulajdonképpen csak következetes maradt.

Nézzük:

Egyrészt arról beszélt, hogy az ügy már „meg van oldva”, másrészt azt is hangsúlyozta, hogy még nincs döntés, így „nincs mi ellen tiltakozni”.

Remélem, értik. Nyersfordításban: meg van oldva, mert már döntött. Parlamenti jóváhagyás jövő héten, de az csak formalitás. Tiltakozni meg úgyis hiába.

Orbán úgy érzi, hogy „nincs lényeges különbség a diákok és a kormány szándéka között”

Ezt vajon miből érzi? A diákok mindenesetre nagyon is úgy érzik, hogy van. Ők ugyanis forráskivonás, durva és improvizált keretszámvágás, röghöz kötés és autonómiaeltörlés helyett szakmai alapon nyugvó, szolidáris, átgondolt és egyeztetett felsőoktatási reformot akarnak. Meg is írták. Különbségnek meglehetősen jelentős és lényegi.

„A jövő héten lesz a kormányrendeletnek végleges formája” – mondta el többször is. Nyomatékosította, hogy „nincs döntés, így nincs mi ellen tiltakozni”.

A dolog azonban úgy áll Fülkefor földjén, hogy amiről a parlamenti zombisereg döntést hozott, az ellen már hiába tiltakozik bárki. Azt már úgy akarta a kétharmad plusz a Jóisten. Ha mégis kétely merülne fel, akkor legfeljebb még belegravírozzák a Gránit Alkotmányba is.

Mégis, milyen döntését változtatta meg magától eddig a fülkeforradalmi kormány bármilyen tiltakozás hatására? Amit keveset sikerült elérni, pl. médiaügyben, azt is az EU verte ki belőle. Hiszen az egész Orbánközpontú rendszernek éppen ez a lényege: szakmai egyeztetés, tárgyalás, kompromisszum és parlamenti vita nélkül mindent azonnal törvénybe és alkotmányba hegeszteni évtizedekre, hogy senkinek egy nyikk szava ne lehessen. Kiszera méra bávatag, és punktum!

Főtitkár úr, talán feltűnt önnek, hogy ebben az összefogásban mindenki ott van, akivel ön nem állt szóba, vagy akiket levegőnek nézett: tanárok, rektorok, egyetemi hallgatók, középiskolás diákok, szülők, szakmai és civil szervezetek. Ami most az utcán folyik, az pontosan az, amit ön nagyvonalúan mindig átlép: a társadalmi egyeztetés. És azért a fagyos utcán, mivel ön senkit nem enged be lakályos, egyszemélyes döntőfülkéjébe, ahol meccsek szünetében hétvégi programként dönt ágazatok és szektorok sorsáról.

Nyilatkozata alapján úgy tűnik, még nem hallott róla, de az egyeztetéseket Ázsiától nyugatra a döntések előtt és nem után szokták folytatni. És nem egy ember dönti el a vasárnapi leves közben, hogy mi legyen, hanem jó esetben a szakmával és az érintettekkel közös munkában viták, egyeztetések és kompromisszumok során formálódik a megoldás.

Igen, Mao Ce-tungnak valószínűleg eltérő lenne erről a véleménye, és valóban kicsit más ez a konzultáció, mint amikor ön nagyvonalúan előre megküldi a választ egy színes levélkében. Viszont ez a baltával faragós vircsaft ennyi félrebeszéléssel, hazudozással és halandzsázással nem fog menni, még Félázsiában sem.

Mert éppen ez az ügy bizonyította be, hogy ez az ország, ha törvényeiben és intézményeiben már nem is, de az emberek szívében nyomokban még tartalmaz szolidaritást és demokráciát.

Miniszterelnök úr, szokjon hozzá!

Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

A tandíj ügye a nyílt hazugság tetemrehívása. Úgy tűnik, ez lehet a Fidesz Sztálingrádja a cinikus politikai villámháborúban. De miért pont itt született meg az eddigi leghatározottabb ellenállás a mindent legázoló gőggel és agresszív ostobasággal szemben?

A szerdai diáktüntetés kezdetén a Műegyetem aulájában egy középiskolás srác, Ábrahám Máté kapta a legnagyobb tapsot. Azért is, mert pontosan érezte az alkalomhoz illő beszédmódot. És mert az egyik leginkább érintett réteget képviselte, melyet ellehetetlenít a tandíj. És nem utolsó sorban, mert felidézte a legszembetűnőbb ellentmondást: a lelkes fiatal forradalmár Viktorból hogyan lett elvtelen, hazug, protekcionista Orbán pápa.

(VIII. Orbán, 1568-1644, volt az utolsó olyan egyházfő, aki a Vatikánban átfogó gyakorlatként működtette a nepotizmust, rokonságának osztva a tisztségeket, háborúival és költekezéseivel hatalmas adósságot hagyott a kincstárra, elvtelenségére pedig mi sem volt jellemzőbb, mint hogy ha hatalmi érdekei úgy kívánták a 30 éves háborúban többször is a protestánsokat pártolta. Népszerűtlenségét jól mutatja, hogy halálakor a nép ledöntötte a Capitoliumon álló szobrát.)

A mindent behabzsoló fideszes kisgömböc ott számította el magát, hogy a hatalom nélküli diákok szinte egyetlen fegyvere az idealizmus és szolidaritás, azt pedig már nem érdemes letenni. Az őket még kilátástalanabb helyzetbe hozó intézkedések következtében nincs miért meghunyászkodniuk, hisz már csak a láncaikat veszíthetik.

A kormányzat Selmeczi Gabriella-szintű ráolvasásos debil kommunikációja, miszerint nincs is tandíj, sőt ez a nem létező tandíj, amely adóssá és röghöz kötötté teszi őket, csak még jobbá teszi az életüket, ebben a közegben nem hatásos. Ami nem is csoda, miután a kormány szemünk láttára "védte meg" zsarolásos einstanddal a magánynyugdíj pénztári befizetéseket, „felejtette el” bevezetni az egyéni nyugdíjszámlákat, ment ki a fejéből, hogy felállítsa az ügynökkérdést tisztába tévő Nemzeti Emlékezet Bizottságát, vagy épp teszi egyszerűbbé és boldogabbá a négyévenkénti választási regisztrációval a választásokat.

Ha ezek után Selmeczi, Kövér vagy Balog Zoltán értetlenkedik, hogy miért nem hiszik el a diákok, hogy ami van, az nincs, és megint csak nekik lesz jobb, akkor szimplán nem értik, hogy a kormány állandó eposzi jelzője, hogy  "hazudós". Mégpedig gátlás és lelkiismeret furdalás nélkül. Pökhendin. Agresszívan. Bután. Átlátszóan. És folyamatosan. Állításaik egyetlen percig sem őrzik meg minőségüket, néhány kattintással kideríthető, hogy kizárólag manipulációs adalékanyagokból állnak. És azt is letagadják egy héten belül. Mindegy miről mit mondanak: nincs hitelük.

Valódi motivációikkal kapcsolatban sokkal árulkodóbb Kövér László és Gíró-Szász András reakciója, miszerint nem értik az egyetemistákat, hiszen a keretszámok megvágása őket nem érinti. Ez a reakció esszenciálisan mutatja a Fidesz-logikát:

Kikerüli a racionális érvelést, megpróbálja leegyszerűsíteni a kérdést egyetlen részlet kiemelésével. Megint csak átlátszóan manipulatívan és tévesen. A felsőoktatással kapcsolatos intézkedések ugyanis nagyon is érintik az egyetemi hallgatókat. Ilyenek a forráselvonások, a hallgatói szerződés röghöz kötő kitételei, az állam által kinevezni tervezett egyetemi komisszárok, amellyel egyértelműen megszüntetik az autonómiát. Azaz az egyetemi hallgatóknak saját érdekükben is vastagon van indokuk a tiltakozásra.

A kormány kommunikációja igyekszik megosztani, megalkuvó részérdekek mentén leszalámizni a tiltakozókat. Fontos, hogy a diákok ezt felismerjék és elutasítsák, hiszen külön-külön vagy egymás ellen fordítva pillanatok alatt elvéreznek. (Ebből a szempontból az sem árt, ha rajta tartják a szemüket a politikuskeltetőnek számító „hivatalos” érdekképviseleten, a HÖOK-on, amely tavalyi is puha volt, mint a vaj, és hajlamos lehet a különalkura. Nem szabad csak erre a szálra felfüggeszteniük az esetleges tárgyalásokat.)

De a legárulkodóbb, hogy a Fidesz számára teljességgel értelmezhetetlen a szolidaritás jelensége. Hogy vannak, akik nem kizárólag szűk hatalmi szempontok szerint szemlélik a világot. Talán ez mutatja legjobban a kormánypárt gyengeségét: a kíméletlen önzés, párbeszéd képtelenség és félelemkeltés megerősíti a hitet a szolidaritás erejében. Hatalmi gőgjükkel maguk építik fel és erősítik meg a saját ellenzéküket.

Ábrahám Máté jól mondta: az öreg, vak király fél tőlük, az egykori fiatalembertől, aki ő maga volt.

Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

Kiváncsi lennék, hányan kezdtek ma transzparensek fabrikálásába, röplapok és sztrájkfelhívások szövegezésébe. A felrobbant tandíj-bomba ügye ugyanis a rendszertűrés egyik legfontosabb tesztjét is elhozhatja. Ugyanúgy, mint a magánnyugdíjpénztárak esetében a Fidesz itt is pontosan az ellenkezőjét teszi annak, mint amivel kampányolt. A Fidesznek itt nem működik az a mindent vivő aduja, hogy de ezt akarja a kétharmad, ezért választották meg őket. Mivel ennek pontosan az ellenkezője igaz.

Orbán, Góg és Demagóg igaz örököse, az önellentmondások mestere, hajléktalan-üldöző hadjáratával kapcsolatban fejtette ki épp a minap:

„Nem csak kisebbség, a többség is létezik, az ő véleményük is nyom a latba, ezért nemzeti konzultációt fogok indítani ... hogy kikérjem az emberek véleményét, hogy mit szeretnének ezzel a kérdéssel tenni.”

Csakhogy a tandíj kérdésében 2008-ban megtörtént a „nemzeti konzultáció”, mégpedig pont a Fidesz kezdeményezésére, csak épp nem kedélyes levelezgetés, hanem ügydöntő népszavazás formájában.

Mivel a Fidesz a legnyilvánvalóbban szembemegy egykori saját érveivel és állításaival, amelyeket könnyűszerrel lehet idézni (lásd pl. itt, itt vagy itt). A kérdés nem az, hogy megtörtént-e a szószegés és átverés. Hanem az, hogy a társadalom miként reagál minderre?

Az alap-, közép-, és felsőfokú oktatás előkészítetlen, szakmaiatlan felforgatása ugyanis szinte minden család életét közvetlenül érinti. És amennyiben sem a szülők, sem a diákok, sem a tanárok nem érzik úgy, hogy határozott fellépésre van szükség, azaz sztrájkra, demonstrációra, petícióra, a demokratikus nyomásgyakorlás minden lehetséges eszközének bevetésére, akkor a Fidesz elérte célját. Akkor a társadalom lemondott az önvédelemről, érdekérvényesítésről, bármiféle megrendelői szerepről a politika felé.

Ergo: tényleg bármit bárhogyan meg lehet tenni velünk. És meg is tesznek. 

Pedig nagy tétekről van szó. Az oktatás ilyen jellegű átszervezése jelentősen gátolja a társadalmi mobilitást. Így egy lépéssel megint közelebb kerülünk az átjárhatatlan kasztokra épülő, szétszakadt dél-amerikai társadalmak modelljéhez. Kiegészítve egy keleti típusú diktatórikus hatalmi struktúrával, amely, mivel még EU-tagok vagyunk, persze inkább amolyan „irányított demokrácia”. (Lásd ehhez Matolcsy friss Kína-áhítatát.) Mindez igen kevesek számára jelent nyerő párosítást, ezért a választási szisztéma átszabása tulajdonképpen szükségszerű lépés a hatalom birtokosai számára. Az elitet természetesen a gazdaságilag szegregáló oktatásból kikerülő felső tízezer fogja adni, és így bezárul a kör. És ha már kialakult, akkor ez az önerősítő politikai-gazdasági helyzet nagyon nehezen számolható fel.

Kevesebb figyelmet kap, de a függési rendszer kiépítése az önkormányzatiság kivégzése, és a diákok röghöz kötése mellett intézményi szinten tovább fog erősödni a felsőoktatásban is:

„Átalakítják az egyetemek irányítási rendszerét is. A rektorok az egyetemek oktatási és tudományos életével kapcsolatos döntésekben lesznek illetékesek, az egyetemek gazdasági életével kapcsolatos irányítás azonban az egyetemi kancelláriák kezébe kerülnek. Ezek vezetőt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatára a kormány nevezi ki.”

Ezzel az amúgy is legyengített egyetemi autonómia tulajdonképpen teljesen megszűnik, és az egyetemek vezetése közvetlenül állami irányítás alá kerül. Mivel mindenki tudja, hogy akinél a pénz, az rendeli a zenét. Azaz a tandíjhoz (amely pedig a saját bevétel miatt akár a gazdasági önállóság biztosítéka is lehetne), most ráadásul még nagyobb állami beavatkozás is párosul.

Mindent egybevetve ez a rendszer, 27 milliárd forintnyi spórolás okán, egyesíti az elképzelhető összes rossz tulajdonságot:

• Növeli a gazdasági (tulajdonképpen születési) alapú társadalmi különbségeket, amelyet az oktatásnak csökkentenie és nem növelnie kellene.
• Csökkenti a tudományos élet autonómiáját, még jobban kiszolgáltatva így azt a politikai, ideológia befolyásnak.
• A felsőoktatásban részt vevők számának visszaesése miatt csökken a magas hozzáadott értékű szellemi munka aránya. Azaz eltolódunk a fizikai, kétkezi, betanított munka és az alacsony képzettség és műveltség irányába (éppen, mint a vágyott keleten).
• Leáll a társadalmi mobilitás, kontraszelekció jön létre, egymással nem keveredő, öröklődő „kasztok” alakulnak ki.

Tehát elő a kartont, a seprűnyelet és a filcet! Mivel ez vár ránk, ha a szakmai szervezetek, szülők és diákok nem demonstrálnak, a tanárok nem sztrájkolnak, a rektorok továbbra is fülüket-farkukat behúzva próbálnak megúszni.

Gyávaság és butaság mostantól egyet jelent.

____________________________________________________

Az oktatással kapcsolatban lásd még az alábbi Pézma posztot: Haláltánc

Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

Amit jogállami téren mostanában élünk át, az mintha nem is a valóság vagy a való élet lenne, csak valami abszurd, élet-szerű hagymáz.

Már a vasárnapi anti-listázós tüntetés idején is úgy éreztem, itt valami tévedés van. Azután Orbán parlamenti megnyilatkozásai ezt az érzést egyértelművé tették: ez a sok ember rossz tüntetésre ment ki. Nem mintha a nácizmus elutasítása nem volna fontos gesztus. Mert az. Bármikor az. Ez nem is kétséges. A gond azzal van, hogy a sorfal a kapu rossz oldalára állt fel, a gólt most nem innen kapjuk.

Jelenleg ugyanis itthon a legkevésbé sem valós veszély zsidólisták felállítása. Így például Rogán Antal is teljes nyugalommal és bátorsággal szállhat szembe egy nem létező veszéllyel a jog és igazság harcosaként. Más kérdés, hogy azután ezt rögvest zárójelbe tette Orbán parlamentben elhangzott mondata, miszerint „Mi, magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat”, amivel nemes egyszerűséggel jóváhagyta a listázós szétválasztást. Viszont jelenleg nem náci hatalom épül. Csak egy amolyan csirizelt, koszos-büdös kis autokrácia.

A probléma pedig, hogy a jelenvaló és reális, valóban jogfosztó választási regisztráció és rendeleti alkotmányozás önkénye ellen ennek a tömegnek a töredékét sem mozgatta meg az ellenzék. Sőt, egyáltalán nem szerveztek ellene tiltakozó demonstrációt, holott ez a jogkorlátozás minden egyes választót érint. Csakúgy, mint a választási bizottság kisajátítása, vagy a kampány öncélú korlátozása. Mert mindezek együttvéve a demokratikus rendszer legitimitását jelentő alapokat ássák alá.

Mindez talán nem olyan látványos, mint a Jobbik figyelemért kuncsorgó provokációja, viszont amit a regnáló kormánypárt művel, az ezerszer valósabb veszély és rombolóbb gyakorlat.

És ez itt és most történik!

Ha már arra sem vagyunk képesek, hogy észleljük a valódi veszélyt, és reflexszerűen a heccből bedobott szalmabábokat csépeljük, akkor tényleg gond van.

Mert erre belül röhögve mondhatja Rogán Antal, hogy „ezt már nem engedjük”, mintha a Jobbik és nem a Fidesz lenne hatalmon, és építené le a demokráciát napról-napra, tégláról-téglára. Túl olcsó gól ez a Fidesznek, amellyel támogathatja azt a képet, hogy ők a biztosíték a szélsőjobb fenyegető előretörésével szemben. Miközben egyszerűen felszámolták a kiszámítható jogállamiságot és a demokrácia intézményrendszerét.

Ha Rogán egy olyan valós veszéllyel és botránnyal szemben állt volna ki, mint amit főnöke napi gyakorlatként halálos blazírtsággal előad, talán megérdemel egy biccentést De ameddig ezt a működést teljes mellszélességgel támogatja, addig ez a póz érdektelen és hiteltelen.

Különösen, ha ezt rávetítjük főnöke másnapi performanszára, amikor Orbán egyszerűen kijelentette, hogy köp az Alkotmánybíróság emberi méltóságra hivatkozó megsemmisítő ítéletére, és beleírja az alaptörvénybe, hogy márpedig a hajléktalanság büntetendő.

Remélem tudják követni: Orbán  az alapjogok részévé kívánja tenni, hogy ez a kilátástalan és reménytelen élethelyzet önmagában szankcionálandó bűn.

Rendben, megvan? Most akkor egy pillanatra újra vegyük elő Rogán Antal hősies kiállásának jelenetét a megkülönböztetéssel szemben és tegyük mellé. Kész? Nem éreznek valami furcsát? Hogy a képben nem stimmel valami?

De a legszebb mégis talán Orbán érvelése, miszerint azért kell sk újfent belevernie ezeknek a csacsi alkotmánybíróknak az orrát a saját végtermékükbe, mert az ítéletük „nem életszerű”. Ellenben például annak az életszerűségével, hogy a nincstelen hajléktalant pénzbírságra büntetik, ha a közterületen tartózkodik életvitelszerűen. Miért nem megy a haza a butus, nem igaz? Majd megtanulja a mórest és nyilván megjavul egy kis kóter után. Amikor már egy priuszos hajléktalan lesz. Akinek bűne az, hogy... van. Közterületről ki van tiltva, magánterülete nincs. Tehát? Esetleg egy tábor? Ahol majd kap a kijáráshoz menlevelet, útvonal-engedélyt? Tóni, nem akartál erről mondani valamit?!

Hogy a hajléktalant is megilleti az emberi méltóság és az ártatlanság vélelme az „nem életszerű”. De majd megigazítjuk.

És ennyi. A király szólott. Neki nem ugat be senki, ő ezt megálmodta. Mert mint a középkori királyok, ő a szuverén. A legfőbb hatalom, jogforrás, valamint az út és az élet, mely ítél elevenek, holtak és hajléktalanok fölött (is).

Orbán az önkényt halálos természetességgel közli és gyakorolja. Nem csak rendeleti szinten kormányoz, de rendeleti szinten alkotmányoz is.

Az alkotmányos kontroll egyetlen feladata ugyanis jelenleg, hogy kiválogassa azon alkotmányellenes ötleteket, amelyekről ennek megfelelően tudható, hogy az alkotmányban a helyük. Ez csak világos.

A továbbiakban várhatóan felkészülhetünk még „nem életszerű” bírói ítéletekre, statisztikai kimutatásokra (ja nem, az a drogstratégiánál már megvolt), esztétikai állásfoglalásokra (hopp, azt meg már megkapta a Fekete György) vagy akár természettudományos törvényekre.

Mert hogy Orbán Viktornak ne legyen igaza valamiben, az egyszerűen nem életszerű.

Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

Keresztény kurzus látszik kibontakozni oktatásban, kultúrában, szociálpolitikában, sőt az egyre patriarchálisabb államberendezkedésben is. A probléma csak az, hogy a keresztény hagyománynak sikerült minden területen a színe helyett a fonákját megtalálni. A képmutatást, bigottságot, simoniákus kapzsiságot, tekintélyuralmi gőgöt, megfélemlítést és szűklátókörűséget. Pedig a kereszténység éppen ezek ellenében jött létre, és történetében, a számos ellenpélda dacára, mindig sikerült megőriznie barátságos, segítőkész, nyílt, áldozatvállaló és merészen újító oldalát is. Igaz, nem a hatalom szolgálatában és képviselőjeként, hanem természetéből és eredetéből fakadóan legtöbbször annak ellenében.

Elgondolkoztak már azon, hogy miért van szüksége a Fidesznek a szinte kimutathatatlan társadalmi támogatottságú, szavazótábor nélküli KDNP-re? Éppen annak a liberálisként indult pártnak, amely durván cikizte az Antall-kormány egyház iránti vonzalmát („Csuhások! Térdre, imához!”)? Vajon a teljes pártot főbe kólintotta volna a szentlélek a damaszkuszi úton? Vagy a pragmatista Orbán a túlzsúfolt bal-liberális kínálattal szemben meglátta a piaci rést a konzervatív-keresztény kínálatban?

Tény, hogy a főnök keddről-szerdára mindenkivel kivetette a piercinget, fülbevalót, eldobatta a farmert, levágatta a lázadó loboncokat, szabadelvű szakállakat, és a rá jellemző intenzitással kezdte el felépíteni saját apostoli mikulás-király személyét.

Eközben nem fukarkodik az eszközökkel és nem zavarja az inkoherencia sem. Hamar eljutott például szülőhelyének szakrális bálványozásához, miszerint Felcsúton ajánlották fel az országot Máriának, aminek emlékére stadiont építtetett. Szerénységére jellemzően magára vállalja a bibliai pásztor szerepét is, amely terelgeti nyáját, és hagyja, hogy fújják furulyáját. A kis sasfiók persze mindezt pár perccel vagy méterrel arrébb kétely nélkül cseréli fel a turulban született pogány sámán szereppel, hiszen nem engedheti át a transzcendencia terének egyetlen pici darabkáját sem a konkurenciának. Nyilvánvaló, hogy megfelelő nyomás esetén fehér lovat is áldozna a parlament lépcsőin, vagy sámándobon utazna a billegő körzetekbe, ha a helyi püspök nem lenne kellően hatékony a pártirányú térítésben.

A kérdés, mi az oka a vallási hátterű buzgalom térnyerésének az államszervezés világi dolgaiban? Különösen egy olyan végletekig cinikus, voluntarista, erőszakhívő párt esetében mint a Fidesz?

És éppen ebben az ellenmondásban érhető tetten a magyarázat. A kereszténység történetének egyik legérdekesebb jellemzője a hatalommal kapcsolatos sajátos viszony. Az évszázadok során egyház és hatalom egy olyan kölcsönösen előnyös, egyszersmind vetélkedő szimbiózist alakított ki, amely máig meghatározza viszonyukat. A hatalom világi eszközöket biztosít az egyháznak, amely cserébe szakralizálja a hatalmat és hirdeti dicsőségét.

Igen, a Fidesznek udvari papságként van szüksége a KDNP-re, hogy az isteni fényt sugározzon rájuk, hirdesse igéiket, felkenje őket és megáldja a fegyvereket, amellyel lesújtanak ellenfeleikre.

Ez a kapcsolat egyben instant feloldozást is biztosít, bianco búcsúlevelet minden elkövetett bűnért, továbbá végtelen lőszert és örök életet bármilyen erkölcsi vitában. Hiszen „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Nyilván az ördög. (Ezt cáfold meg kispajáts! Az én mindneható bátyám mindig erősebb lesz! Igaz, Zsolti?)

A Fidesznek a vallás, a korona, a kézből etetett egyház, mind-mind csupán szakrális üzletfél, és erősebb fegyvert biztosító pr-kütyü. Mindennek nagyon sok köze van a hatalomgyakorlás történelmi finommechanikájához, de természetesen semmi köze a kereszténység valódi lényegéhez. Csupán annak prostituált világi hatalmával való politikai üzlethez.

A kereszténység eredendően a hatalom nélküliek, a megalázottak és megszomorítottak vigaszaként, támaszaként jött létre, egy világi hatalom nélküli földönfutó tanítása nyomán (az isteni eredetet mindenki kezelje hite szerint). Az erőszak nélküliség, a szeretet, a megbocsátás, mind olyan erény, amely hatalmas segítséget jelent a csapások elviselésében, de amely az önérvényesítő hatalom számára inkább akadály.

Az ellentmondás feloldására a legegyszerűbb megoldás, ha a hatalom leszerződteti saját csapatába a papságot. A világi hatalom csábítása természetes kontraszelekcióként működik, így mindig lesz olyan réteg, amely megfelelő előnyökért cserében örömmel prostituálja magát és az elvileg képviselni hivatott elveket.

Mindennek semmilyen formában nincs köze a vallás alapelveihez. Teljesen mindegy kire/mire hivatkoznak, kinek a nevében szónokolnak, az eszköz és tettek ennél sokkal egyszerűbben és nyilvánvalóbban eldöntik a kérdést. A történelem folyamán éppen úgy, mint napjainkban.

Ha mondjuk a hatalomhoz törleszkedő, állatölésre élvező Semjén fővadász lebukik a másolt doktorival az bizony nem keresztényüldözés, csak egy politikai kurtizán piti csaló lebukása.

Ha Hoffman Rózsa a szexualitást továbbra is az ördög incselkedésének tekinti, amelyről való tudást ki kell seprűzni az iskolából, akkor simán egy álszent és bigott vénkisasszony.

Amiként simán csak álszentek, taplók és hímsoviniszták a KDNP képviselői, ha a családon belüli erőszak kérdésében nem hajlandóak észrevenni a megszomorítottak szenvedését, sőt a megalázásra rátesznek még egy lapáttal , és kizárólag csak a patriarchális viszonyok és a látszat fenntartását tekintik fontosnak.

Ha Fekete György kérkedik azzal, hogy a demokrácia és multikulturalitás számára értéktelen, és főúri kegyből kapott hatalmával az állam pénzén kizárólag az egyházat támogató, konzervatív műalkotásokat akar látni, akkor csupán az udvari művészeknek a mecénások iránti lojális háláját illusztrálja.

Amikor a KDNP meg se nyikkan, amidőn a legelesettebbeket és kiszolgáltatottabbakat egy tollvonással bűnözővé nyilvánítja gazduruk, vagy elhazudja a problémák súlyosságát, akkor valószínűleg fel sem ötlik bennük, hogy Jézus ma valószínűleg nem államtitkárokkal vodkázgatna a szolgálati Audiban, hanem drogosok és hajléktalanok között járna.

Nem, mindennek semmi köze a keresztény értékekhez vagy azok képviseletéhez, az legfeljebb logóként, matricaként van kint az úthenger visszapillantóján.

Az ilyen viszony kizárólag a hatalom lelki-fizikai önsegélyezése, és több van benne Pilátus és Heródes közönyéből, gyávaságából és Júdás haszonleséséből, mint Ha-Nocri állhatatos szelídségéből és halk bölcsességéből.

Menjenek békével.

Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!

„Mexican standoff” – így nevezik a filmekben azt a szituációt, amikor 3 szereplő tartja sakkban egymást, amolyan körbeveréses alapon. Az MSZP minapi együttműködésre felhívó bejelentésével bezárult a kör, és pont ez a helyzet állt elő az ellenzéki térfélen. Együtt 2014, LMP, MSZP: mind együttműködést hirdet miközben különáll.

A jó a rossz és a csúf

Látszólag mindenki együtt akar működni, Bajnaiék az „Együtt 2014” zászlaja alatt, az LMP az „Új Pólus” kezdeményezés nevében, az MSZP pedig „Szövetség a változásért” nevű saját szervezésű szövetségben.

A szándék egyértelmű, az összefogás jelszavával mindenki a saját táborába próbálja terelni az ellenzéki szavazókat, hogy saját preferenciái és kódja szerint futtassa le a kormányváltás programját. Jelentős eltérésekkel, de mindegyikük tudja revolverezni valamivel a másikat, miközben az ő hátába is szegeződik egy colt.

Nézzük, ki kire és mivel céloz.

• + Az Együtt 2014 fegyvere, hogy Bajnai Gordon személyében egyedül ők rendelkeznek komolyan vehető miniszterelnök-jelölttel, valamint, hogy csak ez a csoportosulás tudott jelentős mennyiségű új szavazót behozni a bizonytalanok táborából a kormányváltás szorgalmazó oldalra.

- Amivel a másik kettő sakkban tudja tartani őket, hogy egyrészt az E14 nem párt. Nincsenek politikusai, szervezete kocsonyás, jelen állapotában nem tudna elindulni a választásokon, és az sem tudható, hogy a támogatottsága nem csak pillanatnyi fellángolás-e. Másrészről Bajnai Gordon személye is hordoz némi önellentmondást a „korszakváltás”, „rezsimváltás” jelszavak szempontjából. Ezt a problémát csak erősíti, hogy a tömörülés nem húzhatja túl sokáig a színvallást az MSZP-vel való együttműködés kérdésében, amit a kormánypártok propagandájukban máris kész tényként kezelnek. Az együttműködéssel pedig oda lenne a tiszta lap, különösen, ha megnézzük a névsort, amit az MSZP be kíván dobni a közös kalapba. Az együtt nem működéssel viszont elveszítik a kormányváltó többség létrehozásának lehetőségét.

• + Az LMP és az általa favorizált Új Pólus ereje, amivel meg tudják különböztetni magukat vetélytársaiktól a szüzesség és a még nem besározódott tiszta nevek behozatala. Ők erről a platformról tudják támadni a másik két alakulatot. Ezek közül az MSZP masszívan a múltat képviseli, az E14 pedig bár Bajnai révén lightosabban érintett, azonban egy MSZP-s együttműködéssel kb. ugyanarra az árnyalatra sötétedne a választók szemében.

- Az LMP gyenge pontja, hogy egyedül nem jelentenek reális kormányváltó alternatívát. A vezetői krízis, a belső megosztottság és az E14 képében megjelenő potensebb erő fellépésével pedig megindult csekélyke szavazótáboruk elvándorlása is.

• + Persze legnagyobb ellenzéki pártként az MSZP sem akart kimaradni a vezérkos-válogatóból. Az ő fegyvere másfél milliónyi stabil balos szavazó, az országosan kiépült szervezet, és hogy részben még mindig számíthat az MSZP gazdasági holdudvarának támogatására.

- A legnagyobb gyengesége természetesen az, hogy a választók 2/3-a alig két éve elhajtotta őket a pék lisztes fa...ra. És éppen azért van jelenleg is 50% körüli bizonytalan választó, mert nem akarnak visszaülni arra a hintára, amely a Fidesztől visszalendítené őket az MSZP-hez. Emellé Mesterházy gyenge miniszterelnök-jelölt is, ami abból is látszik, hogy szinte kizárólag régi, leharcolt, hiteltelen arcokat tett a tárgyalási kosárba, mintha mise történt volna.

Kutyaszorítóban

A kérdés természetesen az, hogyan tovább ebből a patthelyzetből. Az izmozás fázisa megvolt, mindenki villantott valamit a többiek és a választók felé. Viszont a jelenlegi választási szisztémában a Fideszen kívül ez a döntetlen és pontosztozkodás senkinek sem jó. Különösen nem a változást kívánó választóknak. Ha külön indulva körzetenként összesen 60%-ot is kapnának, még mindig simán nullára bukhatják a választást.

Azt nyilván senki nem gondolta, hogy a szocialisták önvádtól mardosva, szégyenkezve ülnek majd a sarokban, hátha behívják őket a kispadról. Azt tették, amit tehettek. Egy darabig úgy tűnt, hogy simán kinéz nekik a surranópályán a Fidesz mögötti második hely. Hagyják elhullani a kicsiket (LMP, DK, 4K, Szolidaritás), legnagyobb ellenzéki pártként egyedül bennmaradnak a parlamentben, és ellenzékben készülgetnek 2018-ra. Saját belső stratégiájuk is ezt vázolta fel. Számukra a kétpárti váltógazdaság tökéletesen elfogadható szereposztás.

A problémát Bajnai feltűnése jelentette. Ha ugyanis az Együtt 2014 felizmosodik, veszélybe kerülhet az ellenzéki vezető szerep, szavazókat is veszthetnek, a harmadik helyezettet pedig nagyon bünteti a jelenlegi szisztéma.

Az LMP kitáncolása ebben a helyzetben kapóra jött, hisz nem állt fel az MSZP-vel szemben egységes szövetség. Újabb együttműködést pedig az MSZP halálos nyugalommal ajánlhat, mivel pontosan tudja, hogy azt az ő vezetésükkel a kicsik közül senki nem fogadja majd el. Azaz marad a szkander az árván maradt Együtt 2014-gyel.

Tegyük hozzá hihetetlen cinizmusra vall az MSZP részéről, hogy „tárgyalódelegációként” ezt a névsort küldte szét: Veres János, Szekeres Imre, Kovács László, Hiller István, Kiss Péter, Szanyi Tibor, Baja Ferenc, Havas Szófia, Kákosy Csaba, Kökény Mihály.

Alig 5 hete, amikor Mesterházy-t egy nyilvános beszélgetésen az MSZP felelősségéről és megújulásáról kérdezték, például még ezt válaszolta: „a pártvezetésben 38 év az átlagéletkor, és nincs köztük olyan, aki a szocialisták első vonalába tartozott volna korábban.” Most pedig itt van ez a névsor, mint a fiatalított, megújult, friss MSZP képviselői. Plusz a háttérben ott figyel Schmuck Andor, Puch őrspénztáros és még sokan a megszokott padavánok közül.

Mégis, mit tanult ez a párt az elmúlt évtizedből? Hogy pechjük volt? Hogy a Fidesz-fóbia majd újra elintéz mindent, és a népek fogcsikorgatva megint behúzzák az ikszet ugyanazokra a vörös palástos ördögűzőkre, és mehet minden tovább?

Az LMP elutasítása épp ezt a mumust festette fel, és látszik a lépésük egyelőre önbeteljesítő jóslatnak.

Az E14 részéről amolyan jó zsaru – rossz zsaru felosztásban a Millás Juhász Péter mindig hárítja a szocialistákkal való puncsolást, míg Bajnai megnyilvánulásaiban mindig óvatosan nyitva hagyja az MSZP-vel való együttműködés lehetőségét, jövő tavaszra tolva a tárgyalások kérdését.

Ezt egy darabig még lehet játszani, de aztán majd mondani kell valami hihetőt, működőt és kevéssé kínosat a szavazóknak.

Trigonometrikus végjátékok

Bajnainak ezzel most fel van adva a lecke. Ha a fenti társasággal elkezd együtt fényképezkedni, akkor azzal ki is végzi saját vonzerejét, egyben lenulláz minden „korszakváltás” kezdetű mondatot, a támogatók ettől elbizonytalanodhatnak, és az egész kezdeményezés összeeshet, mint egy rizsfelfújt. Az MSZP mindezt persze nem bánná.

Az E14 szemszögéből továbbra is érvényesnek gondolom a Heartbreak Hotel című posztban írottakat: „A Együtt egyik legnehezebb feladata, hogy egyszerre támogató, de hangsúlyozottan külső partnerként kezelje és ugyanakkor 8-10 százalékos kispárttá olvassza az MSZP-t.”

Ha ezt meg tudja lépni az E14, akár az LMP külső segítségével, akkor tényleg megérdemlik, hogy tegyenek egy próbát.

A másik lehetőség a nyílt konfrontáció és a verseny csúcsra járatása „a múltat végkép eltörölni” jelszó mentén, kérdés, hogy ehhez van-e elég muníció az E14-ben.

Akárhogy is, a E14 valószínűleg nem fogja tudni elkerülni, hogy ne váljon párttá, mivel így túlságosan sebezhető és kiszolgáltatott. Ezzel még az LMP is oda tudott nekik szúrni, az MSZP pedig a napokban megnevezte mind a 106 egyéni képviselőjelöltjét, akit indítani fog a választásokon, jelezve, hogy köszönik, ők megvannak egyedül is.

A sok közül az egyik lehetséges kimenet tehát a totális vérfürdő. Az ellenzék teljes dezintegrációja, amikor nem jön létre semmilyen összefogás. A kivagyi kakaskodás végén mindenki külön indul, és így halomra lövik egymást, amit Fidesz szotyizva végignéz. A kormánypárt pontosan egy ilyen előfeltevésre alapozva alakította olyanná a választási törvényt, ahogy most kinéz.

A végeredmény a Tarantino-klasszikus Kutyaszorítóban jelenete:

A köztes út, egy felemás kompromisszum, kis arányú győzelem, tolószékes, béna kacsa kormány, valószínűsíthető vergődés.

A pozitív véglet sokkal de sokkal nehezebb. Olyan közös megoldást kellene találniuk az ellenzéki szereplőknek, amelyben megszületik a szavazatmaximáló összefogás, amelynek feltétele, hogy ne az előző rezsim visszatérését ígérje és eredményezze. Azaz lehetőséget teremtsen egy valódi demokratikus fordulatra a csöbörből-vödörbe lögybölődés helyett.

Van-e erre esély, egy ilyen feszült, rengeteg hibalehetőséget rejtő szituációban? Talán egy hajszálnyi. Ehhez minden szereplőnek túl kellene tudnia lépnie a saját árnyékán, és a katasztrófa elkerülése érdekében akár olyasmit is megtennie, amihez pedig egyébként nincs túl sok kedve. Mert amíg ők egymást zsarolják, addig a Fidesz kottájából játszanak.

Végül egy példa arra, hogy néz ki egy ilyen happy endes „unortodox” mexican standoff:

Ha tetszett, kövesd a Pézsmát a Facebookon is!